DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ide kijöjjek, mert onnan, a sarokból nem látom a kedves ellenzéki képviselőtársaimat, és anélkül hiányosnak tűnne az egész beszéd. (Varga Mihály tapsol.)

Engedjék meg tehát, hogy e két, egymással összefüggő, egymásra épülő törvényjavaslatot egy beszéd keretén belül kíséreljem meg értékelni. Elsőként szeretném elismerésemet kifejezni az Állami Számvevőszék munkatársainak e kiváló minőségű munka elvégzéséért. Számomra különösen értékesek a zárszámadási törvényjavaslat dokumentumának törvényességi, számszaki ellenőrzése mellett a külön jelentésben összefoglalt megállapítások és javaslatok. Ez az összefoglaló és segítő javaslatokat tartalmazó jelentés nekünk, részben laikus képviselőknek nagy segítséget nyújt törvénykezési munkánkban.

A társadalombiztosítás költségvetése végrehajtásánál a pénzeszközök felhasználásával elérni kívánt célok teljesülését és a költségvetés végrehajtására vonatkozó jogi, eljárási, ügyviteli szabályok betartását együtt kell vizsgálni.

(22.00)

Eddig azt tapasztaltuk, hogy a közvetlen célok elérésének értékelésére a szükségesnél kisebb figyelmet fordítottak. Szeretnénk ezen változtatni, mivel a pénzeszközök törvényes felhasználása önmagában még nem jelenti a közvetlen célok teljesülését, a költséghatékony működést.

Melyek ezek a célok az egészségbiztosításban? Általános, átfogó célkitűzés: emberhez méltóan, Európa fejlett régióiban szokásos életkort megélni, a szellemi és fizikai értéktermelő képesség minél hosszabb ideig való fenntartása mellett. Általános részcélok: az egészség értékrendbeli súlyának jelentős növelése, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőségének javítása; az egészségbiztosításra vonatkozó társadalmi szerződés megújítása; krónikus betegségtől mentes életévek meghosszabbítása; a születéskor vállalható élettartam meghosszabbítása; a népességfogyás mértékének csökkentése. A közvetlen célok érvényesülésének szemléletét az egészségügy, egészségbiztosítás területén érvényesítenünk kell.

Az Állami Számvevőszék alapos vizsgálati jelentésében különböző hiányokra találunk utalást. Ezek közül a stratégiai jelentőségűekre szeretnék néhány gondolatot fordítani. Idézem: "A biztosító általi minőség-ellenőrzés irányában azonban még mindig nem sikerült elmozdulni, noha a szolgáltatások minőségének meghatározása és annak szigorú számonkérése az egészségügy ellátórendszere átalakításának is egyik kulcskérdése." Ez stratégiai jelentőségű megállapítás. A jövőt illetően hasonló súlyú megállapításokat találhatunk, amelyek a szükséges fejlődéssel szembeni folyamatokra mutatnak rá. Itt az úgynevezett funkcionális privatizációra utalunk, amely nem ugyanazt jelenti, mint a háziorvosi ellátásnál megismert funkcionális privatizáció. Ez a folyamat érezhetően széles körben, nagy aktivitással zajlik, és kísértetiesen azonos a fényes rendszerváltó években kezdődött spontán privatizációval, amely egész régiókat és kultúrákat tett tönkre és semmisített meg.

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány részletet idézzek az Állami Számvevőszék megállapításaiból. "Az OEP-nek nincs rátekintése azokra az esetekre, amikor az egészségügyi intézmény saját nevében, a tulajdonos részvételével, hozzájárulásával vagy anélkül köt szerződést vállalkozással. A finanszírozás ilyenkor az intézményi teljesítmény alapján történik, a folyósítás címzettje is a kórház marad. A szerződéses vállalkozó díjazását egy belső szerződés rögzíti, aminek feltételei a tapasztalatok szerint eltérnek a finanszírozási szabályok által megengedettől. Az OEP-nél az említett megoldásokról, amit sokan funkcionális privatizáció néven emlegetnek, nincs információ." Szívesebben hallanám a funkcionális privatizáció helyett a bekúszó, becsúszó privatizáció kifejezést.

"Adatszolgáltatási, bejelentési kötelezettség hiányában a folyamatok lényegében spontán módon zajlanak. A zárszámadási ellenőrzés keretében öt kórház 34 szerződését tekintettük át. A fő problémák abban foglalhatók össze, hogy sérülhetnek a betegellátási felelősség és az orvosszakmai követelmények érvényesülésének alapvető elvei, az intézetek eltérhetnek a velük kötött finanszírozási szerződések érvényességi idejétől, hosszabb időre kötnek szerződést, vállalnak pénzügyi kötelezettséget. Az egészségügyi intézményre vonatkozó finanszírozási szabályoktól eltérő módon szabályozzák, szabályozhatják a szolgáltatás ellenértékét. A vizsgált szerződések közül 14 esetben bizonyítható, hogy azzal pénzt vonnak el a betegellátás más területéről. Előfordul, hogy az intézmény közalkalmazottai egyúttal az intézménnyel szerződéses kapcsolatban álló gazdasági társaságnak is tagjai, ami munkajogi, illetve összeférhetetlenségi gondokat is jelez. Számos egyéb kérdés is felmerül, például a tulajdonjog, eszközhasználat, számviteli nyilvántartások, a biztosító ellenőrzési jogosultsága tekintetében.

Az egészségügyi intézmény és a vele szerződő fél egyike sem tartozik az 1996. évi LXIII. törvény hatálya szerinti alanyi körbe, amely/amelyek a kötelező egészségbiztosítás keretében kapacitás lekötésére megállapodni jogosultak. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló LXXXIII. törvény szerint az egészségügyi szolgáltatások az OEP-pel finanszírozási szerződéssel rendelkező szolgáltatóknál vehetők igénybe, ami ezekben az esetekben nem áll fenn. A szerződő intézmény működési engedélye és finanszírozási szerződése ugyanakkor már nem felel meg a valós helyzetnek, a változtatásra pedig nem kerül sor."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez röviden összefoglalva annyit jelent, hogy törvénytelen. Ha ezen folyamatot összevetjük a pénzeszközök felhasználásával elérni kívánt célok teljesülésének lehetőségével, akkor az alábbi következtetésekre juthatunk. Attól függően, hogy a becsúszó privatizációban érdekelt személyek mihez férnek hozzá, alakulhatnak ki a szolgáltatási prioritások, így az egészségügyi szükségletek háttérbe szorulhatnak. Tehát a közvetlen népegészségügyi célok érvényesítésének egyre kisebb lesz az esélye. A megszerzett funkcióhoz kapcsolódó tulajdoni jogok monopóliumot eredményezhetnek, ami az árak és egyéb feltételek egyoldalú meghatározásával jár. Az így megterhelt közintézmények tönkremenetele gyorsul, ezzel további teret kapnak a becsúszó privatizációban érdekeltek. Az egész folyamat, hasonlóan a már megszenvedett spontán privatizációhoz, a következőkben zajlik tovább. Az ellehetetlenült közintézményeket a becsúszó privatizációban aktív és a teljes körű privatizációban érdekelt befektetők megszerezhetik. Visszafordíthatatlanul kialakulhat az embertelen, az európai kultúrától idegen, a társadalmat szegényekre, gazdagokra, fiatalokra, öregekre osztó egészségügy, egészségbiztosítás.

Az Állami Számvevőszék ezen alapos feltárás után javasolja az egészségügyi miniszternek, hogy vizsgáltassa meg az egészségügy területén a magánosítás folyamatát, és határozza meg a jogi háttér, a finanszírozási szabályokkal való összhang, az ellenőrzés feltételeinek megteremtéséhez szükséges tennivalókat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Nyugdíjbiztosítási Alap 1998. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatban az idő rövidsége miatt nem foglalkozom, hanem inkább a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos független kisgazdapárti aggályok egy részét kívánom ismertetni. A magánnyugdíjpénztár jelenlegi formájában nagymértékben inadekvát, korszerűtlen, rendkívül drágán működő, nehezen ellenőrizhető bürokratikus dzsungel. Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak fedezeti állománya néhány éven belül a nemzeti tőkeállomány felét is meghaladhatja. Ilyen nagyságrendek mellett az állam is csak korlátozottan képes a nyugdíjakért pénzügyi garanciát vállalni. A helyzetet súlyosbíthatja, ha a nyugdíjpénztárak száma csökken, hiszen ez esetben a kockázat is koncentráltan jelenik meg, és állandóan az összeomlás veszélyével fenyegetheti a költségvetést. Ezért az állami garancia igénybe vehető formái nem a pénzügyi garanciák, hanem az állami felügyelet, amely megelőzi a pénztárcsőd kialakulását, és biztosítja az elvárható hozamot.

A legnagyobb veszélyforrás abból származik, hogy a pénztárak szükségszerűen kapcsolatba kerülnek a bankkal, a biztosító-, értékpapírszakmával mint szolgáltatókkal. Ez megfelelő ellenőrzési lehetőségek hiányában veszélyt is jelent. Példa erre az a brókercég, amely nem tudott elszámolni a hasonló nevű nyugdíjpénztár vagyonával, mivel azt törvényellenesen fektette be. Tehát a pénztártagok érdekeit az szolgálná, ha a vagyonkezeléssel, befektetéssel foglalkozó szolgáltatókat legalább olyan szigorúan ellenőriznék, mint a pénztárakat. Ez a gondolat is arra serkenti a Független Kisgazdapártot, hogy parlamenti vitanapok beiktatásával segítsük egy új, lehető legjobban működő nyugdíjrendszer alapjait lefektetni.

(22.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt nevében négy fontosnak tartott javaslatban foglalnám össze gondolataimat:

A költségvetés tervezetének legyen része a pontosan meghatározott népegészségügyi célokra épülő egészségtervezés. A költségvetés tervezési rendszerének funkcionális reformja, amely az elmúlt év őszén elkezdődött, ilyen irányú fejlesztési célkitűzéseket teljesítsen. A finanszírozási szerződéseket ezzel szinkronban az egészségtervezés szempontjaival kell bővíteni. A egészségügyi, egészségbiztosítási reform különféle elképzeléseinél figyelembe kell venni, hogy az Európai Unióhoz kívánunk csatlakozni és nem más államokhoz, nem az Egyesült Államokhoz. Így példákat is az Európai Unióban kell keresni, annál is inkább, mert az Egyesült Államok egészségbiztosítási reformja is az Európai Unió irányában való fejlődést célozza. Védeni kell a közhasznú állami, önkormányzati és magán közösségi intézményeket, mert nélkülük a szolidaritás érvényesítése és a társadalmi igazságosságra törekvés lehetetlen. Végül felül kell vizsgálni az egészségügyben zajló spontán csúszó privatizáció eseményeit, át kell gondolni az egészségügy további privatizációs folyamatát, különös tekintettel az egyre gyakrabban hallható teljes körű privatizációs szándékokra.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu