DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Többen felvetették az üzleti adó kérdését. Ezzel kapcsolatban szeretnék reagálni az eddig elhangzottakra, valamint szeretnék kérdést intézni az államtitkár úrhoz, ugyanis ennek az anyagát nem kaptuk meg. A sajtóból viszont arról értesültem, hogy ezt megkapta a kormánykoalíció, de nem kapta meg a másik oldal. Nem értem, ez hogy történhetett meg.

Amennyiben az üzleti adó az iparűzési adót helyettesíti - ahogy a hozzászólásokból ki lehetett venni -, és központosított adóként jelenik meg, akkor - azon kívül, hogy nem kaptuk meg az anyagot - hiányolom a hatástanulmányt ezzel kapcsolatban. Még az is lehet, hogy ez egy jó megoldási módot jelent. Tehát ha ez egy központosított adót jelent, akkor ez mennyiben vonatkozik például a külföldiekre? A külföldi multinacionális cégek be nem fizetett társasági adóját mennyiben lehet ezzel korrigálni? Egy nagyobb üzleti adó kivetése a magyar nemzet számára az elmaradt haszon visszaszerzésének egyik lehetőségét is nyújtaná, főleg ha olyan differenciált üzleti adó kivetéséről lenne szó, amely a hazai vállalkozókat kedvezményezi. Vagy ha tetszik, az elmaradt jutalmat megkapják, az elmaradt hasznot pedig a külföldiek által magasabb üzleti adó kivetésével lehetne valamilyen formában visszatéríttetni a központi költségvetés számára, amivel ténylegesen lehet a deficitet finanszírozni vagy legalábbis csökkenteni. Hiszen gyakorlatilag a deficit okozója azon külföldi befektetők köre - főleg pénzügyi intézmények -, amelyek adómentességet élvezve nem járultak hozzá a költségvetés bevételének a fokozásához, hanem tőkekivonással a nemzetgazdaság forrásait csökkentették. Ezzel se hosszú távon nem fektettek be, se munkaerőt nem foglalkoztattak, hanem egy óriási veszteséget termeltek újra.

Köszönöm szépen. Gondolom, erre majd kapok választ.

Forrás: parlament.hu