DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az alkotmány 45. § (1) bekezdése szerint az ítélőtáblák felállítása alkotmányos követelmény. Az ítélőtáblák felállításáról egy 1997-ben megalkotott törvénycsomag rendelkezett. Ha ítélőtábla felállítását most nem látná szükségesnek az Országgyűlés, akkor tehát az alkotmányt kellene olyan irányban módosítani, ami viszont kétharmados parlamenti többséget igényel, ellenkező esetben pedig a hatályos alkotmány előírásának megfelelően létre kell hozni az ítélőtábla intézményét. Egyet is értünk vele.
Ez utóbbit szolgálja a miniszter asszony előterjesztése azzal, hogy ha már az igazságszolgáltatás működése a parlament előtt megvitatásra kerül, akkor azzal egy füst alatt az igazságszolgáltatás más elemei és intézményei is korszerűsítésre kerüljenek. Ezért az előterjesztésben számos olyan javaslat található, amely nincs összefüggésben az ítélőtábla intézményének a felállításával, de az igazságszolgáltatás eljárási rendjét korszerűsíteni és pontosítani törekszik.
Elsőként az ítélőtábla kérdéséről szeretnék néhány szót ejteni. A kérdés az, hogy mi az a hozam, amit a képviselőcsoportunk az ítélőtábla életre hívásától remél. Mivel az ítélőtábla az előterjesztés szerint alapvetően másodfokú bírósági fórum, amelynek a Legfelsőbb Bíróság tehermentesítése a célja, fontos, hogy ennek a várakozásnak meg is feleljen. Tehát azon ügyek, amelyek első fokon valamely megyei, egy fővárosi bíróság előtt indultak, ezen fórum előtt jogerősen befejezést nyerjenek. A különböző, később ismertetendő jogszabályok módosítása során a hatáskör-vándoroltatást úgy kell megoldani, hogy az országos ítélőtábla győzze ellátni a feladatát.
Itt csak egy mondatban térnék ki arra, hogy egy országos ítélőtáblát vagy esetleg több ítélőtáblát tartanánk helyesnek. Úgy véljük, hogy azok miatt a költség- és egyéb okok miatt, amit az államtitkár úr is említett a bevezetőjében, helyesnek tartjuk, ha most egy ítélőtábla kerül felállításra. Amennyiben a gyakorlat később azt igazolná, hogy ez kevés, túlterhelt, nem győzi ellátni a feladatát, akkor nem látjuk akadályát, hogy később több ítélőtábla is létrehozásra kerüljön.
A frakciónknak olyan várakozással is élnie kell, hogy az ítélőtábla felállítása növelje az igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjén a Legfelsőbb Bíróságon hozott felülvizsgálati ítéletek elvi tisztaságát. Jelenleg ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmek elbírálása során nagyon gyakran a saját ítéletét bírálja felül - még ha másik tanácsban is. Ez kérdésessé teszi ezen ítéletek jogelvi tisztaságát. Az ítélőtábla létrehozásával tehát négyfokú igazságszolgáltatási fórumrendszer jön létre, amelyen belül az ítélőtábla általános fellebbezési fórumként funkcionálva tehermentesíti a Legfelsőbb Bíróságot ettől a feladatától.
Elvárásként kell megfogalmaznunk az elsőfokú bíróságok csekély mértékű tehermentesítését is az ítélőtábla intézményének a felállításával kapcsolatban. A városi bíróságok hatáskörének kis része ugyanis átcsoportosíthatóvá válik a megyei bíróságok hatáskörébe. Fontos követelményként kell azonban hangsúlyoznunk azt, hogy a megyei bíróságok első fokú hatásköre csak olyan mértékben növelhető, amit az ítélőtábla tervezett számú tanácsa fellebbezési fórumként győz majd elbírálni.
(20.30)
Látni kell azonban azt is, hogy egy ilyen ítélőtábla intézményének a bevezetése az igazságszolgáltatás rendjét tárgyaló jogszabályok egész sorának a módosítását igényli. Tehát nem arról van szó, hogy nagy garral bejelenti a jogalkotó, hogy ítélőtábla is lesz ezután, hanem ezt az intézményt be kell építeni egy már működő és kidolgozott szervezeti és eljárási rendbe. Ez számos jogszabály működését teszi szükségessé. Ezeket a jogszabályokat azonban a miniszter asszony nem csupán az ítélőtáblák felállításának szervezeti és hatásköri szempontjából javasolja módosítani, hanem megragadva az alkalmat, egy kisebb igazságszolgáltatási reform igényével is fellép az előterjesztésben, és olyan módosításokat is javasol, amelyek nincsenek közvetlen összefüggésben az ítélőtábla intézményének felállításával.
A polgári peres eljárás módosításával kapcsolatos észrevételeim a következők.
Ha egy állam igazságszolgáltatási reformot csinál oly módon, hogy háromszintű igazságszolgáltatási rendszerét egy ítélőtábla létrehozásával négyszintűre bővíti, akkor a létrehozandó új szintnek természetesen hatáskört is kijelöl. Az előterjesztés szerint az ítélőtábla egy általános, másodfokú fellebbviteli fórum - ez feltételezi a hatáskör-vándoroltatást. E hatáskör-átcsoportosításnak, vándoroltatásnak vannak azonban objektív határai. Magyarországon jelenleg 19 megye és egy főváros rendelkezik önálló másodfokú bírói fórummal, amelyek bizonyos ügyekben első fokú fórumként is működnek. Az ezek által alkotott első fokú ítéletek kerülnének másodfokon az ítélőtábla elé. Mivel fontos követelmény, hogy az ítélőtábla kezelni tudja az elé kerülő ügyeket, és azok ne haladják meg kapacitását, ezért néhány fontos alapelv érvényesüléséhez ragaszkodni kell. Ezek a következők:
Az ítélőtáblának ne legyen első fokú hatásköre. Az előterjesztés szerint nincs is neki ilyen.
Ragaszkodni kell az egyszeri jogorvoslati lehetőség biztosításához, azaz az ítélőtábla nem működhet harmadfokú fórumként. Ilyet sem tartalmaz az előterjesztés a polgári peres ügyek területén, csak az új, még hatályban nem lévő Be. kacérkodik ezzel, de reméljük, hogy az nem is fog hatályba lépni.
Fenn kell tartani vagyonjogi perekben a fővárosi, megyei bíróságok tízmillió forinton felüli hatáskörét. Az előterjesztés ezt ötmillió forintra javasolja leszállítani. A lakosság jelentős részének elszegényedése miatt igaz, hogy kevés tízmillió forint feletti értékű vagyonjogi per indul a megyei vagy fővárosi bíróság alsó szintjén első fokú eljárásként, de ha a jogalkotó ötmillió forintra leszállítaná a vagyonjogi perek értékének első fokú hatáskörét, akkor a fellebbezés folytán több per kerülne másodfokon az ítélőtábla elé.
Figyelemmel kell lenni arra is, hogy nemcsak állampolgárok egymás közötti vagyonjogi vitái várnak másodfokon elbírálásra, majd az ítélőtábla tanácsaira, hanem gazdálkodó szervezetek gazdasági perei, valamint egyéb tárgyú perek is, amelyek között egyáltalán nem ritka az öt- és tízmillió forint közötti perérték.
A büntetőeljárás módosításával kapcsolatos észrevételeim röviden az alábbiak:
A büntetőeljárások területén a helyzet zavarosabb, mint a polgári eljárásjogban. A polgári eljárásjog területén ugyanis van egy hatályos perrendtartás, az 1952. évi III. törvény, amelyet a jogalkotó a ítélőtáblai bíráskodás bevezetésével egy füst alatt korszerűsíteni akar. Ez érthető.
A büntetőeljárásról azonban jelenleg két törvény is van. Az egyik a jelenleg is hatályos, többször módosított, de egységes szövegű és logikájú 1973. évi I. törvény, vagyis a régi Be., valamint a már elfogadott, de még hatályba nem lépett 1998. évi XIX. törvény, közhasználatú szóval az új Be.
Az új Be. 2000. január 1-jén lépne hatályba. Előterjesztésében a miniszter asszony az új Be. hatálybalépését elhalasztani javasolja.
E két törvény a jogorvoslati rendszer szabályozása területén is alapvető eltéréseket tartalmaz. Az új Be. ugyanis a jelenlegi egyszeri jogorvoslat helyett egy plusz jogorvoslati lehetőséget is lehetővé tesz a büntetőeljárások területén. A kétszeri fellebbezés lehetősége egyrészt elhúzná az ügyek elbírálását, másrészt agyonnyomná az ítélőtáblát, sőt esetleg a Legfelsőbb Bíróságot is.
Szakmai körökben sokszor lehetett hallani az új Be. bírálatáról, de valahogy ez a probléma soha nem került ki a szélesebb nyilvánosság elé, csupán néhány szakmai folyóiratban, például a Pesti Ügyvédben megjelent cikk, és a jogászok egymás közötti társalgásának a szintjére korlátozódott. Az előterjesztés is érzi ezt a problémát, és mivel az új Be. rendelkezéseit nem tudja összehangolni az ítélőtábla-bíráskodással, tologatja maga előtt ezt a problémát, de nem dobja ki az ablakon.
Támogatjuk az előterjesztő azon javaslatát, hogy az új Be. hatálybalépését el kell halasztani, de az lenne a legszerencsésebb, ha az soha nem lépne életbe. Egyébként a rendes jogorvoslatra vonatkozóan van az Alkotmánybíróságnak határozata, a 22/1995.(III.31.) számú határozat, amely az alábbiakat mondja ki: "Elegendő az egyfokú jogorvoslat."
Még egy gondolat az eljárásjogok módosításához. Az előterjesztés 27. oldalának utolsó bekezdése az alábbiak szerint nyilatkozik: "A kidolgozásra kerülő törvénymódosítás ugyanakkor nem pótolja egy új Pp. előkészítésének a létjogosultságát. Ezt a munkát el kell kezdeni, de elfogadására csak azt követően kerülhet sor, ha jelen előterjesztésben ismertetett szabályozási csomagterv első tapasztalatai az érintett törvények hatálybalépését követően már ismertté váltak." Ez azonban szerintünk nemcsak a Pp.-re, hanem a Be.-re is igaz kell hogy legyen.
Engedjék meg, hogy az előterjesztés néhány visszásságára is felhívjam a figyelmet, amelyek az ideiglenesnek szánt szabályozás következményei a büntetőeljárás területén.
Az igazságszolgáltatás eljárási rendjének a lebegtetése káros hatással van az oktatásra. Az egyetemek állam- és jogtudományi karain most végzi tanulmányait az a később praxisba lépő jogásznemzedék, amelyik ezt az eljárási rendet alkalmazni fogja. Ezeken a karokon a polgári eljárásjog és a büntetőeljárás-jog tanszékkel rendelkező, nagy tekintélyű tantárgyak. Ha most a hallgatókkal egy lebegtetett, ideiglenes eljárási rendet taníttatnak, akkor mire a hallgatók befejezik a tanulmányaikat és kidobják elavult tankönyveiket, hozzá kell látniuk az új Pp. és Be. tanulmányozásához, hiszen csak a civilisztikai és a büntetőeljárási rend elmélet alapvetéseinek az elsajátítására volt módjuk a gyors változás miatt.
Az igazságszolgáltatás bírói és ügyészi karára is kihatással lenne, ha az eljárási rend hosszan tartó lebegtetése után egy új Pp. és új Be. kerülne alkalmazásra. A bírák és az ügyészek ügyhátralékokkal küszködő, ügyhátralékokat maguk előtt görgető emberek. Az elhúzódó, ideiglenes állapot után nekik továbbképzéseken kellene részt venniük, ez a munkájuktól vonná el őket, és ez tovább növelné az eljárások elhúzódását.
Az eljárásjogok rendjének elhúzódó lebegtetése káros hatással van az állampolgárok laikus szintű jogismeretére is, ami nehezíti számukra a jogérvényesítést. A jogpropaganda által kitűzött cél, a laikus szintű jogismeret megszerzése sérül a bizonytalan átmeneti állapotok vagy a jogszabályok sűrű változása idején. Az eljárási rendek akkor sikeresek, ha a társadalom számára begyakorlottá, az állampolgárok számára laikus szinten is ismertté válnak. Ehhez azonban egy bizonyos idő eltelte is szükséges.
Az eljárásjogok igényelnek bizonyos fokú stabilitást is. Ha néhány év múlva új Pp. és új Be. megalkotása kerül újra napirendre, akkor a jogalkotó ebbe a folyamatba, mint ahogy az előterjesztés ezt prognosztizálja, egy felesleges üresjáratot iktat be. Ez akadályozza az eljárásjogok társadalmi beágyazottságának kialakulását.
Természetesen jócskán vannak olyan részek is az anyagban, amelyeket nem igazán értek, például hogy miért eltérő a bírák és ügyészek más szolgálati helyre történő kirendelése esetén a pótlékok mértéke és így tovább, de ezek a részletes vitába illő gondolatok, és ott majd valószínűleg rá is fogok erre kérdezni, jó néhány ilyen, nem koherens szabályozás van az anyagban.
(20.40)
A most tárgyalt előterjesztéssel kapcsolatban az alábbi álláspont elfogadását és képviseletét szeretném támogatni. Az elfogadható a frakciónk számára, hogy budapesti székhellyel, Országos Ítélőtábla elnevezéssel, általános fellebbviteli fórumként felállításra kerüljön ez a grémium. Ez növeli legfelsőbb szinten a felülvizsgálati ügyekben hozott ítéletek elvi tisztaságát, mivel jelenleg ezekben az ügyekben a Legfelsőbb Bíróság sok esetben a saját ítéletét bírálja felül. A táblabíráskodás alkalmas továbbá a Legfelsőbb Bíróság részleges tehermentesítésére is.
Az is nyilvánvaló, hogy a táblabíráskodás létrehozásával egyidejűleg létre kell hozni egy olyan ügyészi fórumot, amely ezen a szinten ellátja a táblabíróság melletti ügyészi feladatokat mind a vádképviselet területén, a büntetői szakaszban, mind a polgári ügyek területén. Egy fellebbviteli főügyészség felállítása tehát magától értetődő. Az is nyilvánvaló, egy ilyen változás jogtechnikailag megköveteli, hogy az eljárásjogok területén módosításra kerüljenek a hatásköri, intézményi és jogorvoslati hatáskörök. Be kell illeszteni tehát ezeket az új intézményeket az igazságszolgáltatás eljárásának a rendjébe, ami természetszerűleg jogszabályok módosításával jár együtt.
Elfogadjuk azt is, hogy ha az igazságszolgáltatás eljárási rendjeiben a fenti módosítások általunk is támogatott igénye felmerül, és ez a kérdéskör megvizsgálás céljából az Országgyűlés elé kerül, akkor egy füst alatt az eljárásjogok egészét is érdemes áttekinteni, és ahol szükséges, az élet által támasztott követelményeknek megfelelő módosításokat is érdemes megejteni.
Tehát nem csupán az ítélőtábla-bíráskodás bevezetésével kapcsolatos jogorvoslati és hatásköri, valamint egyéb kiegészítő jogszabályok kell hogy górcső alá kerüljenek, hanem az eljárásjogok egész rendje is. Ennek következtében olyan jogszabályok módosítására is sor kerülhet természetesen, amelyek nem függnek össze közvetlenül a táblabíráskodással. Fontos, hogy a büntetőeljárások területén az egyszeri jogorvoslaton túlterjeszkedő fellebbezés biztosítására ne kerülhessen sor.
Kétségtelen, hogy a jelenlegi Be. rendkívüli jogorvoslati rendszere korszerűsítésre szorul. Fontos, hogy az előző kormányzat működése alatt készített, de hatályba nem léptetett új Be. ne is léphessen hatályba. Ezt az előterjesztés sem akarja, de ideiglenességet iktat közbe. Fontos, hogy ne ideiglenes, hanem végleges megoldást találjon az előterjesztő.
Magát az ideiglenességet a fentiek miatt nem tudjuk támogatni, de az előterjesztés többi, nagyobb hányadát igen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés