DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Horváth János képviselőtársam felszólalása késztetett a viszontválaszra. Bár úgy érzem, Gidai Erzsébet nem szorul védelemre, de azért akár a jegyzőkönyv, akár a rádióhallgatók miatt el kell mondani, hogy Gidai Erzsébet egy vonatkozásban tett összehasonlítást a két hadsereg között: mégpedig a témához tartozó adó és járulék vonatkozásában. Abban hasonlította össze a két esetet, hogy a szovjet hadsereg sem fizetett adót és járulékot, és most a NATO itt-tartózkodó katonái, hadseregei, csapatai sem fizetnek adót és járulékot.

Az előterjesztés folyamán mindig az került szóba, hogy aki valamit meg szeretne valósítani, tegyen javaslatot a forrásokra. Gidai Erzsébet képviselőtársam nem tett mást, mint megjelölt egy forrást, ahonnan adókat, járulékokat lehetne beszedni. Nemcsak lehetne, hanem kellene is, hiszen semmi sem indokolja, hogy egy nálunk tartózkodó idegen hadsereg adómentesen, járulékmentesen, kedvezményesen élvezzen különböző előnyöket, miközben az állam polgárai agyon vannak terhelve adókkal, járulékokkal. Ilyen tekintetben tett összehasonlítást Gidai Erzsébet a két hadsereg között, nem pedig a különböző kártételekkel, forradalomleveréssel kapcsolatban.

Úgy érzem tehát, hogy Horváth János képviselőtársam túldimenzionálta ezt a kérdést, el is vitte a kérdést magáról a témáról, és az a véleményünk, hogy igenis szükséges lenne a nálunk tartózkodó idegen hadsereg megadóztatása és járulékokkal terhelése. Ha a magyar állampolgárok viselnek ilyen terheket, semmi nem indokolja, hogy mások, akik itt tartózkodnak, de nem magyar állampolgárok vagy nem magyar jogi személyek, ugyanezeket a terheket - vagy urambocsá!, esetleg nagyobb terheket - ne viseljék.

Úgy gondolom, hogy ez a helyreigazítás szükséges volt. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu