DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy a hatályos alkotmánynak az ön által idézett szövegéből viszont az nem következik, hogy, mondjuk, az élettársi kapcsolatot bármilyen formában diszkriminálni kell. Azért, ha ön idézte az alkotmányt, akkor én viszont hadd mondjam el itt, már csak a jegyzőkönyv kedvéért meg az itt ülők kedvéért ezen véleményemet, és ezek után javasolni szeretném, sőt kifejezetten kérni is, hogy azt a fajta fantomot, amelyről ma nagyon sokat beszéltünk, ezt a bizonyos családpolitikai koncepciót a tisztelt Szociális és Családügyi Minisztérium, mint ahogy a miniszter úr ezt többször megígérte, most már minél hamarabb véglegezze, és bocsássa a képviselők rendelkezésére, és legyen erről valóban vita. Ha a kormánynak vagy a minisztériumnak van egy álláspontja, akkor legyen mód és lehetőség arra, hogy ezt megvitassuk, és akkor valóban meg tudjuk ítélni egy leírt szöveg alapján, hogy valójában mi a kormány családpolitikai filozófiája, és nem csupán bizonyos elemekből kell erre következtetni. Én ezt itt most ünnepélyesen javasolni is szeretném.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés