DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a lehetőséget, hiszen nekünk fel nem használt időnk is van, tehát ezért is kértem szót, és a mondanivalóért.
Amikor egy jelentős változás és változtatás igénye merül fel akár az adó-, akár a járuléktörvény módosítására vonatkozóan, akkor nélkülözhetetlenek azok a szakmailag megalapozott hatástanulmányok, amelyeket korábban sem és sajnos most sem végeztek el.
Enélkül egy kicsit olyan, mintha valaki a sötét alagútban tapogatózva reméli, hogy egyszercsak majd egy fény eligazítja és kivezeti az alagútból, márpedig ilyen formában nem lehet eredményesen és hatékonyan megtalálni a kivezető utat.
(12.50)
Mondom ezt azért, mert különösen az egészségügyi járulékok és az egészségügy helyzetére vonatkozóan igen lényeges lett volna, ha egy olyan hatástanulmány készül el, amely egyrészt megnézi azt, hogy milyen a magyar népesség egészségi állapotának várható változása - ami egy úgynevezett keresletet is támaszt az egészségügyi szolgáltatások iránt -, és ezzel szemben az egészségügyi ellátás milyen kapacitásokat, milyen minőséget tud nyújtani, és milyen a kettő közötti kapcsolat. Egy korábbi vizsgálatunkra itt hivatkoznék, hiszen néhány évvel ezelőtt készítettünk egy ilyen elemzést, ami megkísérelt a kereslet-kínálati mechanizmus alapján egy átfogóbb rendszert kialakítani. Ennek az lett az eredménye, hogy ha a magyar népesség egészségi állapotának a változását elemezzük, és ennek a tíz évre előrevetített prognózisát készítjük el, akkor egy kicsit leegyszerűsítve, mintegy exponenciális függvény mentén várható az egészségi állapot romlása. Ezzel szemben ugyanezt az egészségügyi szolgáltatások várható alakulására tekintve is elvégeztük. Az egy lineáris, egy lassú vagy stagnáló változás mentén fog alakulni.
Azt hiszem, hogy ha elképzeljük ezt a két függvényt magunk előtt a koordinátarendszerben az idő függvényében, akkor itt egyértelmű, hogy egy nagyon jelentős eltérés van a szolgáltatások és az egészségi állapot romlása között, vagyis ki nem elégített keresletek halmozottan jelennek meg, amelyek természetesen olyan törvényi módosításokkal, amelyek mondjuk, a munkáltatót terhelik, tovább fokozódnak, mert hiszen nemigen mer a munkavállaló beteg lenni, nagyon késői az orvoshoz fordulás. Ha összevetítem - ez több, mint tíz éve készült előrejelzés - a tényadatokkal, akkor azt lehet mondani, hogy a kettő közötti eltérés rosszabb, mint amit a prognózisok felvázoltak, épp az időközben bekövetkezett gyorsuló életminőség romlása miatt, a környezeti károk drasztikus növekedése során megjelenő egészségkárosodások következtében.
Ennek alapján elkészült egy következő elemzés, amely azt nézte meg, hogy hol vannak a rizikófaktorok, amelyek az egészségi állapotra jelentős mértékben hatnak. Egyértelmű - ez egy Phare-program keretében készült vizsgálat -, hogy az életminőség mintegy 40 százalékkal felelős ezért, és közel 40 százalékkal a környezeti károk okozta káros következmény az egészségi állapot romlását idézi elő, mégpedig drasztikus romlását.
Ezen belül is kiemelkedő jelentőségű az élelmiszerekkel magunkhoz vett káros anyagok kártékony hatása, ez az egészségi állapot romlását felgyorsította. Ez annak a következtében állt elő, hogy megnyílt az ellenőrizetlen élelmiszerek beáramlása az országba, külföldi élelmiszerek lepték el a piacot, a hazai termelők élelmiszerre, a hazai bázisú élelmiszerek visszaszorulása következtében, az ellenőrzés hiánya következtében nagyon súlyos rizikótényezőként jelenik meg az élelmiszerekkel magunkhoz vett káros anyagok következtében megjelenő egészségi állapot romlása.
A hozzászólásomban említettem azt a tanulmányt, amelyet Gombkötő György dr. és Szeremi Mária készítettek el, és ez a tanulmány - ajánlom szíves figyelmébe mindazoknak, akik e témával foglalkoznak vagy érdeklődnek ez iránt - gyakorlatilag ezeket a vizsgálati eredményeket egy legújabb elemzéssel erősíti meg, sőt a népességi egészségi állapotának romlásában olyan tényezők jelennek meg, amelyekről korábban azt mondottuk, hogy egy visszaszorított járvány, egy visszaszorított betegség, ez most felüti a fejét, épp a higiéniás állapotok romlása, az életminőség romlása következtében.
Hadd idézzek itt ebből a tanulmányból! Felvetik a fejtetvesség, a ruhatetvesség növekedésének, a rühösség, a csótányfertőzöttség nagyon káros hatását, ami korábban nem is jelent meg a megbetegedéseket okozó rizikótényezők között, vagy legalábbis teljesen elenyésző módon, a korábbi daganatos megbetegedések, szív- és keringési megbetegedések - és így tovább sorolhatnám - rizikótényezők mellett. Ez azt is jelenti, hogy ha a magyar népesség állapota ilyen drasztikusan romlik - ami megjelenik a mortalitási mutatók ugrásszerű növekedésében, vagy megjelenik a születéskor várható élettartam várható csökkenése következtében, amit a Magyar Demográfiai Intézet is nem olyan régen elemzéseiben kimutatott -, akkor itt a népesség olyan gyorsuló fogyásával kell számolni, amiben nagyon felelősek mindazok a tényezők, amelyek az egészségi állapot romlását előidézték.
Ha egy ilyen helyzet állt elő, hogy ezek a mutatók a nemzetközileg is a legrosszabbak között vannak, akkor ez olyan, mint egy vészhelyzet vagy egy háborús helyzet, ha tetszik, mert hiszen sokkal nagyobb károkat okoz - ha így évekre lebontom -, mint például a második világháború okozta népességi károk Magyarországon, ezért itt azonnali beavatkozásra van szükség. Ez nem tűri azt a halasztást, hogy majd nyomjuk magunk előtt, és majd két-három vagy tíz év múlva történnek meg azok a beavatkozások, amelyek megkísérlik itt az egészségi állapot romlását megállítani.
Különösen tragikusnak tartom, hogy a készült elemzések alapján a 16 éven aluli korosztály egészségi állapotának romlása felgyorsult, ami azt mutatja, hogy az életkilátásaink romlottak, hiszen ha a következő generációknál vagy gyermekeknél jelenik már meg az egészségi állapot romlása, akkor az nyomja maga előtt, és a következő generációknál halmozottabban jelenhet meg. Ez egy olyan súlyos állapot, ami gyakorlatilag nem tűr halasztást. Ilyen esetben sokkoló hatásként élhette volna meg a korábbi kormányzat is vagy élhetné meg a jelenlegi kormányzat, és minden forrást, amit csak lehet, ennek a megakadályozására, megszüntetésére kell fordítani.
Ha ezzel párhuzamba állítom az egészségügyi ellátás helyzetét, akkor mindenekelőtt két dolgot emelek ki, két területet: az első-, másod- és harmadfokú megelőzést, különösen az elsőfokú egészségneveléssel összekapcsolódó prevenciót, ami rendkívül mostohagyermek még ma is az egészségügyi ellátásban az igyekezet ellenére. Itt egy jelentősebb ÁNTSZ- vagy egészségnevelési feladat megvalósítása válik szükségessé. Ha ehhez hozzáteszem a kritikus másik terület, a fekvőbeteg-ellátást, a kórházi ellátást, akkor azt kell mondanom, hogy bizony az egészségügyi ellátásunknak ez a két függvénye még rosszabb irányt vesz fel, és egy csődhelyzet felvázolását lehetne bemutatni.
Ez azt jelenti, hogy az ellátás oldaláról - különösen a fekvőbeteg-ellátásnál - és a megelőzés esetében olyan forrásokat kell biztosítani az egészségügynek, ami azt jelenti, hogy a mostani gyógyító-megelőző ellátásra fordított 3,8-4,5 GDP százalékos arány alacsony. Ennek közel kétszerese lenne szükséges ahhoz, hogy ezeket a súlyos feladatokat azonnal megelőzni, megakadályozni lehessen, és egy jelentősebb változás következzen be a magyar népesség egészségi állapotának változásában. Ezzel tulajdonképpen a megmaradásunkról van szó, ennek a biztosítására szolgálna ez fedezetül.
Ha a forrásoldalt nézzük, akkor valójában a fekvőbeteg-ellátásnál különösen a technikai felszereltség, a műszerezettség esetében vannak egyes helyeken igen jelentős elmaradások, például az egyszer használatos eszközök esetében. A számítások szerint a fejlett egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező országokhoz képest 1:5 az arány, kimutatható az elmaradottságunk, ami természetesen differenciáltan jelenik meg attól függően, hogy egy-egy kórház esetében az ottani vezetők, a menedzsment vagy a vezető orvos mennyire képes ügyeskedéssel különböző forrásokhoz hozzájutni, és ezt eszközbeszerzésre fordítani. Azt látni kell, hogy valójában az eszköz, a különböző egyszer használatos eszközök és a műszerek ára rendkívül magas, ezt tehát ilyen ügyeskedéssel finanszírozni nem lehet. Ez kormányzati feladat, hogy itt a gépberuházásokat segítsék, és különböző forrásokat teremtsenek hozzá.
Az a felfogás, hogy a kórházak és más egészségügyi intézmények bizonyos pénzügyi tartalékokkal rendelkeznek - mert hiszen a gazdálkodásban olyanfajta esetleges, időnkénti visszaélések, vagy nem megfelelő gazdálkodás jelenik meg, vagy nem jól kódolják a HBCS-pontokat, és ez ad esetleg bizonyos forrástöbbletet -, azt hiszem, hamis képet ad, mert ahol ez már megjelent az egyszeri felhasználás következtében, 15 százalék körüli ez a forrástartalék, ezt felhasználva ma már nagyon nehéz ilyen pótlólagos forrást kiemelni és hasznosítani. Természetesen ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a fekvőbeteg-ellátás szerkezeti átalakulása bekövetkezzen, magas szinten tudja továbbra is ellátni a feladatát; ahhoz, hogy az egészségügyben dolgozók jövedelme, bérszínvonala ne 10 vagy 15 százalékkal nőjön, hanem két-háromszorosra kellene emelni ahhoz, hogy tisztességes bérarányokat tudjanak kialakítani, és a paraszolvenciát vissza lehessen szorítani, ehhez kormányzati forrásokat kell teremteni.
Másképpen ez nem oldható meg, külföldi befektetőkkel vagy azzal, hogy időnként elhangzik, hogy majd privatizálom a fekvőbeteg-ellátást - ez nem oldja meg sehol a világon! Európai összehasonlítást végeztem: az angol NHS-rendszerben, amely költségvetési finanszírozásra épül, vagy a német biztosítási alapú, finanszírozási rendszerű egészségügyi ellátó rendszerben a privatizált kórházi arány nagyon minimális; vagy kiemelhetem Ausztriát is.
(13.00)
Ez olyan közellátást biztosít, ami nem bírja el a privatizáltság magasabb fokát vagy a privatizált fekvőbeteg-ellátást, tehát ezzel nem oldjuk meg. Akkor léphet ez életbe, ha az alapellátást és a gyógyellátást mindenki számára viszonylag magas szinten, tehát az "ami orvosilag lehetséges, gazdaságilag megengedhető" elv alapján biztosítani tudjuk, akkor esetleg egy minimális szinten a privatizálás is szóba jöhet, de egyébként nem oldja meg az egészségügy gondját és baját. Márpedig ezt hólabdaszerűen, ugyanúgy mint az adósságot is, nem lehet magunk előtt görgetni, mert ez gyakorlatilag emberi életben tesz károkat, és ez nagyon súlyos következménnyel jár.
Ezért az a javaslatunk, hogy ezeket a forrásokat a költségvetésből és az államháztartás még egyszeri áttekintéséből biztosítani lehet. Ha csak az adósságszolgálatot például csak 10 százalékkal csökkentik, ami nem egy nagy átrendeződése lenne a költségvetés kiadási oldalának, már akkor olyan forrásokat lehetne teremteni, hogy az egészségügy vagy a nyugdíjbiztosítás veszteségeit finanszírozni lehetne. Természetesen ehhez még kapcsolódik, hogy mindazt a folyamatot... - az önkormányzatok működtek, tehát ahol nagyon súlyos visszaélések voltak, milliárdokat tüntettek el, több ÁSZ-jelentésre is hivatkozom, azért ez a felelősségre vonás nem maradhat el, és ilyen formában is, bizonyos forrásokat teremtve vissza lehetne hozni és valóban rendeltetésszerűen felhasználni az egészségügyben, akár a nyugdíjbiztosítás területén ezeket a forrásokat.
Végezetül továbbra is hangsúlyozni szeretném és mi kezdeményezzük - bármennyire is egyes képviselő kollégáknak ez itt humoros -, hogy igen, a költségvetésbe beépített olyan forrást, ami az 1750 milliárd forintot jelenti; teljes mértékben tisztázatlan, rajta van a titkosított listán ennek a teljes, tételes feldolgozása, a háttéranyaga, amit nem hoztak még eddig sem nyilvánosságra, be fogjuk kérni ezt, reméljük, hogy megkapjuk, akár a felügyelőbizottság elnökétől, akár magától a Magyar Nemzeti Bank elnökétől... És ha ezt a forrást ki lehet vinni a költségvetésből, ki lehet tisztítani, akkor ezzel valójában meg lehet oldani azokat a deficiteket, amik az egészségügyben, a társadalombiztosítás nyugdíj-biztosítási területén megjelenik, amellyel ezeket az akuttá vált, azonnali beavatkozást igénylő rendellenességeket orvosolni tudja.
Úgy érzem, az a véleményem, és mindig is ezt vallottam korábban a munkáimban is, hogy nem lehet egy kormányzatnak csak kozmopolita módon hozzáállni ezekhez a kérdésekhez. Itt mindenekelőtt a nemzeti érdeket, a magyar népesség érdekeit kell képviselni, különben miért kormányoznak. Ez a legfontosabb feladatuk, és ha ebből indulok ki, akkor ha bizalmat kaptak a kormányzásra, akkor igenis elvárjuk azt és elvárják a szavazók, elvárja a magyar népesség minden tagja azt, hogy bizony a forrásokat, amiket ők fizettek be, ráadásul adó és járulék formájában, visszakapják. Mert azért vállalták a közterhek fizetését, és nem azért, hogy különböző nemzetközi célokat finanszírozzunk meg, amelyeknek az eredményei nem láthatók vagy legalábbis egy olyan differenciálást hajtsanak végre, hogy az a külföldi vállalkozó maradjon itt, aki megfizeti az adóját, hosszú távon fektet be, technológiai váltást és magyar munkaerőt alkalmaz. Aki ezt nem végzi, az menjen el, hagyja el az országot! Nincs itt mit keresnie ebben az országban! Tehát ez forrás-, tőkekivonó, ezt látni kell! Igen, a választóknak is elemi joga és követelése, hogy azokat a forrásokat, amiket összeadnak a családok, összeadnak a magyar vállalkozók, saját számukra forgassák vissza, és ez kötelező erővel, büntetőjogi kötelező erővel is vonatkozik minden kormányzatra, a jelenlegire is.
Ezért ezeket a forrásokat kell visszajuttatni a humán infrastruktúra területére, mert ha ezt nem teszik - nagyon közismert Schultznak az emberi tőkéről írt könyve vagy Lindon LaRouche munkája, és számtalan nemzetközi példát hozhatnék még föl, amely azt mondja, hogy a legfontosabb az emberi képesség, vagy ha tetszik, nem szép szóval: az emberi tőke megőrzése, mert enélkül nem létezik egyetlenegy kormányzat sem vagy legalábbis bukásra ítélt. Ezért szükséges tehát a pénzügyi forrásoknak, az államháztartás pénzügyi forrásainak a gyökeres felülvizsgálata, áttekintése hatástanulmányokkal, és azonnal - majd a költségvetési vitánál erre visszatérünk - rendezni kell ezeket, kiemelve a költségvetésből ezeket a piszkos forrásokat, és oda forgatni, ahol a legnagyobb szükség van rá, jelen esetben az egészségügyre és a nyugdíjbiztosítás területére. Ezzel lehet elérni, hogy a bizalom helyreálljon és a következő választásokat is lehet ezzel tisztességesen előkészíteni.
Ha ez a forrás nem teremtődik meg, akkor olyan deficitet termel újra, amelynek a finanszírozása újabb hitelfelvétellel, külföldi hitelfelvétellel vagy a belső adósság növekedésével egyszerűen öngyilkosság. Ezt nem lehet tovább tartani és tovább pörgetni Magyarországon, mert a gazdaság teljes összeomlását jelenti. Erre az EU-csatlakozás sem fog majd gyógyírt hozni. Naivitás ezt hinni, mert az európai uniós csatlakozás további forráskivonást, nem forrásbehozatalt jelent, ha ennek a nettó mérlegét nézem. Erre szeretném kérni a kormányzatot és az ebben való közreműködésben mi szívesen, akár szakmai tanulmányok elkészítésében is közreműködünk.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés