DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést. A pécsi ügyész nyilatkozatáról nem tudok mondani semmit, mert ezt a nyilatkozatot én nem hallottam, én ezt a nyilatkozatot nem ismerem. Ha ilyen nyilatkozat sajnálatos módon bárhol elhangozhatott volna, akkor ez nyilván egy szakmai hiba lett volna, azért, mert ez azt jelenti, hogy az ügyész nincs hivatása magaslatán.
Én olyan ügyet, amelyben lelkészt, papot a vallása parancsa vagy pedig lelkiismerete, meggyőződése szavára hallgatva elkövetett cselekménye miatt felelősségre vont volna, nem ismerek.
Ebben az ügyben, azt tudom mondani, három személy ellen emeltek vádat. A városi ügyészség benyújtott egy vádindítványt. A harmadrendű vádlottnak azt róják fel, hogy amikor tudomást szerzett az esetről, akkor egy olyan személlyel közölt különleges személyes adatot, akire az nem tartozik. Az adatvédelmi törvény különleges személyes adatnak minősíti az egészségi állapotra vonatkozó információt, és azt csak a törvényben meghatározott esetekben, illetve akkor lehet kezelni, ha ehhez az érintett személy írásban hozzájárult. Adatkezelésnek minősül az adat továbbítása is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez történt, és a harmadrendű vádlottnak erre nem volt joga, tehát a cselekménye (Az elnök a csengő ismételt megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megvalósítja a törvényben meghatározott tényállást.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés