DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! 1791. szeptember 21-én Bécsben, a Herrengasse 5-ben született Széchenyi István. Öt éve már annak, hogy a Magyar Országgyűlés a születésnapon tiszteleg a legnagyobb magyar előtt a szülőháznál. Nagy ívű, a nemzet számára igen hasznos és a ma nemzedékének is tanulságos a legnagyobb magyar életútja. Körültekintő elemzőkészsége, megalapozott döntései, komplex látásmódja és a közjóért való fáradozása példamutató volt.

Ritkán szólunk azonban arról, hogy az együttműködés, a másokkal való együtt gondolkodás is jellemezte Széchenyi Istvánt. A Hitel című könyvében írja: "A békítés barátja vagyok. Szeretném a számos felekezetet egyesíteni. Nem nézek én annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre. Bírjuk drága anyaföldünket szebb virradásra!" Valóban tisztelegnünk kell a legnagyobb magyar előtt annak kapcsán is, hogy a békítést igen fontosnak tartotta. 1848. március 11-én Naplójában még így ír: "Tisztességesen agitálok Kossuth törekvései ellen", majd március 19-én megfogalmazza: "Gyerünk, gyerünk, amilyen gyorsan csak lehet. Én nem akartam ezt a sebes tempót. A ti művetek ez." Ezzel tiszteleg Széchenyi Kossuth munkásságának, akivel köztudottan sok ellentéte volt.

A ma nemzedékének is nagy tanulság, hogy mások sikereit, eredményeit ne sajátítsuk ki, ismerjük el embertársaink eredményes munkáját. "Mit ér minden politikai okoskodás, melynek tendenciája nem a lehető legnagyobb rész jobb-léte körül forog?" - írja Széchenyi a Világ című könyvében. Ezt a nagyon fontos etikai kérdést nemcsak megfogalmazta, hanem tett is ezért. Ennek alapján osztotta fel a nagycenki birtokot úgy, hogy a föld nagyobb és termékenyebb részét a jobbágyok kapták meg. Ez vezérelte Széchenyit 1838-ban is, amikor a bozi fürdő létesítésekor az 1705 ezüstforint 90 százalékát a jobbágyok házainak korszerűsítésére és a fürdőház megépítésére fordították. Azok az iparosok, akik a nagycenki birtokán dolgoztak, nemcsak lakást kaptak, hanem tíz hold földet is.

Az előbbiek és még sok más hasonló cselekvés igazolja, hogy a legnagyobb magyar mindig a közjóért fáradozott. Sokszor igazolta, hogy az együtt gondolkodás híve volt. A Magyar játékszínrűl című művében ezt rögzíti Széchenyi: "Gondolkodásra és combinátióra a legnagyobb rész szólíttassék fel, de már a tanácskozó test száma bizonyos határt ne hágjon át, a végrehajtó hatalom száma pedig lehető legkisebb legyen." Vajon a nemzet jövőjét meghatározó kérdésekben mindig igénybe vesszük-e a szakértők ismereteit, vajon a végrehajtó hatalom dolgozóinak száma mindig optimális-e?

Széchenyi István 208. születésnapján a sok nemes cselekedetre emlékezve érdemes azon is eltöprengeni, amit A Magyar Akadémia körül című művében megfogalmaz: "A hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi." Széchenyi a tettek hazafija volt. "A bölcs hazafi lehetőt kíván, a közjóért fáradozván nem panaszkodik mindegyre hasztalan, hanem inkább felkeresi a hibákat, s rajtok segít, ha lehet; ha nem lehet, nemesen tűr" - írja a Hitel című művében. A legnagyobb magyar életét az erkölcsi tisztaság jellemezte mások megítélésében is. "Engem politikai utamban soha sem bosszú, sem hajlam, sem személyesség nem vezérelt" - írja a Politikai programtöredékekben. Jó lenne ma is így élnünk, az ország Házában is így viselkednünk, nem fényleni, hanem használni a nemzetnek.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu