DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt ezeknek a módosításoknak a tárgyalásánál azokat a szempontokat vette figyelembe, hogy ezek milyen hatással lesznek az ország lakosságára, illetve a kis- és középvállalkozói rétegre.

Én magam is több módosító indítványt nyújtottam be ehhez az áfatörvényhez, egy-két részét szeretném kiragadni. Az FKGP általában nem támogatja az áfa-visszaigénylési határ felemelését, még a 2 millió forint is soknak tűnik a vállalkozások esetében. Ez nemcsak a kisvállalkozóknak, hanem az adóhivatalnak is problémát jelent, hiszen amíg a vállalkozás nem éri el a 4 millió forintos forgalmat, addig nem adja be az adóbevallását, és ennek a visszaellenőrzése későbbre tolódik. Tehát ami visszaigénylést eddig az adóhivatal negyedévente simán le tudott ellenőrizni - bár ezt is nehezen tette meg -, azt most az adott esetben év végén hatalmas tömbben fogja megkapni az adóbevallásoknál, amellyel, nem hiszem, hogy egyben le tudná ellenőrizni a mostaniakat is. Tehát ez mindenképpen az adóhivatalnak is gond, nemcsak a vállalkozónak.

Ez az évi ellenőrzés két következményt von maga után: vagy megemeljük az adóhivatal létszámát, s ebben az esetben az adóhivatali dolgozók egész évben nem csinálnak semmit, hanem év végén egy az egyben hurrá! hajrá! leellenőrzik az összes bevallást; vagy pedig akkora létszámot alkalmazunk, amely az éves munkára alkalmas, ebben az esetben pedig 227 év múlva majd vissza tudja ellenőrizni az adóhivatal ezeket a bevallásokat.

A visszautalási határidő növelésével hasonló gondunk van, mert mi azt mondjuk, hogy ha az adóhivatal eddig megkapta a kormánytól azt a támogatást, amit kért, akkor ezért valamit teljesíteni is kell. Tehát annak a 30 napnak elégnek kell lenni arra, hogy visszaellenőrizzen. Egyébként szorosan kötődik ez az előbb elmondottakhoz. Nem várhatjuk el azt, hogy a vállalkozók finanszírozzák meg az államot teljesen törvénytelen módon plusz 15 nappal. Ennek kamatkihatásai vannak, amit forgóeszközhitelből adott esetben a vállalkozó ugyan vissza fog tudni igényelni, de 15 nappal később, és tudjuk, hogy a rövid távú forgóeszközhitelek kamatai a legmagasabbak az országban.

A másik, amit problémásnak látunk, az az, hogy európai uniós jogharmonizációra hivatkozva olyan tételeket rakunk át 25 százalékos áfa alá, amelyek eddig 12 százalékosak voltak, és mivel a mi áfakulcsunk jóval magasabb az európai uniós átlagnál - minimum 5 százalékkal -, ezért ez még jobban sújtja ezeket a termékeket. Itt például a hőhasznosító napkollektort és az azbesztmentes fékbetétet mondanám, amelynek az elterjedése kívánatos lenne környezetvédelmi szempontból, sőt az alföldi részeken, ahol tanyás jellegű településforma alakult ki, helyileg megoldaná a melegvízellátást és adott esetben az energiaellátást is, nem kellene kilométeres vezetékeket kiépíteni. Mi ezt most a következő évtől azzal sújtanánk, hogy 13 százalékkal megnöveljük az árukat. Az azbesztmentes fékbetétnél csak az a megjegyzésem, hogy mindenki tudja, az azbesztnek milyen egészségkárosító hatása van, tehát kívánatos lenne ennek is támogatása minimum azzal, hogy a kedvezményes áfakulcs alatt tartjuk.

Az ország pillanatnyilag nincs arra felkészülve, nincs azon a szinten, hogy ezeket a termékeket 25 százalékos áfa alá rakhassuk, hiszen addig, amíg Nyugat-Európában ennek a 13 százalékos mértéknek a többszörösét adják támogatásként, hogy elterjedjenek ezek az eszközök, addig nálunk erre nincs lehetőség. Pénzügyi hatása szinte kimutathatatlan, ugyanis olyan minimális mértékben vannak elterjedve ezek az eszközök.

Tehát azt gondolom, és a Független Kisgazdapárt is azt gondolja, hogy ezeket az eszközöket addig, amíg a helyzet meg nem érik rá, érdemes lenne bent tartani a 12 százalékos áfakörben.

A másik, amit nehezen tudunk kezelni, hogy a verseny- és élsportot szintén átrakja 12 százalékból 25 százalékba, akkor, amikor tudjuk azt, hogy az államnak egyre kevesebb pénze van arra, hogy a sportteljesítményeket értékelje, illetve támogassa. Ezért tettük be módosító indítványainkat ehhez a törvényjavaslathoz ilyen rendszerbe.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu