KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeptember 10-én emlékeztünk meg Magyarországon és Európa más országaiban is a határnyitás 10. évfordulójáról. Ez az esemény nemcsak a berlini fal leomlásához, az európai egység megteremtéséhez vezető út első lépése volt, hanem Magyarország első lépése is a fejlett demokratikus országok családjához történő csatlakozási folyamatban, az európai uniós tagság felé vezető úton.
A határnyitás értékválasztást, egy értékrend iránti elkötelezettséget is jelentett. A Szocialista Párt ugyancsak tíz évvel ezelőtti megalakulása óta a magyar külpolitika egyik legfontosabb céljának tekinti Magyarország mielőbbi harmonikus beillesztését az euro-atlanti közösségbe, a NATO-ba és az Európai Unióba. Ezt indokolják ezeréves államiságunk viharos történelmi tapasztalatai, országunk geopolitikai adottságai, a ma és a holnap nemzetközi politikai és gazdasági realitásai és várható folyamatai. A Szocialista Pártnak meggyőződése, hogy immár megszerzett NATO-tagságunk semmivel sem csökkenti uniós csatlakozásunk fontosságát. A két szervezethez tartozás ugyanis együtt garantálja Magyarország biztonságát, politikai, gazdasági, társadalmi stabilitását, gyors és harmonikus fejlődését, modernizációját. Elengedhetetlen az európai uniós tagság, ha a XXI. században egy demokratikus, virágzó, valamennyi állampolgárának jobb emberi életet, európai mozgásteret kínáló Magyarországon akarunk élni. Elengedhetetlen az uniós tagság, ha azt akarjuk, hogy Magyarország ne kiszolgáltatottan sodródjon a világméretű folyamatokban, hanem egy azokat befolyásolni képes, erős országcsoport egyenrangú tagja, döntéseinek aktív részese legyen.
Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását támogatja minden olyan politikai erő, amely az ezer évvel előtti vitában nem Koppány, hanem Szent István oldalán áll. Ebben a legjelentősebb erők között ma is konszenzus van. Vita abban van, hogy mikor és milyen feltételekkel érdemes csatlakozni, illetve hogy mit kell tenni. Aki ebben véleményt mond, netán bírálja azt, ami nem szolgálja a csatlakozást, az nem veszélyezteti, hanem éppenséggel szolgálja a konszenzust, az ország, a nemzet közös céljainak elérését.
Nézzük mindjárt az első, időnként vitatott kérdést: a korábbi vagy a későbbi csatlakozás felel-e meg inkább Magyarország érdekeinek? Az előző parlamenti, kormányzati ciklusban egyes akkori ellenzéki pártok politikusai újból és újból megfogalmazták azt a véleményüket, hogy egy későbbi időpontban talán jobb feltételekkel csatlakozhatnánk az Európai Unióhoz. Mi sem akkor kormányon, sem most ellenzékben nem osztottuk, osztjuk ezt a véleményt. Nem csak azért, mert a jelenleg egy lakosra jutó 25 eurós évi uniós támogatás 200 euróra, azaz nyolcszorosára fog növekedni a csatlakozás után, s hiba lenne az évi összesen 1,8 milliárd euró, azaz közel 2 millió dolláros külső forrást további évekig nélkülözni. De azért is, mert az Európai Unió országainak átlagos fejlettségi szintje gyorsabb ütemben emelkedik, mint a befelé igyekvő közép- és kelet-európai országoké. Így a csatlakozáskor áthidalandó távolság egyre nő, és a csatlakozás egyre nehezebbé válik. És azért is, ahogy ezt éppen a NATO esetében látjuk, ott is voltak olyan vélemények, hogy nem kell sietni, ráérünk, a bővítés első köre után azonban az első csatlakozók teljes beilleszkedéséig valószínűleg hosszabb szünet következik a bővítési folyamatban.
Semmilyen érv nem szól a perifériára szorulás megkockáztatása mellett, mezőgazdasági termékeinek akadálytalan piacra jutásának késleltetése mellett. Miért lenne jó, ha a magyar állampolgárok csak több éves késéssel élveznék az uniós tagság kézzelfogható előnyeit?! Mi elégedetten tapasztaltuk a választási kampányon, a választásokon túljutva, hogy a jelenlegi kormány hivatalba lépése után a mostani koalíció politikusai többé nem kérdőjelezik meg a mielőbbi csatlakozás előnyeit. Örömmel hallottam ugyanezt Martonyi János külügyminiszter úr bevezetőjében és Szájer József frakcióvezető úr iménti felszólalásában.
A tárgyalásokon is ugyanúgy érvelnek a 2002-es csatlakozási dátum mint munkahipotézis mellett, mint az előző kormány képviselői. Annak is örülünk, hogy árnyaltan fogalmaznak. Nem azt követelik, hogy az Európai Unió tegyen valamiféle kötelező ígéretet arra, hogy 2002-ben mindenképpen megnyitja kapuit Magyarország előtt, ez nyilván nem lenne reális; hanem azt szorgalmazzák, hogy amennyiben Magyarország felkészül, és ezt ígérik is, akkor ne támasszanak valamilyen rajtunk kívül álló akadályt a csatlakozás útjába.
Ezért reméljük, hogy csupán félreértés az, ami egy lengyel lapban jelent meg a minap. Eszerint a miniszterelnök úr azt mondta volna: "El tudok képzelni olyan kemény feltételeket, amelyek teljesítése meghaladja a magyar gazdaság teljesítőképességét, esetleg ellenkezik Kelet-Közép-Európa vagy legalábbis Magyarország érdekeivel. Ez esetben a magyar fél további tárgyalást fog javasolni, de diktátumba nem egyezik bele." Ez az álláspont, ha valóban így hangzott el, formálisan persze helyes. Magyarország nyilván nem vállalhat gazdasági teljesítőképességét meghaladó kötelezettségeket, olyanokat, amelyek ellenkeznek érdekeivel, nem egyezhet bele semmiféle diktátumba.
(10.00)
Azt gondolom, félreérti a csatlakozás tartalmát, lényegét, aki ilyen veszélyeket lát. Az Európai Unió ugyanis nem diktátumot próbál rákényszeríteni a csatlakozó országokra, hanem feltételeket szab. E feltételek összességében a csatlakozó országok, így Magyarország modernizációját szolgálják, s nem ellentétesek az emberek érdekeivel.
Kérdezem: ha Magyarország csak évekkel később akarja teljesíteni például az Európai Unió alacsony levegőszennyezettségi normáit, az kinek jó? Milyen nemzeti érdeket szolgál, ha átmeneti mentességet kérünk a tárgyalásokon, mondjuk, a nálunk gyártott cigaretta kátránytartalmának csökkentése alól? Megjegyzem: Koppány diktátumnak tekintette a kereszténység felvételét, Szent István viszont az ország modern állammá tétele, Európába illesztése, fennmaradása feltételeként értelmezte ugyanazt.
S van a - remélem, pontatlanul idézett - miniszterelnöki nyilatkozatban még egy, Magyarország érdekeit nem szolgáló gondolat, amely időről időre felbukkan: az utalás Kelet-Közép-Európa érdekeire, máskor meg arra, hogy nekünk a többi visegrádi országgal együtt kell csatlakoznunk a Unióhoz.
A Szocialista Párt mindig is azt mondta, hogy Magyarország érdeke szomszédainak, a térség más országainak mielőbbi euro-atlanti csatlakozása. Körbenézve a teremben eszembe jut, hogy a '94-es választási kampányban több Fidesz-politikus is azzal vádolt bennünket - és engem személy szerint is -, hogy Magyarország NATO-csatlakozását mi Albánia tagságához akarjuk kötni, amiről természetesen szó sem volt. Ám az sem lenne jó, ha Magyarország uniós csatlakozását akarná a mostani kormány más országok belépéséhez kötni. Magyarországnak a tárgyalásokon, a csatlakozási folyamatban elsősorban saját érdekeit kell képviselnie, szem előtt tartania. Szereptévesztés lenne a térség nevében tárgyalnia - erre egyébként egyetlen ország sem kéri.
Meggyőződésem, hogy a szocialista vezetésű kormány helyesen járt el, amikor azt szorgalmazta - és el is érte -, hogy az Európai Unió a legfelkészültebb országokkal kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat, és ne várja meg, míg mind a tizenegy csatlakozni kívánó ország felzárkózik.
Megjegyzem: már a tárgyalások megnyitásakor, 1998 márciusában megfogalmaztuk azt az igényünket is, hogy a tárgyalásokat sem szükségszerűen egyszerre kell befejezni; legyen lehetőség előbb befejezni és felvételt nyerni mindazon országok számára, amelyek előbb tudják azt lezárni, előbb tudják a feltételeket teljesíteni.
Tisztelt Ház! Az elmúlt évek tapasztalatai igazolták: nem elég a mielőbbi csatlakozás szándéka, arra fel is kell készülni, meg kell felelni a tagság feltételeinek. Hiába akart például Románia, Bulgária és néhány más ország csatlakozási tárgyalásokat kezdeni, ha gazdaságuk állapota ezt nem tette lehetővé. Hiába akart Szlovákia lakosságának, politikai erőinek jelentős része a bővítés első körébe kerülni, ha a Mec
iar-kormány magatartása, a demokratikus intézményekhez, az ellenzékhez, a sajtóhoz való viszonya, a jogállamiság hiányosságai, a sokat emlegetett demokráciadeficit miatt az Európai Unió erre nem tartotta méltónak.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozás, az erre való felkészülés több parlamenti-kormányzati cikluson átívelő feladat, és ebben a folyamatban minden kormánynak megvan az adott szakasznak megfelelő szerepe és felelőssége.
Az Antall-kormány időszakára esett az alapfeltételt jelentő jogállamiság és piacgazdaság kiépítése, megszilárdítása, ekkor született Magyarország és az Európai Unió között az első lépést jelentő társulási megállapodás.
A Horn-kormánynak kellett stabilizálnia a csődközeli helyzetben lévő gazdaságot, megteremtenie a pénzügyi egyensúlyt, rendeznie a feszült viszonyt a szomszédos országokkal, és mindezzel helyreállítania az ország iránti nemzetközi bizalmat. Ekkor jött létre a felkészülés összehangolását szolgáló intézményrendszer, felgyorsult a jogharmonizáció, megkezdődött a köztisztviselők integrációs képzése, az érdek-képviseleti és a szakmai szervezetekkel a rendszeres véleménycsere, a lakosság felkészítése, a csatlakozással járó előnyök és kötelezettségek megismertetése. Magyarország tagja lett az OECD-nek, a legfejlettebb országok gazdasági szervezetének, ami kikerülhetetlen előszobája az európai uniós csatlakozásnak. 1997 nyarán hazánk kapta a legjobb értékelést az akkor első ízben elkészült brüsszeli bizottsági országértékelésekben, és 1998 márciusában az első országcsoport tagjaként megkezdhettük a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.
A jelenlegi kormány feladata sem kisebb: a felkészülés befejezése, a tárgyalások végigvitele és az Európai Unió tizenöt országának megnyerése a magyar csatlakozás ügye számára. Kedvező körülmény, hogy az Európai Unió ebben az évben meghozta a bővítéshez szükséges döntéseket a pénzügyi feltételekről, az intézményi reformok 2000-ig terjedő ütemezéséről. Úgy tűnik, megvan a készség, hogy 2002-ben felveszik az első néhány országot az Unió soraiba. Kedvező körülmény az is, hogy befejeződött az átvilágítás, és a 31 fejezet mintegy felében már folynak az érdemi tárgyalások, így azok - ahogy a külügyminiszter úr is hangsúlyozta, nemcsak ma, hanem többször is - 2000-ig befejezhetők.
Látunk néhány kedvezőtlen fejleményt is. Érzékeljük, hogy csökken a bővítés támogatottsága az Európai Unió közvéleményében. Az euro-barométer mérései szerint 1998-ban Magyarország csatlakozását még a megkérdezettek, tekinthetjük úgy, az uniós országok közvéleményének 53 százaléka támogatta; '99-ben ez az arány már csak 46 százalék. Nemcsak Magyarország támogatottsága csökkent, hanem a térség más államaié is.
A legfontosabb kifogások: a demokráciával kapcsolatos hiányosságok és a jogállamiság nem kielégítő érvényesülése, a környezetvédelem problémái, a szervezett bűnözés. Ez az a három dolog, amit a leggyakrabban említ a közvélemény.
A kedvezőtlen hazai fejlemények közül szeretném kiemelni a gazdasági-pénzügyi egyensúly megbomlására utaló adatokat, a mezőgazdaság kritikus helyzetét, az államháztartás, az egészségügy, az adórendszer és néhány más terület reformjának halogatását, a környezetvédelem területén tapasztalható hiányosságokat, az infrastrukturális fejlesztések lefékezését, az autópálya-építések leállását.
Az is meggyőződésünk, hogy nem tesz jót Magyarország megítélésének a kormányzás időnként jogállamiságot sértő stílusa, a parlament és ezen belül az ellenzék szerepének, a parlament nyilvánosságának a korlátozása, az önkormányzatok szerepének, lehetőségeinek korlátozása, az érdemi érdekegyeztetés felszámolása, a közszolgálatban a politikai indíttatású elbocsátások és kinevezések, valamint a közszolgálati médiumok elfoglalása, a sajtó elleni, időnként rendőrállamra emlékeztető támadások. Ezeket, tisztelt Ház, nem mi terjesztjük. Ezek tények, és sokkal inkább szégyelljük ezeket külföldi tárgyalásainkon.
Tisztelt Ház! Abból kiindulva, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása alapvető nemzeti érdek, olyan közügy, amely a társadalom, a politikai és gazdasági élet valamennyi szereplőjének aktív részvételét igényli, szeretnék a Szocialista Párt, a párt parlamenti képviselőcsoportja nevében néhány javaslatot tenni:
1. A kormány állítsa helyre vagy teremtse meg az eredményes felkészüléshez és tárgyalásokhoz, a részérdekek összehangolásához, a nemzeti érdek megfogalmazásához és képviseletéhez szükséges intézményrendszert. Ennek szellemében azt javasoljuk, hogy jöjjön létre egy, a közelmúltban csatlakozott országok esetében is bevált hatpárti intézmény, egy integrációs nagytanács a Ház elnökének vezetésével, a pártelnökök, frakcióvezetők részvételével, a bizottsági elnökök és az egyes bizottságok integrációs albizottsági elnökei és az európai integrációs bizottság tisztikara részvételével. Ez a bizottság felügyelje a tárgyalásokat és a felkészülési folyamatot.
2. A kormány gondoskodjon a felkészülés költségeinek biztosításáról, a költségvetésben jöjjön létre egy elkülönített integrációs alap a felkészülés feladatainak finanszírozására, illetve társfinanszírozására.
3. A kormány gyorsítsa fel az európai uniós csatlakozás szempontjából szükséges törvények előkészítését és parlament elé terjesztését, a jogharmonizációs folyamatot.
(10.10)
4. A kormány fordítson kiemelt figyelmet a mezőgazdaság talpra állítására, modernizálására, szerkezetének korszerűsítésére, az infrastrukturális fejlesztésekre és a környezetvédelemre, amelyek kulcsterületek; továbbá a versenyképesség fokozására, amely általános és alapvető követelmény, és ne tévessze szem elől a szociális Európa követelményét sem. Éppen ezért kezdeményeztünk parlamenti vitanapot ebben a kérdésben, mert úgy gondoljuk, hogy a szociális Európához való csatlakozás feladatai is ugyanolyan fontosak, teljesítésük elmulasztása ugyanolyan akadálya lehet a harmonikus csatlakozásnak, mint bármely más terület esetében.
5. A kormány vizsgálja felül az eddig beterjesztett átmeneti könnyítési igényeket. Ennek során a nemzeti érdekeket - beleértve a mielőbbi és harmonikus csatlakozáshoz fűződő érdeket - tekintse elsődlegesnek a részérdekekkel szemben. A túl sok - információink szerint már több tucat - könnyítési igény ugyanis nem a hazafiságot, nem a nemzeti érdek határozott képviseletét jelzi, hanem inkább az ország felkészületlenségét, netán a csatlakozási szándék komolytalanságát jelezheti az Európai Unió számára.
6. A kormány az európai uniós csatlakozás követelményeinek megfelelően értelmezze a magyar külpolitika prioritásait és feladatait. Magyarország a térségben ne regionális hatalmi pozíciókra törekedjen, hanem arra, hogy a stabilitás tényezője legyen, hiszen ezt várja tőlünk a NATO, amelynek tagjai vagyunk, és ezt várja tőlünk az Európai Unió, amelynek reményeink szerint rövidesen tagjai leszünk. A kormány tegye sokkal intenzívebbé a kétoldalú kapcsolatokat az Európai Unió tizenöt tagállamával. A tárgyalások ugyanis Brüsszelben folynak, de a döntések a tizenöt fővárosban születnek.
Tisztelt Ház! Verzérszónokként a Szocialista Párt álláspontjának fő vonásait kívántam kifejteni. A következő órákban képviselőtársaim ezt számos részlettel fogják kiegészíteni. Szeretném hangsúlyozni: álláspontunk és ezen belül kritikus észrevételeink kifejtésének egyetlen célja, hogy előmozdítsuk Magyarország mielőbbi és minél harmonikusabb csatlakozását, beilleszkedését az Európai Unióba. Ellenzéki pártként is ennek szolgálatába állítjuk kétoldalú kapcsolatrendszerünket; kapcsolataink azzal a tizenhárom szocialista-szociáldemokrata párttal is igen jók és szorosak, amelyek az Unió tizenöt tagállamából kormányon vannak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés