GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Horváth Zsolt képviselőtársam! Azt hiszem, most olyan pályára mentünk, amin nem lenne jó továbbmennünk.
Látom, hogy ön a magánnyugdíjpénztár-rendszerrel nincs egészen tisztában. Erre két dologból következtetek: az egyik, amikor a hiányról beszél, meg az adóforintokról. A törvényben benne van - most nincs előttem, de ha kell, a vita alatt felhozom és megmutatom -, mely paragrafus írja elő kötelezően, hogy a magánpénztárak a pénzük döntő hányadát állampapírokban kell hogy tartsák. Mondom a biztosítók statisztikáját, amelyik most, augusztus 31-én jelent meg: eszerint a beszedett díj több mint 90 százalékban valamilyen csatornán bekerült a költségvetésbe.
Tehát sokszor ezért mosolygunk, amikor önök erről a 70-80 milliárdos hiányról beszélnek, mert ez azt jelenti, hogy ebből 60-65 milliárd visszakerült a költségvetésbe. Önök erről vagy nem tudnak, vagy a Pénzügyminisztérium egyelőre hallgat erről, de ez a zárszámadásnál majd ki fog derülni. Tehát ott egy egészen kicsi resztli van, amely hiányt a költségvetésnek pótolnia kell az alapok felé.
Azt hiszem, hogy akkor a jogalkotói szándék az egész Ház előtt világos, egyértelmű volt: ösztönözni akarjuk azt, hogy az öngondoskodásban lépjenek előre a magyar állampolgárok, s ez nekünk megér annyit, hogy a költségvetésből évente, egy meghatározott időszakon belül, körülbelül 10 milliárd forint támogatást adjunk. Amiről itt a vita valójában folyik, annak az összege nem határozható meg, és erősen vitatható.
Nem akarok messzire menni abban - az időm is lejárt -, hogyan jön össze az, hogy jövedelemarányos. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés