DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Köszöntöm az államtitkár urakat, akik mind a ketten részt vesznek az ülésen. Azt hiszem, egyrészről öröm, hogy nemcsak a pénzügyi államtitkár hallgatja végig az adókkal, járulékkal kapcsolatos törvényeket, másrészről pedig egy szokásos jelenség a magyar parlamentben egy jó ideje már, hogy a kormány részéről az érdeklődés, hogy úgy mondjam, eléggé szerénynek mondható akkor, amikor gazdasággal, gazdaságpolitikával kapcsolatos törvényeket tárgyalunk. Úgy tűnik, mintha ez a dolog nem lenne a magyar kormány számára fontos.

Azt hiszem, az elénk letett törvényjavaslattal kapcsolatosan, miután már képviselőtársaim, a szocialista képviselők minden oldalról megpróbálták kifejteni azokat a kifogásainkat, véleményünket, ami a törvényjavaslat kapcsán problémaként részünkről felmerül, érdemes egy-két általános és egy-két olyan konkrét dolgot esetleg még megemlíteni, ami talán lehetőséget ad arra, hogy a kormányzó pártok oldaláról is újból végiggondolják ezt az egész ügyet.

Először is én is azokkal értek egyet, akik nagy várakozással tekintettek egy ilyen megoldás elé, hogy egy nagy létszámból álló, több mint két tucat törvényt érintő csomagot kapunk, amiben reményeink szerint egy olyan típusú áttekintésre is lehetett számítani, ami egységesen megpróbálja megközelíteni a kérdéssel kapcsolatos összes problémát, és összefüggésekben is bemutatja azt. Azt hiszem, amikor az ember ezt a szépen bekötött törvényjavaslatot végiglapozta, akkor csalódnia kellett mindenképpen, különösen az első néhány oldal után, amikor rendkívül ambiciózus megfogalmazásokat lehetett olvasni benne, és végeredményben az anyagról azt lehet mondani, hogy egy olyan komplett anyagot igyekezett a kormány összeállítani, amelyben a PR-szempontok, a gazdaságpolitikai környezet és a konkrét módosítások együtt szerepelnének.

Itt mindenképpen el kell hogy mondjam, komolyan hiányoljuk, hogy egy ilyen nagy hatású, ilyen sok törvényt érintő csomag megtárgyalására olyan viszonyok között kerül sor, hogy a költségvetés ezzel összefüggő számait, magát a költségvetést nem ismerjük. Úgy gondolom, igazából a kormány szándékait akkor lehet érdemben minősíteni, ha a benyújtott költségvetés, mondjuk, kiadási oldalán azok a megfontolások, azok a változtatások tapasztalhatók, amelyek a korábbi ígéretekben, illetve az itt benyújtott törvényjavaslatokban is érintve vannak. Remélhetőleg ezek nem szlogen szintjén maradnak meg. Ezzel majd később vagyunk kénytelenek szembesülni.

El kell hogy mondjam, hogy a benyújtott törvényjavaslatban van több olyan elem, amit jónak tartunk, a magam részéről én is jó megoldásnak tartok, különösen azok a technikai megoldások, amelyek az egyszerűsítés érdekében kerültek be a törvényjavaslatba. Viszont úgy gondolom, érdemes azt a fajta dolgot is felemlíteni, közös érdekünk, hogy egy olyan adó- és járulékmódosítás kerüljön elfogadásra, ami kedvezően hat a magyar gazdaságra, ami javítja a versenyképességet, hiszen a jelenlegi viszonyok között Európában ez a versenyképesség az, ami elsősorban fontosnak számít egy adott nemzetgazdaság számára; igazságos, arányos közteherviselést eredményez, szűkíti az adóelkerülés lehetőségeit, megfelelő módon szankcionál és így tovább. Ezek azok az alapelvek - és azt hiszem, ezt nem árt újra meg újra itt a Házban elmondani -, amelyeknek a konkrét visszatükröződését egy ilyen törvényjavaslatban szeretnénk viszontlátni.

(15.40)

El kell mondjam, hogy néhány pozitív vonást kivéve, sajnos ezekkel a hatásokkal kevésbé lehet találkozni, és ezt konkrét példán keresztül is szeretném bebizonyítani. A benyújtott javaslat foglalkozik többek között a makrogazdasági környezettel, a gazdaságpolitikai várakozásokkal 2000-re. Erre a kérdéskörre a pénzügyminiszter úr részletesen kitért az expozéjában, elmondta, hogy folytatódik a gazdaság gyors növekedése, legalább 4,5 százalék lesz a GDP növekedése; komoly csökkenés lesz az inflációban, várhatóan 6 és 7 százalék között alakul majd; és minden olyan mutató javulni fog, amely egy gazdaságban fontos és javulnia kell. Ezek szerint a folyó fizetési mérleg hiánya csökkenni fog, az államadósság csökkenni fog, az államháztartás hiánya csökkenni fog. Utalt arra, hogy a versenyképességet javítja majd a jövedelemcentralizáció mértékének körülbelül 1,2 százalékkal történő csökkenése, és ez így várhatóan csak 41 százalékra csökken.

Nos, a pénzügyminiszter úr hangsúlyozta, hogy az adórendszer ehhez a helyzethez illeszkedik, erre van kiszámolva. De mi van akkor, ha ez a helyzet nem így alakul? A legjobb példa erre az 1999-es év, amikor az ezzel kapcsolatos, nagyon nagy mértékben hasonló elképzeléseket hallgattuk, és akkor is kifogásoltuk, hogy jó lenne, ha a realitásokból és nem a vágyakból indulna ki a gazdaságpolitika, és lám-lám, ebben az évben ezek a mérlegek, illetve ezek a költségvetéssel kapcsolatos ügyek számos elemükben a vártnál sokkal rosszabbul alakultak.

Azt gondolom, hogy ez az év jó példa arra, hogy figyelmeztessen, és azt gondolom, hogy ha a következő évben is ilyen jellegű változás következik be - ne legyen így, de ha mégis ilyen következik be -, akkor az adótörvényekkel kapcsolatos összes gazdaságpolitikai feltételezés hibásnak bizonyulhat.

Megítélésem szerint probléma van a választási ígéretek oldaláról is. Az ígéret szerint - ezt már előttem is nagyon sokan elmondták - egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentésről volt szó. Arról volt szó, hogy ezt mellékesen kíséri egy olyan reform, amely ezeknek a rendszereknek egy új típusú és átgondolt európai változatát fogja majd megjeleníteni. Erre egyébként rendkívül komoly társadalmi és nemzetgazdasági igény is van. Tehát ez az ígéret, hogy úgy mondjam, találkozik azzal az igénnyel, amelyet a társadalom, illetve a nemzetgazdaság szeretne. Ehelyett gyakorlatilag nem történt semmi; pontosabban voltak bizonyos kísérletek új adónemek bevezetésére - földadó, kamatadó, vagyonadó, biztosítási adó, mindenféle ilyen dolog előjött. Én arra gondoltam, hogy itt talán arról van szó, hogy a Pénzügyminisztérium ezeket az ötleteket azért dobta be, hogy legyen miből visszavonulni, hadd érezzék úgy azok, akik elérték azt, hogy mégse kerüljön sor új adónemek bevezetésére, hogy valamit tettek az ügy érdekében, és ezzel egyszersmind elégedjenek is meg. Azt hiszem, hogy ha ez így van - és gyanítom, hogy így van -, akkor ez egyáltalán nincs jól.

Néhány szó a személyi jövedelemadóról. Ez áll az érdeklődés középpontjában, nem véletlenül. Ahogy többen elmondtuk már, az 1999-es évben túl sokan jártak rosszul ahhoz, hogy ma ne ezzel a kérdéssel foglalkozzunk a legjobban. Azt hiszem, hogy a hozzászólásom előtt lezajlott kétperces vitát úgy lenne érdemes tisztázni, hogy meg kellene nézni néhány statisztikát és néhány olyan kutató elemzéseit, akik ehhez szakmailag régóta értenek. Ebből gyakorlatilag az következne, hogy Magyarországon sajnos az a tapasztalat, hogy egyre nagyobb az országban a szegénység, egyre nagyobb az ország szétszakadása, és ma már sok kutató, úgymond, egy fordított kétharmados országról beszél. A magam részéről úgy ítélem meg, hogy ehhez a helyzethez nagymértékben hozzájárult, hogy az adórendszerben egy ezt erősítő megoldás volt az elmúlt évben is, és a javaslat is egy ilyen megoldást tartalmaz. Úgy gondolom, hogy ez egy helytelen álláspont.

Meg kell hogy mondjam, meglepett Mádi Lászlónak az a kijelentése, amelyben a középosztály, illetve a koncentrált közeg megjelölését próbálta a számunkra pontosítani. Nyilván szükség van arra, hogy egy olyan osztály, amely viszonylag rendezett életkörülmények között él és viszonylag elfogadható módon szerzi meg a jövedelmeit, ne tudjon lecsúszni. De ez a ténykedés nem helyettesíti azt, hölgyeim és uraim, hogy azokról gondoskodni kell, akik a másik oldalon vannak! Különösen akkor nem, ha ez nem önhibájukból van, és különösen akkor nem, ha egyébként akarnak tenni annak érdekében, hogy fel tudjanak emelkedni. Erre vannak technikák; a képviselőtársaim többek között ilyen megoldási lehetőségeket mondtak el. Ha önök ezeket figyelembe veszik, akkor úgy gondolom, hogy ez a helyzet nem lényegesen, de némiképp javulhat, és emellett nem mehetünk el szótlanul.

Úgy gondolom, hogy amikor a pénzügyminiszter azt mondta az expozéjában, hogy akinek nem változik a jövedelme, annak nem változik az adója sem, akkor több dolgot nem mondott el, amit szintén el kellett volna mondania, és ami lényeges lenne. Azt nem mondta például, hogy akinek nem változik a jövedelme - és ezek szerint az adója sem változik -, az pontosan annyival jár rosszabbul a 2000. évben, amekkora az infláció. Tehát azzal legalább egy inflációnyi mértékben, hogy úgy mondjam, elég rendesen ki van tolva, hiszen ennyit csökken a lehetősége. Ez legalább 6-7 százalék, amely remélhetőleg nem lesz több, azonban eddig sok jel arra mutat, hogy ez még 1-2 százalékkal magasabb is lesz. Ha a tavalyi szlogeneket elő akarnánk venni, lehetne azt mondani, hogy igen, ezek az emberek majd 6-7-8 százalékkal kevesebb kenyeret tudnak venni annak következtében, hogy mindent így hagyunk, ahogy van.

Mi a helyzet azzal, akinek változik a jövedelme? Nos, akinek a jövedelme változik, annak a helyzetét úgy lehet a legegyszerűbben megítélni, ha valaki megnézi, hogy az adóterhelés hogyan változik. Erre vonatkozóan a frakciónk szakértői természetesen elkészítették a megfelelő táblákat. Ha már ez szóba került, meg kell jegyezzem, hogy példátlan, hogy egy törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérium úgy nyújtott be, hogy az nem tartalmazza azokat a mellékleteket, amelyeket korábban mindig - tehát azok a dinamikus táblák, amelyek jobban mutatják a változásokat, ebben nem szerepelnek -, hiszen ennek az elkészítése sem különösebb szakmai felkészülést, sem különösebb időt nem igényel. Tehát nyilvánvalóan ennek a kihagyása ebből a rendszerből amiatt történt, mert ez jobban bemutatja a negatív változásokat, mint a statikus táblák. Nos, ha ezt a diagramot az ember megnézi, akkor elég jól látszik, hogy ez a diagram mindenhol felette van a korábbinak, tehát körülbelül 0,5 és 1 százalék közötti adóteher-növekedést jelent szinte minden jövedelemintervallumban.

Komoly problémának tartom, hogy a javaslat változatlanul hagyja a jövedelemsávokat, tehát nem veszi figyelembe az úgynevezett jövedeleminflációt. Úgy gondolom, hogy ha mégis figyelembe venné a javaslat ezt a változást, ezek a sávok akkor sem lennének jók. Nagyon sokszor beszéltünk már arról, hogy Magyarországon az adósávok kialakítása elég jelentős átalakítást igényelne, elsősorban azért, mert a legmagasabb adózású jövedelmi sávban a lakosságnak túl nagy része van már ma is, és a legutóbbi statisztikák azt igazolják, hogy az ő számuk évente legalább 4-5 százalékkal nő. Ez a helyzet a következő évben még tovább fog romlani, és ez egy generális felülvizsgálatot igényelne ebben az ügyben.

A mai nap folyamán nagyon sokan beszéltek a családi adókedvezményekről. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném megerősíteni, hogy úgy gondoljuk, hogy azokat a többletforrásokat, amelyeket a kormányzat a családok helyzetének javítására biztosítani akar, ezt oly módon kellene megtegye, hogy ez elérhető is legyen azok számára, akik ezzel élni akarnak.

A biztosítási adóval kapcsolatban is nagyon röviden tudtunk szólni a délelőtt folyamán. Úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi; mégis kell róla beszélni, mert ez is azt mutatja, hogy a kormányzat fordítva gondolkodik. Pont most, ebben az évben az élet sajnálatos módon azt igazolta, hogy ilyen vagyonbiztosítási dolgokra szükség van, és ha erről nem megfelelő módon gondoskodik a lakosság, akkor sajnálatos módon a kormányzat, a költségvetés, mindannyiunk pénze bánja.

(15.50)

Azt kellene elérni, hogy ennek a mértéke növekedjen. Magyarországon ma egy kialakulatlan piac van, ezt többen elmondták. Nemhogy ezt adóztatni kellene, hanem kedvezményekkel segíteni kellene, hogy ennek egy európai szintű mértéke alakuljon ki. Úgy gondolom, hogy itt is igazolható ez az úgynevezett fordítva gondolkodás.

Nagyon egyszerűen összefoglalva, szeretném azt erősíteni, amit már többen elmondtak a képviselőtársaim közül: a gyermekek utáni adókedvezményre szánt összeget, ezt a növekedést a családi pótlék növelésére javasoljuk fordítani. Úgy gondoljuk, hogy ennek az infláció mértékével kellene emelkednie. Erre nem magyarázat az, hogy az elmúlt öt évben a családi pótlékok reálértéke hogyan javult, ezen változtatni kell; különösen, amikor erre egyébként a költségvetésben forrásokat találnak, akkor ezt a legésszerűbben célszerű felhasználni. Úgy gondoljuk, hogy az alkalmazotti adójóváírást ki kell terjeszteni. Ez szintén olyan lehetőséget teremtene, ami azok számára biztosítana kedvezményt, akiknek erre szükségük van.

Azt hiszem, hogy a '99-es szja-rendszerből adódó negatív hatásokat is korrigálni kellene, nem lenne elegendő, hogy a mostani hibásan benyújtott adózási javaslatot változtassa a kormány, hanem megítélésem szerint ezt a korábbi hibát is ki kellene küszöbölni. Azt hiszem, hogy egy ilyen megoldás a becsületes adófizetők közel felét érintené kedvezően és végre igazságosan is. Ezt kívánom magunknak, hogy ebben munkálkodjunk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu