ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy - mint ahogy azt délelőtt már jeleztem - most a törvénytervezetek némelyikéhez szóljak hozzá.
Szeretnék néhány megjegyzést fűzni a személyi jövedelemadóval kapcsolatos javaslatokhoz, valamint a biztosítási adóval összefüggő elképzelésekhez. Természetesen javaslataink is vannak, ezeket is röviden ismertetni fogom.
Elöljáróban el kell mondanom: nem illik az ellenzéktől számon kérni azt, hogy nem dicséri az előterjesztéseket. Én ugyan sok mindennel egyetértek, sok mindennel nem értek egyet, de nyilván azokról a kérdésekről fogok beszélni, amelyeknél problémát látok, és erre fogok koncentrálni.
A személyi jövedelemadóról a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója tavaly a nagyobb arányú változások kapcsán már részletesen kifejtette a véleményét, nem is szavaztuk meg. Elmondtuk, hogy ez a szabályozás a magasabb jövedelműeket preferálja az alacsonyabb jövedelműek terhére, és a legalacsonyabb jövedelműek esetében még a gyermekkedvezmények igénybevételének a lehetőségét is elveszi. Bizonyos jövedelemhatárok között a nominális bérfejlesztés ellenére abszolút értelemben csökkenhet a kereset - ez elő is fordult egyébként -, vagy eltűnt a bruttó szinten kapott reálbér-növekedés.
Az ilyen és ehhez hasonló problémák az infláció és a béremelések következtében nemhogy továbbra is fennállnak, hanem, azt kell mondanom, nagy körben még fel is erősödtek. Ez a személyi jövedelemadó erősíti, gyorsítja - és ezt tavaly is elmondtuk - annak a bizonyos 20-80-as társadalomnak a kialakulását. Tulajdonképpen az ellen a kívánalom ellen hat, hogy a középosztályt erősíteni kellene, föl kellene emelni embereket a középosztályba és kialakítani egy vastag középosztályt. Ez ellen hat, és így egészében véve a magyar társadalom érdekeinek is ellenében hat, ellenében működik, segíti a gyarmati helyzet kialakulását.
Mindez nem újdonság, hiszen, még egyszer mondom, elmondtuk tavaly is, és a továbbiakban is kénytelen vagyok olyan dolgokat felemlíteni, amelyeket tavaly ugyancsak kifejtettem. Így a Magyar Igazság és Élet Pártja továbbra is az egyik legnagyobb orcátlanságnak tekinti azt, hogy nyugdíjasok munkavégzése esetén a jövedelemadót a nyugdíj összegével növelt kereset alapján kell kiszámítani. Elmondtuk már - de mint itt már többször elhangzott ma, ismétlés a tudás anyja -: nyugdíjasaink zöme nem azért vállal munkát, mert a harácsolás megszállottja, hanem pusztán azért, hogy fizetni tudja a lakását, lakásának rezsijét, hogy enni tudjon néha, mondjuk, egy-egy csirkeszárnyat is, és nem pedig azért, hogy meggazdagodjon, nem pedig azért, hogy vagyonokat halmozzon fel a nyugdíjából.
Azt is elmondtam már tavaly, hogy szívesen élnének a mi nyugdíjasaink is úgy, mint azokban a társadalmakban, amelyeket úgy irigylünk, hiszen a német, dán, holland, svéd - és ki tudja még, hány országbeli - nyugdíjasok azzal foglalkoznak, hogy a hobbijuknak élnek, hogy utaznak, világot látnak, jól élnek. Szívesen megtennék ezt a magyar nyugdíjasok is. A mi nyugdíjasaink, kérem szépen, legfeljebb guberálni járhatnak el, azt is titokban, mert ha véletlenül jövedelemhez jutnak, akkor azt ez a társadalom megsarcolja. Az a társadalom, amelyik elsikkasztotta a nyugdíjaiknak a pénzét! Ez egy hihetetlen arcátlanság!
Polgári Kormány! Nem kellene ezt a mocskos örökséget végre egyszer felszámolni?
(12.50)
Csodálatos kontrasztja ennek az, hogy miközben minden jövedelem után adót kell fizetni - a minimálbér után is adót kell fizetni, minden fillér után adót kell fizetni -, a kamatjövedelem nem adóköteles. Annak a VIP-listás, különleges vágású - idézet Sztálintól - személynek egy fillér adót nem kell fizetnie, aki félmilliárdot évi 33 százalékkal kamatoztat. Számolják csak ki ezt, hölgyeim és uraim, hogy mekkora pénzről van szó!
Tehát aki dolgozik, az fizessen, akármennyit is keres, vagy börtönbe kerül! Aki ki tudja, honnan, összerabolt pénzét dolgoztatja maga helyett, óriási jövedelmeket kasszíroz, az mindenki mást kinevethet, kiröhöghet, az nem fizet adót! Belevigyoroghat a minimálbér környékén tengődő adófizető képébe! Hát mi ez, kérem?! Hát még van történész, aki a hajdani főnemesség adómentességét kifogásolni meri?! Hát itt az új főnemesség, kérem - nemesség nélkül! Polgári Kormány! Mi ez?
Persze, adóztatni nem az inflációs rátát kell, hanem a nettó hozamot - ez igaz. De az már nem igaz, hogy ezt technikailag nem lehet megoldani! Én felajánlom: ingyen szívesen elmagyarázom a megoldást, ha erre a pénzügyi apparátus képtelen. Igaz, akkor fölmerül az a kérdés, hogy minek ez az apparátus.
Egyébként ajánlom, nézzen valaki utána annak, hogy a kamatos kamat szerint hogyan is nőnek vagy nőhetnek a nettó hozamok! Ezek előbb-utóbb tényleges, elkölthető jövedelemmé válnak. Most akkor jövedelemadó-rendszer működik nálunk vagy valami más? És ha más, a másság minden mélységes tisztelete mellett kérdezem: hát mi az a más? És miért nem annak nevezzük akkor, ami? Bizony, itt volna az ideje egy átfogó adóreformnak! De ennek előfeltétele - mint ahogy azt délelőtt bátorkodtam kifejteni -: szakítani kell a libertariánus elméletekbe ágyazott, nemzet- és népellenes pénzpolitikai szemlélettel!
Biztosítási adó: no persze, itt is nemzetközi gyakorlatra, EU-ajánlásokra, irányelvekre, ki tudja, mire hivatkozik az előterjesztő. Igen ám, csakhogy ezeknek az ajánlásoknak, irányelveknek nincs demokratikus legitimációja! Még a tagok tekintetében sem, és egyelőre még tagok sem vagyunk! Legitimációt ezek akkor kapnak, amikor egy nemzeti kormány, illetőleg parlament azt jóváhagyja.
Vannak közismert renitens államok, amelyek ugyan tagok, és mégsem tartják fontosnak, hogy ezeknek az ajánlásoknak, irányelveknek legitimációt adjanak. Vagyis itt teljes egészében belügyről, saját elhatározásról van szó, félreértés ne essék! És a megoldási mód tekintetében sincs semmiféle nemzetközi elkötelezettségünk. Nem kell mindig más takarójával takarózni! Nekünk Magyarországon a saját problémáinkat kell megoldani, azon a módon, ahogy az nekünk a lehető legjobb!
Ezt előrebocsátva ki kell jelentenem, hogy magyar viszonylatban az elképzelt biztosítási adó egyenesen elképesztő gondolat és, tisztelt polgári kormány, polgárellenes! Miért? Hát a polgár valahol ott kezdődik, hogy nem az égi mannát várja, nem csodát remél, hanem mindent megtesz maga is azért, hogy egy őt vagy családját esetleg sújtó káreseményt megelőzzön, illetőleg a bekövetkező kár veszteségeitől önmagát és családját megvédje. Ez a fejlett, sokak által annyira irigyelt országokban szilárdan ki is alakult. Nálunk nem! De mindennél többet érne, ha mielőbb hazánkban is ez lenne a természetes! Az önök által is hivatkozott természeti események mindezt ékesen bizonyítják.
Ebből következik, hogy nálunk ösztönözni és nem adóztatni kellene például a termény-, az állat-, a vagyonbiztosítást, tulajdonképpen minden biztosítási formát és azok széles körű elterjedését, akár még kedvezményekkel is.
Az pedig viccnek tűnik, hogy kötelezően elrendelünk egy biztosítást, amit a honpolgár adózott jövedelméből ki is fizet, aztán ezt a jogkövető magatartást megadóztatjuk. Bravó, gratulálunk! Közben - és ez köztudott - a gépkocsi-tulajdonosok húsz százaléka most is fütyül a kötelező előírásokra! Jót nevethetnek balek társaikon! De talán ez az igazi megoldás, tisztelt Pénzügyminisztérium! Minden biztosítást kötelezővé kell tenni, és aztán a megkötött biztosítás adóköteles! Ügy el van intézve!
Aztán, ha egyszer az a cél - és ezt önök mindenhol leírják -, hogy csökkentsük az elvonást, a centralizálás mértékét, miért van szükség ilyen félelmetes attrakciókra? Vagy mégis kell a pénz? No akkor, mint a jövedelemadó esetében, a Magyar Igazság és Élet Pártja ad néhány tippet. Olyan lehetőségeket tárok fel, szintén ingyen és bérmentve, amelyek kivételesen nem a magyar népet, nem a tisztességes, törvénytisztelő bennszülötteket sújtja, fosztogatja, hanem azok egy körét, szeletét, akik közvetve vagy közvetlenül okozói annak, hogy ez az ország, a magyar nép olyan állapotban van, amilyenben.
Az egyik javaslatom arról szól, hogy meg kell adóztatni a devizaügyleteket. Paul Hellyer, Kanada volt miniszterelnök-helyettese és sok közgazdasági, pénzügyi vezető testület nagy tekintélyű tagja írja "A globális pénzügyi válság túlélése, avagy a remény közgazdaságtana" című művében: "Nincs még egy olyan területe a pénzvilágnak, ahol nagyobb szükség lenne a korlátozásra, mint a devizakereskedők köre. E nagy mellényű érdekcsoport szárnyainak megnyirbálása lényeges gazdasági reformlépés." Egyébként maga az ötlet nem tőle származik, nem is tőlem, ezt először James Tobin, Nobel-díjas közgazdász szorgalmazta 1978-ban.
Tisztelt Magyar Kormány! Hát nemcsak Milton Friedmant meg a chicagói iskolát, meg ki tudja, mi mindent kell követni! Gondolkodjanak el esetleg egy másik Nobel-díjas közgazdász javaslatán is!
Nem tudom megmondani, hogy milyen bevételt jelentene hazánkban egy ilyen adó, ha az, mondjuk, 0,5 százalékban kerülne meghatározásra. De - elvégre a globalizmus bűvkörében téblábolunk, akkor mondhatom én is így - globálisan a devizaügyletek volumene meghaladja a napi egybillió dollárt, és ez igen nagy összeg; valószínűleg nálunk sem két fillér.
Ugye, világos, hogy nem azokra a szerencsétlen magyar turistákra gondolok, akik valutát akarnak kiváltani, hiszen azokat naponta becsapja a bankvilág, élén a Nemzeti Bankkal?! Nem! Nehogy félreértés legyen, ki kell hangsúlyoznom: devizaügyletekről bátorkodtam beszélni. Már tavaly is említettük, és most újból nyomatékosan felvetem a derivatívokkal kapcsolatos javaslatainkat.
A félreértések, valamint a tudatos félremagyarázások megakadályozása érdekében tisztázni szeretném, milyen körre gondolok. A származékos értékpapírok adásvételének teljessége szinte áttekinthetetlen, naponta születnek új trükkök, de mindenképpen ide tartoznak a tőzsdei határidős kamatügyletek - interest futures -, a kamatopciók, a határidős devizaügyletek - currency futures -, a devizaopciók, a határidős értékpapír-piaci indexügyletek, az értékpapír-piaci indexopciók, a kamatlábak swap-ügyletei - interest rate swaps -, a deviza- és keresztárfolyam-kamatláb swap-ügyletei, és - hadd tegyem hozzá - néhány közülük olyan bonyolult, hogy maguk a bankfelügyeleti hatóságok is gondban vannak a megértésükkel.
(13.00)
De az a kisebbik baj, hogy ez ilyen nehezen érthető terület, mert ezek egy egészen kis része úgynevezett indokolt tevékenység, mint például az árfolyam-ingadozások fedezése. De a többsége közönséges hazárdjáték, amely egy pillanat alatt robbantani tud egy ország pénzügyi helyzetében, de ne vegyék túlzásnak, ha azt mondom, hogy egy rossz, ilyen derivatív játékkal bizony a világ pénzügyi rendszerét fel lehet robbantani!
Különösen veszélyes az, hogy az igazán nagy profitok csak a megszokottól eltérő pénzügyi eszközökkel és megoldásokkal lehetségesek. Ezért a növekedésre történő összpontosítás helyett leleményességüket és energiájukat papírral való hazárdjátékra fordítják a tisztelt bankok is és természetesen egyéb üzleti körök is. Azzal pedig, hogy a bankszakmán kívüliek alaptevékenységeik elősegítése helyett szintén a hazárdírozás felé lesznek csábítva, újabb kárt okoznak a reálgazdaságnak, a reálszférának.
Mint említettem, extrém esetben ez az egész hazárdjáték akár a világ pénzügyi összeomlását is okozhatja. Ezt nem megint én találtam ki, ezt már sok nagyszerű cég, bank összeomlása bemutatta. Kérem, csak egy példát mondanék, a Procter and Gamble elég nagy cég, amely egy ilyen ügyletben akkorát bukott, hogy azóta sem tért magához. A The Banker 1993. februári száma szerint "A bankok 10 billió dolláros derivatív piacba gabalyodása ketyegő időzített bomba a világ számára". Kérem, a derivatív ügyleteket meg kell adóztatni, méghozzá a kötés pillanatában! Ez előbb-utóbb általánossá válik, de nem ártana úttörőnek lenni. Jó volna, ha hazánk idejében venné fel a minden kormány arcába dobott kesztyűt - na és ez bevételnek sem volna rossz.
Hadd tegyem hozzá - ez is nagy név -, hogy Lyndon La Rouche azt javasolja, hogy az ilyen ügyleteket 0,1 százalékos adóval kellene sújtani. Igaz, van vita róla, hogy ennek van-e visszatartó ereje vagy nincs, de ha már megakadályozni nem lehet, akkor legalább lefölöznie illene a magyar államnak, hiszen végre egyszer nem az agyonsanyargatott emberek zsebéből lopnák ki a pénzt.
Ha ez a kormány valóban céljának tekinti a szétrombolt magyar középosztály helyreállítását, az egész nép felemelkedésének lehetővé tételét, akkor bizony ennek neki kellene állni, és nem szabad visszariadni attól, hogy ez munka, esetleg nagy ellenállásba is ütközhet, sőt lehet, hogy akik eddig kívülről vállat veregettek, ideiglenesen megsértődnek - mégis el kell indulni! El kell indulni! A MIÉP-frakció által felvetett kérdések, hölgyeim és uraim, nem kerülhetők meg. Előbb-utóbb ezekkel mindenkinek szembe kell néznie. Újból mondom, amit délelőtt mondtam, hogy dönteni kell: nekiveselkedünk - vagy befekszünk! A MIÉP nem fekszik be, és nem alkuszik a magyar nép bőrére.
Azt azonban el kell mondanom, és tulajdonképpen nem is csodálkoztam rajta, hogy a délelőtti felszólalásomnak hatása volt az MSZP köreiben - nem csodálom. Ugye, egyet felejtenek el az urak, hogy igen, adóügyekről van szó, én is arról beszéltem - csak önök okozatokat tologatnak egymásnak, és nem beszélnek az okokról! Persze tudom, ez kellemetlen, de sajnos az ok-okozati összefüggések létező dolgok, ezt már felfedezték.
Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés