DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998-as költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat bizottsági vitája során ellenzéki képviselőtársainkkal a benyújtott törvényjavaslat általános vitára bocsátása ellen szavaztunk. Ellenvéleményünk alátámasztására az Állami Számvevőszék megállapításait is felhasználtuk. Kifogásaink főbb pontjait az alábbiakban foglalhatjuk össze.
Nem láttuk megalapozottnak a törvényjavaslatban leírt tartósan befektetett eszközök között nyilvántartott vagyonelemek értékvesztésének mértékét, ezt az Állami Számvevőszék sem tudta adatokkal alátámasztani.
Nem fogadjuk el, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak 1998-ban megállapított, de '98-ban át nem adott összeg közötti különbséget az Egészségbiztosítási Alap 1999-es költségvetéséből pótolják ki.
Nem fogadjuk el a zárórendelkezésekbe bújtatott 1999. évi pótköltségvetést. Ennek keretében a hiányt a kormány 2968 millió forinttal emelné meg. Az előterjesztő véleményünk szerint nem mutatta be a közel 3 milliárd forint többlethiány pótlásának forrását.
Nem fogadjuk el, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatoknak ingyenesen juttatott vagyonkörből az előterjesztő kiveszi a VII. kerületi Wesselényi utcai ingatlant, mert ezzel véleményünk szerint önkényesen csökkenti le az értékesíthető vagyon értékét, ellentételezés nélkül.
Nem fogadjuk el, hogy a járulékbevételek 101 százalékos teljesítése esetén az Egészségbiztosítási Alapról 767,3, a Nyugdíjbiztosítási Alapról pedig 1007 millió forintot az APEH járulékigazgatásának személyi juttatásaira fordítson.
Nem értünk egyet a 23. §-ban megfogalmazottakkal, a társadalombiztosítási alapok előirányzatának csökkentésével az APEH dolgozóinak jutalmazására.
(21.20)
Nem értünk egyet azzal, hogy az egészségbiztosítási alapok hiányát, közte a gyógyszerkassza hiányát önkényesen változtatta meg menet közben a Pénzügyminisztérium, illetve az előterjesztő.
Összességében mindezek után azt javasoljuk a kormánynak, hogy a pótköltségvetést - ha úgy tervezi - nyújtsa be külön, és a társadalombiztosítási alapok 1998. évi költségvetését nyújtsa be külön, ez a kettő együtt elfogadhatatlan az ellenzéki képviselők számára.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés