DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak nagyon röviden szeretnék reagálni, és nem kívánok ennyi időt tölteni az előttem szóló képviselő kolléga, Keller László véleményével.

Abszolút félreértette, és kicsit süketek párbeszéde módjára figyeli, úgy látszik, a szavakat. Itt ugyanis egy adómentesség-járulékmentesség kifogásolásáról volt szó, amit továbbra is fenntartunk, hogy adó- és járulékmentességre nem jogosult még a NATO sem. Ezzel lehet egyetérteni, lehet egyet nem érteni természetesen. Engem csak az lep meg, hogy annyira kozmopolita módon állnak hozzá időnként ilyen fontos nemzeti kérdésekhez, és nem a saját érdekeink képviselete a mindenekfeletti.

De igazán, amiért szót kértem, az az, hogy szerepel az előterjesztésben egy olyan kitétel, amely a gyermekgondozási díj és gyermekgondozási segély nyugdíjjárulékáról szól. Javasolni szeretnénk, épp a családpolitika miatt, ami szimpatikus a kormánypárt részéről, hogy a gyermekgondozási díjban és -segélyben részesülők esetében a nyugdíjat - ez tudomásom szerint 6 százalék - átvállalhatná a költségvetés. Tehát ne fizessék a 6 százalékos nyugdíjjárulékot sem, mert ez valójában a családpolitikai célokat, amelyeket nagyon szépen kidolgoztak, segítené elő és támogatná.

Még egy paragrafushoz szeretnék konkrétan hozzászólni. Ez arról szól, hogy módosították a 99. §-ban - amely az előkészítésben szerepelt - azt a korábbi tételt, hogy 2000-től 32 százalékos tb-járulékfizetés jelenik meg a vállalkozóknál. Ez az eredeti tb-törvényben benne volt, most kihúzták belőle, és marad a 33 százalékos. Nagyon szimpatikus volt az 1 százalékos csökkentés 2000-től. Nem tudom, mi indokolta ezt az 1 százalékos elvételt, hiszen ennek a pénzügyi hatásai természetesen nem nagyok, viszont erkölcsi hatásai igen jelentősek lettek volna.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu