VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elérkezett a kormányzás második számadása egy lezárult költségvetési évről. Az 1998. év az az első év, amikor a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslattal egy időben kerül benyújtásra a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak zárszámadása az Országgyűléshez. Ez lehetőséget biztosít az államháztartás különböző alrendszerei közötti összefüggések egyidejű megítélésére, egyúttal megteremti az egységes eljárási rend érvényesítésének feltételeit.

A társadalombiztosítás területén az 1998. évben fontos, lényeget érintő kérdések kerültek rendezésre. Az önkormányzatok megszűnésével a társadalombiztosítás irányítása a kormány hatáskörébe került, a társadalombiztosítási jogszabályok új alapokra helyezése, az alapok kincstári körbe történő integrálásának előkészítése. Mindezek közvetlenül vagy közvetve hatással voltak az alapok 1998. évi gazdálkodására.

Az alapok költségvetését és annak teljesítését közvetve a makrogazdasági folyamatok, amelyeket a központi költségvetés zárszámadásáról szóló expozéban már kifejtettem, közvetlenül pedig a járulékfizetési szabályok módosítása, a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjemelés mértéke, az ellátási szabályok változásai határozták meg.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi teljesített bevételeinek összege 1342,5 milliárd forint, kiadásainak összege 1433,3 milliárd forint, hiánya 90,7 milliárd forint lett. Ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 20 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya pedig 70,7 milliárd forint.

Az alapok bevételi elmaradása 17 milliárd forint lett, ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi elmaradása 5,3 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alapé pedig 11,7 milliárd forint.

A bevételi elmaradás az egészségügyi hozzájárulásnál és a behajtási tevékenységnél jelentős, melyet a vagyonértékesítésből származó bevétel, a versenyszférában jelentkező többletkereslet-kiáramlás, valamint az egészségügyi hozzájárulás egy főre jutó összegének 1800-ról 2100 forintra történő növelése, az egyéni járulékalap felső határának 3300 forintról 4209/fő/napra növelése sem tudott kompenzálni.

Az alapok kiadásai 51,7 milliárddal forinttal haladták meg az előirányzatot. Ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadási többlete 14,8 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap kiadási többlete 36,9 milliárd forint lett. A kiadási többlet tekintélyes hányada az Egészségbiztosítási Alap ellátási körébe tartozó természetbeni ellátásoknál jelentkezik, mértéke 34,7 milliárd forint. Ezen belül a gyógyszertámogatások túllépésének összege 32,9 milliárd forint.

A gyógyszer-támogatási rendszerben az 1998. évben lényeges változás nem következett be, így tekintettel az ártárgyalásokon történt megállapodásokra, valamint a támogatási kiadások gyors növekedését okozó tényezőkre, nem volt esély az előirányzat betartására. Az államháztartás alrendszereire kötelező pénzforgalmi szemlélet érvényesítése miatt az 1998. évi gyógyszer-támogatási kiadások összege az 1998 december hónapban előlegként kiutalt 10,5 milliárd forintot kitevő összeget is tartalmazza, amely összhangban van a társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyszerek árához nyújtott támogatás új szabályozásával, valamint a pénzforgalmi szemlélet teljes körű érvényesítésével.

A gyógyszer-támogatási előleg kiadáskénti elszámolását az Állami Számvevőszék jelentésében is kifogásolta, de elismerte, hogy az új szabályozásra történő áttérés miatt ez az intézkedés elkerülhetetlen volt.

A nyugdíjkiadások 15,3 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet. Ennek oka alapvetően az, hogy a költségvetés a januárban végrehajtott 19 százalékos nyugdíjemelés fedezetével számolt, de az augusztus hónapban történt további 2,6 százalékos nyugdíjemelés fedezetét nem tartalmazta.

(21.00)

Az alapok pénzügyi helyzetének alakulását követve megállapítható, hogy sajnos az Országgyűlés által jóváhagyott költségvetéshez képest kezdvezőtlenebbül alakult a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetése, az 1997. évi zárszámadásban prognosztizált 77 milliárd forint összeget is meghaladó hiány keletkezett. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak zárszámadását, valamint az alapok pénzügyi gazdálkodását az előző évek gyakorlatának megfelelően az Állami Számvevőszék helyszíni vizsgálat keretében ellenőrizte. A vizsgálattal kapcsolatos megállapításai a zárszámadási munkálatok véglegezését rendkívüli módon segítették, lehetőséget adtak arra, hogy mindkét alapot érintően számviteli típusú korrekciókat, pontosításokat hajtsunk végre.

Az előző évekkel ellentétben az 1998. évi zárszámadásban szemléltető módon levezetésre került az alapok működési költségvetésének előirányzat-maradványa, az előző évi előirányzat-maradvány felhasználásának bemutatása, a kötelezettségvállalással terhelt rész és az alapba történt visszafizetési kötelezettsége mellett az elvonásra javasolt összeg.

A törvényjavaslat zárórendelkezéseiben találhatók az 1999. évi költségvetést érintő kérdések. Ennek keretében törvényi felhatalmazást kezdeményezünk a lakossági gyógyszerellátás folyamatosságának biztosítása érdekében a zárt kassza megőrzése mellett, de a gyógyszerkiadások előirányzatának 141 milliárd forintra történő megemelésével. Ez a módosítás az államháztartás egyenlegét nem befolyásolja. Javaslatot tettünk az ingyenes vagyonjuttatás keretében átadott vagyonelemek elidegenítéséből származtatott Budapest, VII. kerület, Wesselényi út 20-22. szám alatti székház- és parkolóingatlan, valamint a működést közvetlenül szolgáló vagyonelemek értékesítési kötelezettség alóli mentesítésére, a járulékigazgatási feladatok APEH-hez történő integrálásával, a behajtás ösztönzésével kapcsolatos jutalomkeret megteremtésére, valamint a 2000. évi évezredváltás előkészítésével kapcsolatban a pénzforgalom zökkenőmentes lebonyolítására, a 2000. év január első dekádjában a bér- és ellátás jellegű kifizetések feltételeinek megteremtésére is.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a zárszámadási munkálatok előkészítése a törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék összegző jelentésének benyújtásával befejeződött, önökön a sor, hogy azokat a szükséges áttekintés, értékelés, vita alapján törvényi szintre emeljék.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu