DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előző parlament által 1997-ben elfogadott törvénycsomag nyomán az igazságszolgáltatás szervezetét és működését alapjaiban érintő változások mennek végbe. Már az angol felvilágosodás korának kiemelkedő gondolkodója, Francis Bacon is arra figyelmeztetett: "Nagyon kell ügyelni arra, hogy a reform hozza létre a változást, ne pedig a reform megvalósítása legyen a változtatás ürügye."

A törvényekben rögzített változtatások csak akkor érhetik el céljukat, ha a gyakorlati megvalósításukat folyamatosan figyelemmel kísérjük, ennek során hatásukat, a kitűzött célokkal való összhangjukat ellenőrizzük, és ha kell, a szükséges módosításokat elvégezzük. Ilyen lépésre szánta el magát a parlament 1998 decemberében, amikor az ítélőtáblák felállításával kapcsolatos aggályok miatt az új típusú bíróságok létesítésének elhalasztásáról döntött. A kétségek természetesen nem magára a táblára, hanem a létesítés előkészítettségére és időszerűségére vonatkoztak. Egyidejűleg a parlament országgyűlési határozatban kötelezte a kormányt, hogy az új bírósági szint bevezetésére dolgozzon ki törvényjavaslatot.

Ismeretes, hogy az ítélőtábla felállítását az 1997. évi alkotmánymódosítás és a bírósági reformot megvalósító törvények rendelték el. Ezért most nem arról kell dönteni, hogy létrejöjjön-e az ítélőtábla, hanem arról, hogy hány ítélőtábla felállítása indokolt, és erre milyen időpontban kerüljön sor. Amikor ezt a kérdést megválaszoljuk, a bíróságok hatáskörében tervezett változásokból és az ítélőtáblán elbírálandó ügymennyiségből kell kiindulnunk.

A várható ügyforgalmi adatok szerint évi mintegy 11 ezer ügyben kell eljárnia a leendő új fellebbviteli bíróságnak. Ebből egyértelműen következik, hogy a várható ügymennyiség jelenleg nem indokolja több ítélőtábla felállítását, ilyen nagyságrendű ügyben egyetlen, országos ítélőtábla is eljárhat. Az előzetes költségszámítások szintén azt mutatják, hogy az Országos Ítélőtábla és a hozzá tartozó fellebbviteli ügyészi szervek létesítése és működtetése összességében kisebb terhet ró a költségvetésre, mint a korábbi elképzelések szerinti öt ítélőtábla és öt fellebbviteli főügyészség felállítása. Így a létesítési költségekben mintegy 340 millió forint, a működtetési költségekben pedig évente több mint 800 millió forint megtakarítás várható.

Az említetteken kívül az ítélkezés szakmai szempontjai is az Országos Ítélőtábla felállítása mellett szólnak, egy szervezeten belül ugyanis eredményesebben biztosíthatóak az egységes jogalkalmazás és a kívánatos munkamegosztás, valamint a szakosodás feltételei. Meg kell említenem, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén az ügyben történt szavazás során is többségi támogatást élvezett az egy, országos ítélőtábla létesítésére beterjesztett törvényjavaslat.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat előkészítése során kiemelt fontosságúnak tekintettük a parlamenti határozat minden szempontra kiterjedő szemléletű végrehajtását. Ez nemcsak azért lényeges, hogy elkerüljük a feladat mechanikus végrehajtásából adódó buktatókat, hanem azért is, hogy távlatokban gondolkodva az európai uniós csatlakozás előkészítéséhez szükséges további lépéseket is megtegyük. Ebből a megközelítésből következik, hogy a tárgyalásra kerülő törvényjavaslat az eljárásjogokban és a kapcsolódó jogterületeken is elvégzi az igazságszolgáltatás időszerűségének és szakszerűségének javítását szolgáló változtatásokat, maga az országgyűlési határozati javaslat pedig kijelöli a reform továbbvitelét szolgáló hosszú távú feladatokat.

Tisztelt Országgyűlés! Bízom abban, hogy a parlamenti vita eredményeként, az önök alkotó közreműködésével olyan törvényt és országgyűlési határozatot fogadnak majd el, amely az igazságügyi reform folyamatában kiállja majd az idő próbáját.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu