ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fejtörést okozott számomra, hogy rágalmazással foglalkozó képviselővel szemben helyes-e, ha a miniszterelnök válaszol. De úgy gondolom, hogy talán - tekintettel a képviselő úr személyére - ez mégiscsak indokolt. Ráadásul a dolgomat eléggé megkönnyítette a hozzászólása végén feltett kérdés. Arra a kérdésre megvan a válasz az ÁSZ mindenkori jelentéseiben.

Magyarországon minden politikai pártot - közöttük egyébként a nyolc évig ellenzékben volt Fidesz-Magyar Polgári Pártot is - az Állami Számvevőszék teljeskörűen ellenőriz. Ez a helyzet! Ezért ha valaki arra kíváncsi, hogy hogyan és miképpen gazdálkodott egy párt, azt javaslom, üsse föl az Állami Számvevőszék ide vonatkozó jelentéseit!

Ami azonban az állításokat illeti: nekem a bíróság igazat adott, és ha szükséges, nagyon remélem, lesz még rá módom, hogy máskor is adjon. Nem egy címet igazított helyre a független magyar bíróság, hanem a következő szöveg közzétételére kötelezte az engem egyébként megrágalmazó lapot. Idézem a bíróság ítéletét - Fővárosi Bíróság, másodfokon, fellebbezésnek helye nincsen -, ezt kellett közzétenni az engem rágalmazónak: "Valótlanul állítottuk, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt üzleti kapcsolatban állt a párt elnökének, Orbán Viktornak a családjával." Ennyit a tényekről! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem is azzal állt kapcsolatban! - Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ami az ügy és általában minden rágalmazás erkölcsi vonatkozásait illeti (Szili Sándor: Megint mellébeszélsz!), azt szeretném kérni a volt államtitkár úrtól, hogy volt miniszterének idevágó sorait olvassa el a következő alkalommal, ha teheti, ebben most nyújtok némi segítséget: "Nem kívánok foglalkozni az üggyel - mondta az újság megkeresésére Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője, volt belügyminiszter -, azt sem tudom, a bátyám akkor is megkapja-e azokat az állásokat, ha nem én vagyok a belügyminiszter." Most következik az erkölcsi intelem mindannyiunk számára: "De nem vagyok hajlandó a politikába keverni a testvéremet azért, mert én kormánytag voltam." - mondta Kuncze Gábor.

(15.40)

Ha önök a maguk számára ezt a méltányosságot elvárják, nem tudom, hogy Magyarország szabadon választott miniszterelnökével szemben ezt a méltányosságot miért nem gyakorolják.

Ami pedig az ügy politikai vonatkozásait illeti: engedje meg, hogy egy dakota indián közmondást ajánljak az ön figyelmébe, miszerint, ha észreveszed, hogy halott lovon lovagolsz, szállj le róla.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Derültség, taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu