KERTÉSZ ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadás nemcsak egy év lezárása, de legalább annyira a tanulságok megfogalmazásának és hasznosításának eszköze is. Két ilyen, feltétlenül említést érdemlő tanulsággal szolgál számomra 1998.
Az államháztartási törvényt egy évvel ezelőtt a konzervatív koalíció úgy módosította, hogy eltörölte a rendes és a rendkívüli előirányzatok megkülönböztetését. Nagy hiba volt, tisztelt képviselőtársaim, ezzel a parlament munkája nehezül meg a költségvetés értékelésében. 1998 sem lenne érthető, ha az 540 milliárd forintos hiányt önmagában néznénk, ha nem számolnánk azzal, hogy a hiány 40 százaléka, azaz a 220 milliárd forint három rendkívüli tételből áll. A meghatározó tartós tényezők alapján az 1998. évi hiány 320 milliárd forint, ami a GDP 3 százaléka. Ehhez kell mérni 1999 és a későbbi évek teljesítményét.
A másik ilyen fontos tényező, hogy az előző parlament a független ellenőrzés kiterjesztése érdekében több lépcsőben szélesítette a könyvvizsgálat kötelező alkalmazását.
(17.10)
A 1998. évi zárszámadás számvevőszéki feldolgozásában három fejezetet a Számvevőszék kvázi auditált. Ez új tényező, új szakasz az európai uniós szokások átvétele terén. Bár valamennyien kell hogy tudjuk, hogy a mai könyvvizsgálat, az a szituáció, amikor a megbízó maga a vizsgált intézmény, s a megbízási díjat az ellenőrző szerv vezetőivel történő megállapodás rögzíti - ez a helyzet nem az igazi! Független könyvvizsgálatról akkor lehet beszélni, ha valamilyen, az ellenőrzöttől független szervezet bízza meg a könyvvizsgálót a tevékenység ellátására, felette felelős szakmai és jogi kontrollt gyakorol.
A zárszámadások vizsgálatakor milyen kérdésekkel szokás foglalkozni? Milyen állapotban van a gazdaság, az államháztartás, s annak részrendszerei? Milyen előző évi tények szerepelnek a törvény-előterjesztésben, s ezekből milyen teendők, milyen elemzések vonhatók le? Törvényességi, szabályszerűségi oldalról az előterjesztés megfelel-e a kívánalmaknak? De mielőtt a gazdasági adatokról szót ejtenék, egy közbevető megjegyzést engedjenek meg nekem!
A gazdaságban természetes dolog, hogy a gazdaságpolitikai döntések nem azonnal hatnak. Ezért egy kicsit furcsállom azt, amikor 1998 gazdasági sikereit a kormányzó koalíció kisajátítja magának, ugyanakkor amikor a hibákról, vétkekről, szabálytalanságokról, elszámolási rendszerbeli problémákról van szó, akkor az a közös év termékeként kerül előterjesztésre. Magam úgy gondolom, hogy a gazdaságpolitikában legalább fél, de inkább másfél év szükséges ahhoz, hogy igazán érdemi döntések hassanak, igazán érdemi döntések befolyásolják a gazdaság teljesítményét. Ez akkor is igaz, ha 1998-at én is átmeneti évnek tekintem, amikor a kormányváltás, az ehhez kapcsolódó szervezeti, strukturális váltás, valamint gazdaságpolitikai szemléletváltás jelentős korrekciókat eredményezett. Úgy vagyok én ezzel - a gazdasági tevékenység, gazdaságpolitika alátámasztásával -, mint az idős ember a diófával: elülteti, de tudja, hogy nem ő fogja a termését leszüretelni. A gazdaságpolitika is ilyen hosszú távon ható, hosszú távon érvényesülő tendencia, amit ugyan gondozni kell, hiszen a diófát is kell nevelni, mindig kell adni egy-egy lökést a gazdaságpolitikában a gazdasági irányváltás célzott elérése érdekében, de tudni kell azt, hogy ez kétségkívül hosszú távon megtérülő befektetés.
Amit viszont nem lehet a gazdaságpolitikával szembeállítani, az a bizalmi helyzet alakulása. 1998 nyarán az új kormány pénzügyminisztere az orosz válság első jele után azt nyilatkozta, hogy ez Magyarországot nem fogja megrendíteni, nem fogja érinteni. Két héttel később nyilatkozta azt, hogy mintegy a GDP 1 százalékának megfelelő veszteségek várhatók ebből a krízishelyzetből. Úgy gondolom, ha egy felelős kormányzati tisztviselő ilyen állításokat tesz, legalábbis megfontolandó a megalapozottsága és az iránta való bizalom helytálló volta. A bizalmat megalapozott véleménynyilvánítással, előrelátással és kiszámíthatósággal kell megszolgálni és megalapozni.
Az 1998-as adatok szerint 1998 az évtized legjobb éve: a növekedés, a reáljövedelem, a fogyasztás javulása dinamikus, az infláció csökkenése ugrásszerű. A makrogazdaság fő mutatói kedvező irányba térnek el a tervezettől, a hiány szintje elfogadható. Akkor is így igaz ez, ha a növekedés a második félévben megtört, hiszen valamennyien emlékszünk rá, hogy a félév időszakában még 5 százalékot lényegesen meghaladó GDP-növekedésről számolhattunk be, és a második félévben ez a növekedés sajnálatos módon 4 és 3 százalékra csökkent le. Akkor is igaz az infláció csökkenése, ha ez az előző évek során már bizonyított tendencia folyománya, hiszen 1998 előtt is évi 4-5 százalékkal csökkent a mindenkori infláció mértéke.
A makrogazdasági mutatók a következő számokkal jellemezhetők: 1998-ban 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ami nemzetgazdasági, nemzetközi szinten is kétségkívül óriási eredmény. Nőtt a lakosság fogyasztása, nőtt a közösségi fogyasztás, és nőtt a bruttó állóeszköz-felhasználás, mind jelentős, érzékelhető nagyságrendben. Ezzel együtt a GDP belső felhasználása a termelés 5 százalékával szemben 8 százalékkal emelkedett. Ennek természetesen megvan a maga folyománya, hiszen ezt csak importból lehetett fedezni. Az import 22,5 százalékkal nőtt, szemben az export volumenváltozásával, amely csak 16 százalékos volt. Ennek a 6,5 százalékos tendenciaváltás-szerű eltolódásnak a jelentős részét az export-import árak számunkra kedvező alakulása mérsékelte. De másik jelentős része a folyó fizetési mérleg egyenlegét jelentős mértékben, 1,3 milliárd dollár nagyságrendben rontotta.
Merre tovább? Hiszen nemcsak arról van szó, hogy milyen a gazdaságunk állapota, milyen előző évi tényszámokat lehet az előterjesztésben megtalálni, hanem arról is szót kell ejteni a zárszámadás során és majd a költségvetés készítésekor, hogy merre tovább az országban, a gazdaságpolitika milyen irányt vett, milyen irányba hat, s igyekszik terelni a gazdaság szereplőit. Ebben szakmai polémia is volt az elmúlt időszakban a sajtó hasábjain. Felelős, független gazdaságpolitikusok vetették fel, hogy vajon van-e gazdaságpolitikája az új konzervatív kormánynak. Úgy gondolom, a gazdaságpolitika nem merül ki operatív intézkedések sorozatában. A gazdaságpolitikának tartós, legalábbis taktikai, de inkább stratégiai jellegű intézkedésekből kell állnia, és mindaddig, amíg ezek a stratégiai intézkedések nem egyértelműsödnek, addig, úgy gondolom, ennek a kormánynak nincs érvényes, hosszú távon ható gazdaságpolitikája.
Tisztáznia kell ennek a kormányzatnak: jó-e nekünk az, hogy az agrárexport-import egyenleg a korábbi 3 milliárd dollárról félmilliárd dollárral csökkent; jó-e ennek a kormánynak az, hogy a személyi jövedelemadó-terhek relatív növekedése miatt az adóbevételeken belül az élőmunkaterhek további növekedése nemcsak 1998-ra, hanem 1999-re és 2000-re is valószínűsíthető; jó-e az, ha ennek az export-import egyenlegrontó hatásával számolnunk kell; jó-e az, ha a kis- és középvállalkozók eddig csak szlogeneket hallottak, igazából érezhető segítséget nem kaptak; és jó-e az, ha a befektetők a bizalmi helyzet romlása során és kapcsán a profitjukat inkább kiviszik, mint újra befektetnék Magyarországon, mint ez az előző években tapasztalható volt; és jó-e az, hogy a területi differenciák immár tarthatatlan mértékben nőttek?
Örömmel hallottam a miniszterelnök úrtól is, és most az előttem szólók között is említette valaki, hogy 1998-ban nőtt a foglalkoztatottak létszáma, mintegy 40 ezer fővel. Ezzel együtt tudom mondani, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez az országos tendencia messze nem érvényesült. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1998. december 31-én 17 ezer fővel kevesebben voltak állásban, mint 1997 végén.
A szabályszerűségről és a törvényességről is néhány szót; az 1998-as zárszámadás adatai és az idei folyamatok összehasonlítása módot ad arra, hogy kijelentsük: az Orbán-Torgyán-kormány módosítja az idei költségvetést a tavalyi rovására, visszamenőlegesen módosítják a hiányt, és átcsoportosítanak ilyen kiadási tételeket. Mielőtt ezekre kerítenék sort, engedjék meg, hogy a szabályszerűségi vizsgálat részeként a számvevőszéki jelentésből idézzek néhány kitételt:
"A költségvetés végrehajtásáról való beszámolás a törvényjavaslatban nem teljes és nem következetes." A mérlegvalódiság elve és az összehasonlítás elve sérült - teszem én hozzá. Az Állami Számvevőszék helyszíni ellenőrzése a Magyar Államkincstár nyilvántartásaiban és a zárszámadási törvényjavaslatban szereplő adatok között tartalmi és számszaki eltéréseket tapasztalt. "A központi költségvetési szervek többségénél a meglévő szabályzatok aktualizálása hiányos."
(17.20)
A fejezetek költségvetési beszámolójának valódisága nem teljes körű. A mérlegtételek leltárral történő alátámasztottsága hiányos. Az 1998. évi zárszámadás összeállítására a kormányzati struktúraváltozás következtében nehezebb körülmények között került sor. A zárszámadás adatai számviteli szempontból nem tekinthetők teljeskörűen valósnak.
A számvevőszéki bizottság kisebbségi véleménye ismertetésekor is mondtam, hogy ezek az állami számvevőszéki megállapítások abszolút reálisak, tényszerűek, valósak, és részletes vizsgálat végtermékei. Nem lehet azonban az átmenettel magyarázni azt, hogy a Szociális és Családügyi Minisztériumban a teljes könyvelést újra el kellett végezni. És nemigen lehet az átmenet kényszerű terheivel magyarázni azt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési, gazdasági igazgatóságán végeznek trehány leltározási munkát.
A törvényességi és a szabályszerűségi vizsgálatokhoz néhány számszaki adat; a törvényjavaslatban több, 1999-re vonatkozó kitétel is szerepel. Önmagában az, hogy az áfa-előirányzat csökkent, és ezt ellentételezni akarják az ÁPV Rt. bevételeivel, egy dolog. A másik dolog azonban az, hogy ennek a valóságtartalma sem az igazi. Az előterjesztés 17 milliárd forinttal kívánja csökkenteni az áfa-előirányzat összegét.
Tisztelt képviselőtársaim is tudják, akik a gazdaságban ezzel foglalkoznak, hogy ettől sokkal nagyobb áfabevétel-kiesés fog mutatkozni az 1999. év elszámolásakor, és ez a többletelmaradás mintegy 40 milliárd forintos nagyságrendet fog kitenni. Nem akarok a delphi jós szerepében tetszelegni, de ezt a 40 milliárd forintot a személyi jövedelemadó többletbevétele fogja ellensúlyozni. Mégsem szól az előterjesztés ilyen mélységű megállapításokról. Vajon miért nem?
Azért nem, mert akkor arról is számot kellene adni, hogy ez a gazdaságpolitikában tűrhetőnek, elviselhetőnek, netán célzottnak minősíthető-e a kormányzat szemüvegén keresztül. Arra már csak gonoszkodó ellenzéki képviselőként merek gondolni, hogy az APEH-elő-irányzat csökkentését azért is kellett forszírozni, mert az APEH személyi juttatásainak, adóbehajtási prémiumainak feltételei esetleg nem teljesülnének, ha ezzel a 16 milliárddal nem csökkentenék az előirányzott összeget. Alapvetően súlyos probléma az, hogy a kormányzat 1999-ben a társadalombiztosítás ellátási előirányzatait akarja kurtítani 1,7 milliárd forinttal, abból a célból, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal behajtási tevékenységét ösztönözze.
Több sebből vérzik ez a gondolat. Korábban a társadalombiztosítás működési tételei között szerepelt - hangsúlyoznám, az adminisztratív tételei között szerepelt - 500 millió forint előterjesztés, javaslat, szokásos összeg a behajtási tevékenység ösztönzésére. Ugyanezt a tevékenységet az APEH-hoz áttelepítve akarja a kormányzat 1,7 milliárd forinttal honorálni. Ugyanakkor nyilván mindenkinek tudni kell, aki gazdasággal foglalkozik, hogy ha egy dupla funkciót koncentráltan helyeznek el a szervezeti rendszerben, akkor annak semmilyen körülmények között nem lehet költségnövelő hatása, tehát ez az 1,7 milliárd forint aránytalanul sok a korábban megszokott évi 500 millió forinthoz képest.
Azért is véres ez az előirányzat és a törvényjavaslatnak ez a kitétele, mert egy 4 milliárd 800 millió forintos összegből akar 1,7 milliárd forintot átcsoportosítani. Meggyőződésem szerint az előterjesztő sem gondolhatja azt, hogy az APEH-bevétel ösztönzése érdekében a társadalombiztosítási ellátások fejezetéből 1,7 milliárd forint összegű postaköltség megtakarítható. Ez az előirányzat 40 százaléka, tisztelt képviselőtársaim. Vagy az előirányzat volt megalapozatlan, vagy nem törődnek azzal, hogy ezen az ágon a társadalombiztosítási ellátásokban további hiánynövekedésre kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1998. évi zárszámadásban és a miniszteri expozéban is elhangzott az, hogy a három nagy veszteség- és hiányokozó tétel közül az egyik az ÁPV Rt. 50 milliárd forintos juttatása. Tudni kell azonban ehhez azt, hogy közel egy év telt el - most már lassan legalább háromnegyed év eltelt - a juttatás ténye óta. Azóta az ÁPV Rt. az 50 milliárd forinttal nem csinált semmit sem, fogalma nincs, hogy hogyan fogja felhasználni, az önkormányzatok között hogyan fogja kiosztani, de már 1998-ban ez az 50 milliárd forint elköltött pénz, a hiányt növeli, és mintegy jó bázist csinál 1999-re, amikor az évtized és az évszázad legjobb magyar költségvetése majd beszámolóra kerül.
Nem lehet az önkormányzati rendszer működése, gazdasági alakulása nélkül zárszámadásról beszélni. A helyi önkormányzatok 1998-ban - lehet mondani, hogy évekre előre - az utolsó jó évüket tudják elkönyvelni. Nem csökkent a fejlesztésük, de nem is növekedett a befektetési állományuk. Erős differenciálódás mellett végre tudták még hajtani a szükséges fejlesztéseiket, de a kötelezettségek komoly nagyságrendű növelése azt jelzi, hogy tartalékaik végén járnak a kisvárosok és a kistelepülések önkormányzatai.
Ha 1997-ben összehasonlítottuk a tartós befektetéseket és a tartós és rövid lejáratú hiteleket, akkor azt tapasztaltuk, hogy a befektetések hatszorosan múlták felül a kötelezettségek nagyságrendjét. Ez a mutató 1998-ra négy és félszeresére csökkent. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati szféra eladósodási folyamata 1998-ban már megindult, 1999-ben megerősödött, és ahogy ismerem a 2000. évi költségvetést, 2000-ben tovább fog erősödni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés