DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban a javaslatnak a cégnyilvántartásról szóló törvényt és a csődeljárásról szóló törvényt érintő részére szeretnék kitérni, de előtte szeretnék érinteni egy olyan részt, amely némi vitát már kiváltott az eddigiek során, mégpedig ez a gyermekes családok részére nyújtandó adókedvezménynek a kérdése.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én azt hiszem, hogy Tóth Sándor képviselőtársamnak egy kicsit alaposabban el kell olvasnia azt a kormányprogramot, illetve a Fidesznek azt a programját, amelyet kritizált, ugyanis az nem pontosan azt tartalmazza, amit ő mond, illetve pontosan azt tartalmazza, ami a javaslatban is benne foglaltatik. Kifejezetten a korábbi időszakban is hangsúlyos volt ugyanis az az érvelésünk, hogy a családtámogatásnak egy bizonyos részét az adóhoz célszerű kötni, egyáltalán ahhoz a jövedelemtermeléshez, amely a társadalomban folyik.
Egyébként véleményem szerint eleve el kell különíteni a szegénypolitikát a családpolitikától, és nem lehet önmagában kiragadni ezt a kérdést a teljes szociális ellátórendszerből, illetve a társadalmi környezetből. Elhangzott ugyanis az, hogy körülbelül az érintettek 50 százaléka az, aki alacsonyabb jövedelmű, a többi rész pedig magasabb. Azok, akik úgymond a magasabb jövedelemsávba tartoznak és adót fizetnek, nem biztos, hogy különösebben kiugró jövedelemmel rendelkeznek. Elég őket megkérdezni erről, illetve megnézni a számokat, hiszen ma Magyarországon egy egészen vékony társadalmi csoport az, amely kifejezetten magas jövedelmű.
Az alacsony vagy közepes jövedelműek meghatározó része egyébként ma is fizet adót, vagy olyan szürke és fekete szférájában van a gazdaságnak, amelyet, jól tudom, érintettünk a korábbi viták során is, ez nem fizet közvetlen adót, de jövedelemmel rendelkezik. Tehát ha ezt az adókedvezményt tekintjük, akkor biztos, hogy a célzott hatás elérésére ez alkalmas lehet, és bizony nagyon sok család számára egy jelentős jövedelemkiegészítést hordoz.
Azok részére természetesen, akik az 50 százalékba tartoznak - abba az 50 százalékba, ahol úgymond ezen kedvezmény nem tud élni -, a szociális ellátórendszer megfelelő támogatási lehetőséget hordoz. Mik ezek? Például az önkormányzatoknál igénybe vehető különféle segélyek, így a rendszeres gyermeknevelési támogatás, a rendkívüli gyermeknevelési támogatás, a beiskolázási segély, de idetartozik a családi pótlék is, a menzai ellátások kedvezménye, a családsegítő és gondozási központok által nyújtott támogatások; tehát azt hiszem, hogy ez egy eléggé széles sávja a támogatásoknak, amelyek valahol kiegyenlítik ezt a mérleget.
Arra is ki kell térni külön, hogy az, aki esetleg nem fizet személyi jövedelemadót vagy magasabb személyi jövedelemadót, elképzelhető, hogy ezen az ellátórendszeren keresztül végeredményben magasabb jövedelemmel rendelkezik, mint az, aki az adófizetők sávjának egy alacsonyabb tartományában foglal helyet.
Tehát minderre tekintettel, azt hiszem, ez a javaslat mindenképpen támogatandó, arról nem is beszélve, hogy a szürke és fekete jövedelműek, a szürke és fekete munkát végzők, ebben a szférában vállalkozók részére... - és a jövedelmek felszínre hozatalát is elősegíti, elősegítheti ez a javaslat, egyfajta érdekeltséget teremthet, vagy annak az irányába mutat. Természetesen van egy olyan üzenete is, hogy az is kapjon támogatást, aki közepes jövedelmű, ő ugyanis a szociális ellátórendszert már nem tudja igénybe venni, ugyanakkor elképzelhető, hogy a jövedelme még nem olyan magas, hogy kifejezetten jó életszínvonalon éljen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ez a téma akár hosszabb terjedelmet is igényelne, társadalmi hatását és üzenetét tekintve mindenképpen jelentős, de most gazdálkodva az idővel, azt hiszem, ilyen mélységig célszerű rá kitérni.
Hozzászólásom következő részében a cégnyilvántartásról és a cégnyilvánosságról szóló törvény módosítását szeretném még érinteni. A javaslat szerint a cégbíróság a cégnyilvántartásban átvezetett változásokról - különösen a cég bejegyzéséről, törléséről, céghelyének, a cégjegyzékben nyilvántartott tevékenységi körének megváltoztatásáról, valamint az eljárás megszüntetéséről, illetve a bejegyzési kérelem elutasításáról - értesíti az érintett kamarát, adóhatóságot, valamint a Központi Statisztikai Hivatalt is. Ez egy olyan módosítás, amely a jelenlegi gyakorlathoz képest egy kiterjesztést jelent, jelenleg ugyanis a cégbíróság a hozzá bejelentett adatváltozásoknak csak egy szűken meghatározott köréről köteles tájékoztatni az adóhatóságot.
Ennek következtében az adózók ugyanazon adatváltozást az egyablakos rendszer ellenére több szervnél kötelesek bejelenteni. Kihasználva az egyablakos rendszer kínálta lehetőségeket, a tervezet módosítja a cégtörvényt, melynek következtében a cégbíróság valamennyi bejelentett adatváltozásról tájékoztatja az adóhatóságot. Azt hiszem, hogy aki a gyakorlatban ezekkel a szabályokkal dolgozik, ezekkel találkozik, annak a munkáját kedvezően érinti, befolyásolja ennek a javaslatnak az elfogadása. Mindenképpen a racionalizálás és a praktikum irányába mutató szövegről van szó.
Szintén tartalmazza a javaslat a csődeljárásról szóló törvény módosítását is. Itt a nyilvántartásba-vételi díjnál az adóhatóság egyfajta kivételezett szerepbe kerülne, nem kellene letétbe helyeznie, illetve befizetnie ezt a nyilvántartási díjat, amelyet már előttem szóló kifogásolt is alkotmányossági oldalról elsősorban. Én azt hiszem, hogy itt az analógia az illetékmentesség esete; jól tudjuk, hogy az állami szervek más állami szerv előtti eljárásban többnyire illetékmentességet élveznek, itt is valamilyen hasonló konstrukcióról van szó, és itt az államháztartás valamely alrendszerének számára bevételt jelentő kintlévőség, tartozásállomány esetén mindenképpen indokoltnak tűnik az illetékmentesség mintájára ezt az analógiát alkalmazni. Természetesen ha az adóhatóság valamely más jogcímen fennálló követelését érvényesíti, ugyanúgy fizet regisztrációs díjat, mint a többi hitelező, tehát itt ilyenfajta kivételezettség nincs.
Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy vajon más jogszabállyal ütközik-e ez az elképzelés. Én azt hiszem, hogy a tervezet készítésekor a megfelelő szakjogászok ezt a kérdést áttekintették, és így ez nem jelenthet különösebb problémát.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés