DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát nem tudom elfogadni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent az ártatlanság vélelme, hivatásomat tekintve ügyvéd vagyok, nagyjából ismerem, hogy erről mit mond az alkotmány és egyebek. (Közbeszólás: Az kevés!) Itt azonban nem erről van szó!

Az ártatlanság vélelme valóban mindenkit megillet, én ezt nem is firtattam és nem is vontam kétségbe, és egyáltalán nem is mondtam azt, hogy ne illetné meg a polgármester urat az ártatlanság vélelme, azonban pontosan tudjuk azt, hogy más a jogi felelősség, és más a politikai felelősség. Ebben az esetben kimondottan a politikai felelősségről van szó.

Az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság közel fél tucat döntésében egyértelműen kimondta azt, hogy a közhatalmat gyakorlók esetében a választópolgároknak a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga elsőbbséget élvez a személyes adatainak védelméhez képest. Nagyon egyszerű lett volna lekérni a polgármester úr nyelvvizsga-bizonyítványát, ezzel tisztázhatta volna önmagát is, és ezt a kellemetlen helyzetet elkerülhettük volna. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Úgy gondolom, hogy nem nézhetünk hülyének...

Forrás: parlament.hu