DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Fónagy János államtitkár úr valóban mondta, hogy a szerkezetváltozás bekövetkezett Magyarországon. A '90-es évek második felében következett be egy jelentős szerkezetváltozás, vizsgálatok szerint azonban a fejlett országokhoz képest még mindig 20-30 évvel vagyunk lemaradva ebből a szempontból.

Igen pozitív azonban az, hogy az informatikai ágazatok jelentős fejlődést értek el. De jelentős még a közepes és alacsony technológiai színvonalú vállalkozások aránya, túl sok az alacsony termelékenységű kisvállalkozások száma, és kevés a hosszú távon fejlődőképes kisvállalkozások száma is. Mindkét vállalkozásnál a termelékenység jelentősen elmarad az uniós kis- és középvállalkozásokhoz viszonyítva.

Ugyanakkor a mamutvállalkozások, melyek termelékenységi és hatékonysági mutatói megegyeznek a fejlett országokban tevékenykedő nagyvállalatokéval, a hazai fejlődést, a multiplikációs szerepet még nem eléggé töltik be. Ezért célzott támogatásokkal segíteni kell az innovatív kisvállalkozásokat, a középvállalkozásokat pedig képessé kell tenni a felszabaduló munkaerő befogadására. A mamutvállalatok számára pedig olyan pénzügyi kedvezményeket kell kidolgozni, amelyek a hazai kis- és középvállalkozásokat preferálják a beszállítói munkában.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu