BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, hogy világossá tegyem, hogy a szabaddemokraták ezt a javaslatot nem támogatják. Nekünk alapvető elvi problémánk volt a gyeddel, igazságtalannak tartjuk, amin csak csekély mértékben korrigált az a ténykörülmény, hogy plafont húzott a javaslattevő a javaslatához. Ez a plafon azt jelenti, hogy hatvan-egynéhányezer forint környéke felett már nem emelkedik a gyed összege. Erkel képviselőtársam javaslata egyértelműen felfelé tolja el a határt, tehát kitolja azt az összeget, ameddig még a szülő nők jól járnak a gyed lehetőségével.
Azt gondolom, hogy ezzel nem csökkenti azt az igazságtalanságot, amit a gyed intézménye önmagában véve hordoz, hanem éppen ellenkezőleg, tovább növeli, hiszen jobban járnak a magasabb keresetű anyák ezzel az intézkedéssel. Ezért a szabaddemokraták ezt a javaslatot nem fogják megszavazni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés