DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan anyagnak a vitája zajlik most, amely gyakorlatilag a legfontosabb területeket érinti, hiszen közvetlenül érinti a magyar népesség egészségi állapotát, életminőségét, helyzetét.
Amikor tavaly a társadalombiztosítási, tehát az Egészség- és Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatokat kivették az MSZOSZ hírhedtté vált megnyújtott kezéből, és kormányzati felügyelet alá helyezték, megszavaztuk, egyet is értettünk ezzel, hiszen igen nagy pénzforrásról van szó, pazarlás, sőt visszaélések tömege történt az önkormányzati lepel alatt.
Mégis, amikor most áttekintjük a társadalombiztosítási forrásokat - ezt végig nyomon követtem, most már több éven keresztül -, azt mondhatjuk, hogy valóban, továbbra is forráshiányos maradt. És ha valami nagyon kedvezőtlen és kellemetlen örökségként maradt meg az új kormányzat számára, az kétségtelenül az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás.
Ha áttekintjük a forrásokat, és összevetjük a tényleges helyzet alakulásával, akkor ez olyan súlyos örökséget jelent, hogy ennek a megoldását egy-két év alatt nem is lehet elvárni, nem lehet elvárni a több évtizedes, de különösen az utóbbi 15 évben történt hanyagságok megszüntetését egy vagy két év alatt.
Ha megnézzük, akkor ma a magyar népesség igen rossz szerkezeti összetételű, hiszen több mint egyharmada nyugdíjas korosztályú, és a nyugdíjasoknak több mint 40 százaléka a nyomor szintjén él. Ha megnézzük az egészségügyi ellátás területét és lehetőségeit, akkor a magyar népesség egészségi állapota tekintetében bizonyos mutatókat illetően, például a születéskor várható átlagos élettartam vonatkozásában Európában az utolsó országok között van, sőt, világviszonylatban is a legrosszabbak a mutatói.
Kezemben van dr. Gombkötő Györgynek és Szeremi Máriának egy nagyszerű tanulmánya, amelyik tanulmányban a magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyainak az elemzését végezték el végre, hosszú éveket követően, hiszen ilyen felmérés, vizsgálat a nyolcvanas évek eleje óta nem történt. Ez egyértelműen igazolja, hogy életkilátásaink, az egészségi állapot, a halálozási mutatók romlása gyakorlatilag az elkövetkező években is súlyos népességcsökkenést fog eredményezni és a népesség minőségi állapotának a romlását.
Ha ezzel szembeállítom az egészségügyi ellátást, amelyik felelős azért, hogy az egészségi állapotot karban tudja tartani, de nem felelős, vagy mindössze csak tíz százalékban felelős azért, hogy ez a helyzet kialakult, mert ennek az oka mindenekelőtt az életminőség, a környezeti károk fokozódása, az életminőség romlása az oka, tehát visszavezethető a rossz gazdaságpolitikai tevékenységre, de ha az egészségügynek kell ellátni ezeket a feladatokat, akkor azt mondhatjuk, hogy az egészségügy a többszörösen hátrányos helyzetű ágazatok közé tartozik, és ezek közé tartozott már húsz évvel ezelőtt is, de jelentősebb változtatást nem hajtottak végre.
Súlyos felelősség terheli ezért a korábbi kormányzatokat. Ha visszavezetem a Németh-kormányzat idejére, a nyolcvanas évek végére, amikor forrásokat vontak ki az országból, törvényellenesen privatizáltak, az ország nemzeti vagyonát külföldre áramoltatták, pénzátmosás következett be, korrupció kezdődött el óriási mértékben, közben a humán infrastruktúra drasztikusan leépült, többek közt az egészségügy is.
Különösen kritikusnak tartom ma Magyarországon a fekvőbeteg-ellátás helyzetét. Tessék végignézni az országban a fekvőbeteg-ellátó intézményeket! Bár némely helyen, ahol jó a vezetés, megpróbálnak pótlólagos forrásokat szerezni, de ez az a terület, amely nem piacosítható, és rendkívüli korlátozott a piaci lehetőség, ezért a fekvőbeteg-ellátás fenntartása, fejlesztése kormányzati feladat és kormányzati felelősség is. Ha így tekintjük, akkor bizony nagyon súlyos helyzetben van a fekvőbeteg-ellátás.
Tessék elmenni egy dunaújvárosi kórházba! Nézzék meg a szakmai hierarchia csúcsán álló oktatási intézményünket, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem belklinikáit, a 12, 14 vagy 16 ágyas belklinikai osztályokat! Ha oda el tetszenek menni, elszégyellik magukat, hogy milyen helyzet és állapotok uralkodnak, ott, ahol kitűnően felkészült szakemberek fillérekért tanítják meg az orvoslás tudományát és mesterségét.
Ha az anyagi érdekeltség oldaláról nézem, magam is szégyenletesnek tartom, nemzetközileg is, nem egy nemzetközi konferencián veszek részt, ahol arcpirulva kell beszélni arról, hogy milyenek a javadalmazások az egészségügyben, mert európai viszonylatban is az utolsó helyen állunk. És ha erre azt mondják, hogy elviszik a forrásokat a paraszolvencia, vagy ahogy nevezzük, a zsebipénz formájában, ez csak egy szűk réteget érint az orvosok között is, nem mindegyik orvos él ezzel a látszatforrással.
Mert hiszen lassan már nincs is, aki megfizesse, hiszen a betegek zöme abból a rétegből kerül ki, akik rendkívül rossz körülmények között élnek, és nincs is forrásuk, hogy meg tudják fizetni az orvosokat. De ez nem megoldás, nem lehet arra hivatkozni, hogy ha a paraszolvencia működik - ez nem fodrász vagy taxiszolgáltatás -, akkor a fizetéseket és a fizetések rendezését tolni lehet magunk előtt vagy elhanyagolhatjuk! Többszörös átlagfizetés járna ma az egészségügyben, ha az átlagfizetésekhez viszonyítunk, mint ami ma uralkodik! Ilyen szempontból tekintve tehát nagyon súlyosak a forráshiányok.
Kérdés, hogy akkor az a fajta kiigazítás, amely ezt az előterjesztett anyagot is jellemzi, ezek a javaslatok, ez a kicsit izzadságszagú erőlködés arra vonatkozóan, hogy honnan szerezzünk be pótlólagos forrásokat, megoldja-e ezt a kérdést.
A magunk részéről nem tudunk egyetérteni például azzal, hogy az eho, az egészségügyi hozzájárulás havi összege 3600 forintról most 3900 forintra növekszik. Hiszen a munkáltató, a kisvállalkozó nem tudja megfizetni, nem beszélve arról, hogy ma már úgy alkalmaz, hogy bedolgozó vállalkozóként alkalmazza a munkaerőt, tehát a munkaerőre hárítja át ezeket a terheket. Nem tudja fizetni, mert hiszen kényszervállalkozóként miből fogja a családját eltartani, aki egy kisvállalkozónál esetleg bedolgoz?
De ugyanakkor már a külföldi cégek, multinacionális vállalatok is igyekeznek ezeket a terheket áthárítani a munkaerőre, mert vagy bedolgozóként, vállalkozóként alkalmazzák, vagy esetleg, ha előfordul, hogy beteg lesz, akkor elbocsátják. Tehát ez alól a pótlólagos teherfizetés alól, amivel tavaly jutalmazták a vállalkozókat, most büntetik, mindenféleképpen igyekeznek kibújni.
Úgyszintén nem tudjuk elfogadni a 40 naptárnapi táppénz fizetését, mert hiszen a kisvállalkozóknak erre sincs forrásuk, a nagy multinacionális cégek pedig akár külföldi munkaerőt alkalmaznak, és eleve nem tartják be ezeket a szabályokat. Tehát ezek hamis pótcselekvések, nem a lényeghez nyúlnak hozzá.
Ha ilyen szempontból nézzük, akkor valójában a végső fogyasztóra, tehát a családra, foglalkoztatottra hatnak ki, mert ezzel a munkanélküliséget növelni fogják, hiszen ma már elküldhetik a munkaerőt, ha beteg; vagy egyáltalán nem is jelenik meg az orvosnál, csak akkor, amikor a betegsége olyan helyzetű, hogy már szinte alig lehet rajta segíteni, akkor viszont a többletráfordítás az egészségügyi kiadások növekedését fogja eredményezni.
(10.40)
Tehát egy róka fogta csuka állapot alakul ki, amelynek hatására nem fog jelentősen megemelkedni az a forrás, amelyből az egészségügy helyzetét jelentős mértékben javítani lehetne.
Én tisztelettel követem Gógl Árpád miniszter úr törekvéseit, mert az, hogy például a teljes mértékben elhanyagolt egészségnevelést, a prevenciót kiemelten kezeli, ez igen nagy dolog, hiszen az elmúlt években még az 1 százalékot sem érte el az erre történt finanszírozási alapok biztosítása. Ma itt egy változás megindul, de ezek olyan szerény forrásokat teremtenek, amelyekkel valójában egy jelentős egészségügyi szerkezeti váltás, a népesség egészségi állapotának gyökeres javítása nem következhet be, mert nincs elegendő bázis hozzá, financiális bázis.
Mégis fölvetem azt a kérdést: valóban nincsen forrás ma Magyarországon? Erre az a válaszom, hogy van, mert ezek a források benne vannak bizony a költségvetésben és az államháztartás forrásai között, és - bármennyire is egyes képviselőtársaim nem szeretik, ha a nemzetközi vonatkozást megemlítem, mert hiszen közreműködtek abban, hogy ez a helyzet kialakuljon - meg kell mondanom, hogy a költségvetésbe beépített adósságszolgálat a következő évben 800 milliárd forintot tesz ki. Ha nem nyúlnak hozzá a kiadási oldal átalakításához, ezeknek a forrásoknak az átrendezéséhez, tehát a pénzügyi felülvizsgálathoz és ehhez a pénzügyi nagytakarításhoz, nem lehet megoldani az egészségügy vagy a nyugdíjasok helyzetét jelentős mértékben. Tehát továbbra is az elszegényedés, a leépülés, a csőd felé fog haladni mind a két terület.
Ezért azt javasoljuk, hogy az adósságszolgálat összegét jelentős mértékben csökkenteni kell. Márpedig ha kormányzati felelősség az egészségügyi szolgáltatások helyzetének a javítása és a magyar népesség egészségi állapotában bekövetkező romlás azonnali megállítása, akkor kormányzati felelősség az is, hogy ezekhez a forrásokhoz hozzányúljanak. És ha - úgy mondom - nyomon követjük, hogy valóban egy rendszerváltást kívánnak végrehajtani, akkor a rendszerváltáshoz hozzátartozik, hogy nem vállalják fel azt a jogfolytonosságot, amelyet a korábbi kormányzatok súlyos nemzetellenes pénzügyi hibaként, ha tetszik, gazdasági bűncselekményeket is érintő tettként követtek el. Nem vállalják, nem viszik tovább, hanem itt meghúznak egy olyan vonalat, ami az adósságtémában, adósságügyben gyökeres váltást eredményez, vagy legalábbis vezet be, ami azt jelenti, hogy nem tolják maguk előtt ezt az adóssághólabdát, mert itt számtalan olyan megoldás van, hogy ezeket az országba be nem jött hiteleket és piszkos pénzeket kiemeljék a költségvetésből, és ezeket a forrásokat, amelyeket valójában az adófizető háztartások, családok és magyar állampolgárok biztosítanak, ezeknek egy részét az egészségügy finanszírozására fordítsák, illetve a nyugdíjak korrekciójára használják fel.
Ekkor teremtenek olyan forráslehetőséget, amellyel ténylegesen az egészségügyben is egy jelentős szerkezetváltás végrehajtható, a nyugdíjak változtatása megvalósítható, és ennek eredményeképpen egészségesebb népesség jelenik meg a jövőben Magyarországon. Ezért kérjük ezt, és erre adtunk be módosításokat, hogy ilyen irányú pénzügyi átrendeződéssel kíséreljük meg ezeknek a területeknek is a minőségi javítását és változtatását.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban és a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés