DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy kicsit szokatlan, hogy az előttem felszólaló ellenzéki képviselő az érvelésében egy olyan törvényjavaslat elhagyását kérte, amely törvényjavaslatot annak idején volt szerencsém a magyar parlament igen nagy támogatásával elfogadtatni.

És most mégis azt kell mondanom, hogy mivel nem a törvényjavaslattal, hanem annak az alkalmazásával volt és van baj, a Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal, hogy a kormány a hatéves gyakorlat alapján áttekintette ennek - egyébként a törvényjavaslat egyetlen elemének - az alkalmazási lehetőségeit. Az akkori, 1993. évi XXXII. számú törvény ismételten sok örömmel hallott pozitív vonása mellett ezt az intézményt és egyfajta világos feltételrendszert kíván olyan esetek megelőzésére és kizárására alkalmazni, amelyekkel kapcsolatban, azt hiszem, nem szükséges olyan nagyszámú és kimerítő alaposságú példákat felsorolni, amilyeneket Pokol Béla képviselő úr az imént, nem sokkal ezelőtt felsorolt.

Nem vitás, 1993-ban az akkori törvény indokolása is előrevetítette, hogy az egyszerűsített végrehajtási és egyéb végrehajtási szabályok nem a jutalmazás körébe tartozó, hanem tartós enyhítést jelentő intézményt fognak bevezetni. Éppen ezért utalta az akkori javaslat a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe az elrendelés és a megszüntetés feltételeit.

Azt már csak a gyakorló jogászok tudják - és erre is sok utalás volt -, hogy más- és másfajta bírói gyakorlat valósul meg ugyanazon a büntetőbíróságon, amikor a vádlott bűnösségével kapcsolatos tényállást és a büntetés kiszabásával kapcsolatos számtalan elemet kell mérlegelni, és ennek során büntetés-végrehajtásban letöltendő szabadságvesztés büntetést kiszabni. És egészen másfajta bírói gyakorlat honosodott meg - azt kell mondanom, nem minden ízében kritikamentesen - a büntetés-végrehajtási ügyeket intéző, arra szakosodott bírói gyakorlat körében.

Az 1993-as törvény túlzottan optimista volt e tekintetben; ez nem a törvény hibája, még egyszer mondom. Tehát azt kell szem előtt tartani, hogy úgy látszik, a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe rendelés és a megszüntetés bírói hatáskörbe rendelése önmagában kevés. Nehezen magyarázható, a jogalkalmazói körökre is történt utalás, bírói és ügyészi, de nem csak büntetéspárti jogászi körökből érkezett számtalan felvetés arra, hogy szerintük ennek a törvénynek a megszületését követő alkalmazás során a törvény szerinti minimális időtartam letelte után semmi sem "mentheti meg" - idézőjelbe téve persze ezt a szót - az elítéltet az evsz alkalmazásától.

Azt hiszem, azt kell szem előtt tartanunk - és a kormány, az igazságügy-miniszter javaslata azt tartja szem előtt -, hogy minket, törvénytisztelő polgárokat mentsen meg attól, hogy akár néhány héttel a szabadságvesztés megkezdése után az utcán találkozhassunk az enyhébb végrehajtási szabályok keretében eltávozást kapott, vagy éppen tartósan felügyelet nélkül ott dolgozó elítéltekkel. Ez a helyzet hat év után nemcsak azért szorul felülvizsgálatra, mert ezeket tényekkel lehet alátámasztani, hanem azért is felülvizsgálatra szorul, mert sajnos hat év alatt megváltozott a büntetőbíróságok előtt szereplő bűnelkövetők magatartása, a bűncselekmények jellege és általában mindaz, amit most nem kell felsorolni - a teremben lévők valamennyien tudják, mire gondolok, más kihívásokkal kell szembenéznie a büntető-igazságszolgáltatásnak és a büntető-végrehajtásnak is.

Ezért nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az a gyakorlat, amely az egyébként alapvetően helyes célokat megvalósító törvényben megfogalmazódó elveket nem követte, tulajdonképpen a kiszabott büntetés devalválását hozta magával, hiszen ez még akkor is így van, ha a Btk. 45. § (2) bekezdése alkalmazásával már eleve a törvényben előírtnál enyhébb végrehajtási fokozatot, például, ahogy ez már elhangzott, fegyház helyett börtönt szabott ki az elrendelő határozatában a bíró.

(17.50)

Ezután máris jogosult volt az enyhébb végrehajtási szabályokra az elítélt, holott az elkövetett cselekmény társadalmi megítélése, büntetőjogi értékelése szempontjából fegyházbüntetésre érdemesítette volna - idézőjelbe téve ezt a szót - az elkövetőt. Természetesen azzal is tisztában vagyok - és nem kívánom mindezt a mondandót a bírói gyakorlat rossz irányú fejlődésében összefoglalni -, hogy számos esetben a bíró - gondolom legjobb meggyőződése ellenére - engedélyezte az evsz-t, mert nem voltak a kezében olyan eszközök, melyek alapján indokolhatóan kizárható lett volna a kedvezmény alkalmazása. Az indoklásra nem volt jogi alap, jogilag szabályozott indok.

Ezzel szemben most örömmel tapasztalhatjuk, hogy a javaslat 2. §-a szerint pontosan tartalmazza az evsz alkalmazhatóságának feltételeit, és részletesen számba veszi a kizáró okokat. Azt hiszem, hogy ez a felsorolás, ez a pontos, kimerítő felsorolás figyelembe veszi azt az 1993 óta bekövetkezett mennyiségi és minőségi változást - ahogy mondani szokták -, ami a bűnözés tekintetében sajnos - a mindennapjaink része lett, és nyilván mindazok a körülmények az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire - nem kívánom felsorolni - a döntéshozatal tekintetében igenis releváns körülmények kellenek hogy legyenek.

Természetesen az evsz alkalmazásának kizáró feltételeit is teljesen helyeselhetően - a magam részéről valamennyivel egyetértek - sorolja föl a tervezet, a javaslat. Egyet szeretnék kiemelni. Tudniillik azt, hogy az elítélt a törvény értelmében vagy a bíróság határozata folytán ha nem bocsátható feltételes szabadságra, akkor ez a tény kizárja az evsz alkalmazását. Mindenki tudja, aki a legkisebb mértékben is érdeklődik a büntető jogszabályok, illetve a büntetéssel fenyegetett cselekmények elkövetői köréről, hogy milyen esetekről van szó, amikor a törvény zárja ki a feltételes szabadságot, vagy a bíróság jut arra a meggyőződésre, hogy nem bocsátható valaki feltételes szabadságra. Teljesen nevetséges lenne, ha ebben az esetben bármilyen mértékben és bármilyen lehetőséggel - teljes mértékben devalválva a büntetést - enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazására sor kerülhet. Természetesen vonatkozik ez mindazon esetekre, amelyeket, azt hiszem, Pokol Béla felsorolásában az említett bírósági határozatok összefoglaltak.

Egyetértek azzal, amit Csákabonyi képviselő úr elmondott, azzal is, amit Hankó Faragó képviselő úr elmondott, ugyanakkor azzal is, amit Pokol Béla képviselő úr elmondott, hogy az a jelenleg javasolt szabályozás, amely a törvény jelenleg hatályos szövegéből kiiktatja azt a rendelkezést, hogy az elítélt és védője kérelmére lehet ennek az enyhébb végrehajtási szabályozásnak utat engedve a megfelelő fórumra eljutnia, tulajdonképpen nem lenne helyes, ha azt eredményezné, hogy az elítélt és a védő alapvető, elítélteket érintő jogokat nem gyakorolhatna.

Azt hiszem, mindenki tudja, minden jogász tudja, hogy az elítéltnek mindig mindenhez van joga; különös tekintettel az elítéltetésével kapcsolatban, akár perújításhoz, akár felülvizsgálati kérelemhez; akár bármilyen - az előzetes vagy a végrehajtás során - szabadságvesztés-letöltő intézetben elszenvedett bármilyen sérelme kapcsán rengeteg lehetőség illeti meg. Természetesen azt az álláspontot osztom, hogy az, hogy a törvény ezt kifejezetten nem engedné meg, nem jelenti azt, hogy ezt kizárják. Nyilván az elítélt vagy a meghatalmazott védője útján indul egy eljárás, de ha olyan módosítás lesz beterjesztve bárki részéről, amely ezt világossá teszi, tehát a kezdeményezés tekintetében nyilvánvalóan megerősíti azt, hogy az elítélt vagy a védője - ami egy és ugyanaz a kör ebből a szempontból - kezdeményezheti ezt, természetesen egyet fogunk ezzel érteni.

Nem hiszem, hogy a jogalkotó szándéka az lett volna, hogy egy ilyen fontos jogot, az elítélt, illetőleg meghatalmazott védője kezéből egyszerűen kivéve, ettől megfossza. Ennél lényegesebb, fontosabb eljárásokat - akár a kegyelmi eljárást is beleértve - kezdeményezhet az elítélt. Hogyne kezdeményezhetne olyat, amikor arról van szó, hogy hétvégén ki szeretne menni bizonyos feltételek megléte esetén. Azt hiszem, hogy itt félreértésről van szó. Remélem, hogy félreértésről van szó.

Úgy gondolom, hogy mindazokra tekintettel, amiket megismételni nem kívánok - és sok helyeslő és talán kissé kétségeket is kifejező érvet tartalmaznak -, végső soron, azt hiszem, a tisztelt Országgyűlés akkor jár el helyesen, ha ezt a javaslatot megfelelő módosításokkal ugyan, de elfogadja. A Magyar Demokrata Fórum ezt fogja tenni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu