DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Néhány ténykérdésben szeretnék csak észrevételt fűzni az elhangzottakhoz. Az értékelést, a véleményeket természetesen a vitára kell hogy bízzuk, én most csak - ismétlem - néhány ténykérdéshez szólnék.
Az egyik kérdés, amely megjelent a vezérszónokoknál, az úgynevezett derogáció, az átmeneti könnyítéseknek, az átmeneti eltéréseknek, pontosabban az erre irányuló kérelmeknek a száma. Nagyon sokszor igyekeztünk már hangsúlyozni, és a kétoldalú tárgyalásainkon is ezt a véleményt halljuk a tagállamoktól, hogy a derogációk esetében nem a számnak van jelentősége, hanem a gazdasági jelentőségnek, a gazdasági súlynak. Önmagában véve a számszerűség nem mond semmit, vagy nagyon keveset mond. Lehet egyetlenegy derogáció igen jelentős, és lehet 6-7-8-10 derogáció összhatásában is csekély jelentőségű.
Ettől függetlenül érdemes egyetlenegy pillantást vetni az eddigi és várható kérelmek számára, annak előrebocsátása mellett persze, amit elmondtam. Az előző kormány készített egy indikatív listát az átmeneti könnyítés iránti kérelmekről. Ezeknek a teljes száma 88. Ma már többé-kevésbé látszik az, hogy mi lesz a tárgyalási álláspontok benyújtása után a mi kérelmeink teljes száma. Nem tudok persze kötelezettséget vállalni, de a jelenlegi számítás szerint ezeknek a száma 40 körül lesz. Ez azt jelenti, hogy az előző kormány által javasolt mentesítési kérelmeknek kevesebb mint a felét fogjuk előterjeszteni. Ismétlem, nincs a dolognak döntő jelentősége, de ha arról szólunk kritikai éllel, hogy túl sok a derogáció, akkor talán ezt is figyelembe kell venni.
A magyar derogációk száma lényegében megfelel a többi tagjelölt ország által előterjesztett kérelmek számának, azzal persze, hogy a technika időnként eltér, vannak olyan jelöltek, amelyek nem terjesztenek elő kérelmet, mindössze fenntartják az erre irányuló jogot.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Mi ezt nem tartjuk igazán szerencsésnek, sokkal jobb a tárgyalásoknak ebben a szakaszában pontosan megjelölni azt, hogy mire gondolunk, mit akarunk, és nem veszélyeztetni a tárgyalások gyors előrehaladását azzal, hogy bizonyos kérdésekben nem foglalunk állást, mindössze fenntartjuk a jogot arra, hogy ezt később megtegyük.
(11.30)
Az a veszély is felmerül egyes más tagjelölteknél, hogy bizonyos fejezeteknél meglepő módon egyáltalában nem jeleznek ilyen kérelmet. Ez alááshatja az illető ország tárgyalási hitelét. Erre oda kell figyelni, mert az egyik veszély, ami vissza-visszatérően megjelenik a tárgyalások menetében, az az, hogy ezek az országok, ezek a tagjelölt országok viszonylag könnyen nyilatkoznak, viszonylag könnyen tesznek ígéreteket és kötelezettségvállalásokat, de nem biztos, hogy megvan a készségük és képességük arra, hogy ezt ténylegesen teljesítsék is. Tehát a magatartásunk és általában véve a tárgyalásunk hitele rendkívül fontos szempont.
Konkrét említés történt például a cigaretta kátránytartalma dolgában. Ez is szerepelt a korábbi kormány indikatív listájában, de szerepelt emellett a jövedéki adó emelésével kapcsolatos mentesítési kérelem is ebben a korábbi listában. A jelenlegi kormány úgy döntött, hogy ezzel kapcsolatban nem terjeszt elő eltérési kérelmet, azért, mert úgy ítélte meg, hogy az egészségügyi megfontolások fontosabbak a dohányipar, nem kétséges, fennálló jelentős gazdasági érdekeinél.
Sokszor beszélünk a környezetvédelemről és a közlekedésről. Mind a kettő érzékeny terület, valóban vannak átmeneti eltérés iránti kérelmek. A korábbi indikatív listában a közlekedés esetében 22 ilyen probléma szerepelt, az átvilágítás során jeleztünk 13 problémát, majd összesen 8 kérdésben terjesztettünk elő átmeneti mentesség iránti kérelmet. A környezetvédelem esetében az előző kormány indikatív listájában 22 probléma szerepelt, az átvilágítás során jeleztünk 21-et, és végül 9 kérdésben terjesztettünk elő átmeneti mentesség iránti kérelmet.
Amint már említettem az expozéban, mi a többről haladunk a kevesebb felé, nagyobbat merítünk. Én nem is bírálom egyébként az indikatív listának ezt a szélesebb merítését, pont ellenkezőleg: azt mondom, hogy ez volt a helyes megoldás, és ebből kell fokozatosan a kemény mag felé közeledni. Így fogunk eljutni ahhoz a körülbelül negyven derogációs kérelemhez, amit az összes tárgyalási fejezet megnyitása után előterjesztünk.
A másik nagyon fontos ténykérdés, hogy kötjük-e vagy nem kötjük a magyar csatlakozást a többi jelölt felvételéhez, és összekötjük-e az időpontokat. Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy ilyen összekötés, ilyen kapcsolatteremtés nincsen. Soha egyetlenegy tagjelölt sem mondta azt, sem mi, sem pedig a többi tagjelölt, akár az öt plusz egyről beszélünk, akár a tizenegyről vagy tizenkettőről, nos, soha egyikük sem mondta azt, és soha egyikük sem vállalt arra kötelezettséget, hogy bevárná a másikat abban az esetben, hogyha őt korábban felvennék, mint a többit, vagy egyáltalán bármilyen mértékben, módon, technikával összekötné a két vagy több ország felvételét. Ilyenről szó sincs!
Amiről szó van: az információ, konzultáció és éppen az a regionális együttműködés, amit egyébként több felszólalás jelzett, hogy fontosnak tart. És nincs még egy dolog: nincs egészségtelen, rossz értelemben vett versengés. Nincs olyan típusú versengés, aminek a célja az, hogy másokat magunk mögé taszítsunk. Erről szó sincs! Persze, hogy az elsők között akarunk bemenni, de ezt a legjobb teljesítménnyel akarjuk elérni, és nem akként, hogy másokat magunk mögé utasítunk vagy próbálunk helyezni bármilyen technikával.
Úgy érzem, ez rendkívül fontos abban az összefüggésben is, ami felmerült, hogy tudniillik Magyarország esetleg regionális hatalmi tényező akar lenni, és ezt a regionális politikáját akár elébe helyezi az Európa-politikájának. Itt egy kicsit tanácstalan vagyok. Korábban voltak olyan felvetések, hogy a nemzetpolitikánk veszélyeztetheti a szomszédpolitikánkat, akár ezen keresztül veszélyeztetheti az Európa-politikánkat. Most azt hallom ki bizonyos állásfoglalásokból, hogy túl sikeres a regionális politikánk, túl messze megyünk a szomszédpolitika területén, már szinte megelőzzük az Európa-politikát.
Kérdezem én: konkrétan milyen tényekre gondolunk? Arra gondolunk, hogy helyreállítottuk a visegrádi együttműködést? Arra gondolunk, hogy ebbe bevettük Szlovákiát? Arra gondolunk, hogy részt veszünk a délkelet-európai stabilitási egyezmény folyamatában, és gazdasági, politikai téren minden lehetséges eszközzel aktív szerepet akarunk ebben játszani? Arra gondolunk, hogy hónapról hónapra javulnak a magyar-román kapcsolatok? Arra gondolunk, hogy együttműködünk Horvátországgal is, amelyikkel 800 évig együtt voltunk, és mint tengerpart nélküli ország, rá vagyunk szorulva a kikötőire?
Konkrétan meg kellene mondani, mi által akarunk regionális hatalom lenni, és mi által helyezzük a regionális szempontokat az Európa-politikánk elé! A helyzet pont ellentétes: a két politika között tökéletes összhang van. Elhangzott, hogy a regionális stabilitás és együttműködés fontos feltétele az európai integrációnk sikerének. Pontosan ez a helyzet, egyetértek vele! Ezért is működünk együtt a régióban, és ezért is folytatunk sikeres szomszédpolitikát. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Az euro-barométer szerint csökken a támogatottság. Ez igaz. Valamennyi tagjelölt ország esetében csökken a bővítés támogatottsága - néhány százalékkal. Egy dologról azonban nem hallottam - és ez teljesen új tény, tényszerűségében vagyok kénytelen ezt is vitássá tenni -, hogy egyik oka ennek a támogatáscsökkenésnek a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos aggodalom. Ezt én még nem hallottam, sem a médiában, sem a tárgyalópartnerektől. Amit hallottam, az a migráció veszélye, a személyek szabad áramlásának a veszélye, a mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalának a veszélye és bizonyos anyagi-pénzügyi terhek megnövekedésének a veszélye.
Ezekről hallottam, ezek munkálkodnak a nyugat-európai közvéleményben. Mint mondtam, a feladatunk éppen az, hogy kimutassuk azt, hogy ezek a veszélyek nem léteznek, alaptalanok, éppen ellenkezőleg: egy sor olyan előnye lesz a kibővítésnek, amely messze ellentételezi ezeket a jelentős részben alaptalan veszélyeket.
Azt sem hallottam - és természetesen ez sem fog megjelenni a bizottság éves jelentésében -, hogy Magyarország esetében a gazdasági egyensúly megbomlása bármilyen problémát vetne föl. Tényszerűségében tudniillik nem bomlott meg a gazdasági egyensúly, és ez vissza fog tükröződni a bizottsági jelentésben is.
Az államháztartási deficitnek a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított aránya százalékban kifejezve csökken, csökkenni fog jövőre is; csökken az infláció, és a fizetési mérleg növekvő hiányát pedig bőségesen ellentételezik a kívülről beáramló források: '99 első hét hónapjában a fizetésimérleg-hiány 1,3 milliárd dollár, ezzel szemben bejött 1,8 milliárd külföldi forrás, döntően befektetések formájában. Nem tudom tehát, hogy ki és mikor vetítette fel a gazdasági egyensúly megromlásának a veszélyét.
Én tökéletesen egyetértek azzal, hogy bizonyos veszélyekre fel kell hívni a figyelmet. De ha ezek a veszélyek nem felelnek meg a tényeknek, akkor nem figyelemfelhívás történik, hanem valami egészen más.
A kétoldalú kapcsolatok keretében legalább olyan intenzív tevékenységet kell kifejteni - és ezzel is egyetértek -, mint amit Brüsszelben kifejtünk. De én azért remélem, hogy senkinek nem kerülte el a figyelmét az a számtalan magas szintű találkozó, amire az elmúlt egy évben sor került, nemcsak a nagy, hanem a kis tagállamok fővárosaiban is, az a szinte havi, heti, napi személyi kapcsolat, ami kiépült ezeknek a tagállamoknak a vezetőivel, az a különleges figyelem például, amit minden esetben az elnöki pozíciónak szentelünk, és ismét csak az a különleges figyelem, amit az igazán nagy, fontos, stratégiai szempontól meghatározó tagállamoknak szentelünk.
Végezetül egyetlenegy apró kiigazítás és megnyugtatás is; ez egy nagyon szűk kérdés, jelentőségében nem hasonlítható az előzőleg említett témákhoz. Csak megnyugtatásként szeretném közölni, hogy vannak már magyar ügyvédek Brüsszelben, sőt, New Yorkban is. A periféria vagy a félperiféria és a központ viszonya, nagyon bízom benne, nem egyirányú utca, hanem egy kétirányú áramlást jelent, és úgy érzem, hogy ez az egész gyakorlat, amiről beszélünk, arról szól, hogy a félperifériáról a központba kerüljünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés