DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes vita szerkezetének megfelelően a harmadik szakaszban a jövedéki adótörvény, ajánlási száma szerint az általam benyújtott 32. ponttal és a vele logikailag, tartalmilag összefüggő további módosító javaslatokkal szeretnék foglalkozni a hozzászólásomban.
A délelőtti vita folyamán kifejezésre juttattam egy olyan gondolatot, hogy az államháztartás, a mindenkori kormány mindig ott keresi a lehetőségét az újabb adók kivetésének, ahol az adott társadalmi réteg vagy csoport érdekérvényesítő képessége a leggyengébbnek vélelmezhető. Ez történt Magyarországon legutoljára 1997-ben is, amikor az előző kormány a mezőgazdasági termelők járulékadó-terheit emelte. Az adórendszerrel szemben fontos követelmény lenne, hogy a társadalmi békétlenséget ne szítsa és ne taszítsa kezelhetetlen tartományba. A T/1501. törvényjavaslat jövedéki adó előterjesztései kapcsán is az látszik, felismerhető ez a körülmény, hogy ez bizony a társadalmi békétlenséget szítani fogja.
Számolni kell azzal, hogy az adórendszer legkisebb mértékű változtatása is a vállalkozások, a mezőgazdasági termelők és a lakosság jövedelmi helyzetét módosítani fogja. Az adómértékek változása nem gátolhatná az adófizetők érdekeltségét a termelés és a jövedelemgyarapodás volumenének növelésében. Az adórendszer, mint a pénzügypolitika legfontosabb eszköze ezen alapvető, általános célokat kellene, hogy szolgálja. A jövedéki adók kapcsán - leszűkítve a területet - ez nem érvényesül. A kormányjavaslat tesz egy olyan elfogadtatási taktikát, hogy az európai uniós csatlakozási feltételekre, a hátra lévő jogharmonizáció követelményrendszerére hivatkozik akkor, amikor a bor jövedéki körbe vonását terjeszti elő, és a borpiacon kialakult adóelkerülések, borhamisítások visszaszorítását is megcélozza egy menetben az előterjesztett törvényjavaslatában.
Kétségtelen az, hogy a borhamisítások és ennek áthidalására, a borpiac ellenőrzéséhez fontos állami érdek fűződik. Azonban rá szeretnék mutatni arra, hogy ebbe a folyamatba álszent módon belekeverni az európai uniós csatlakozást, mert majd csatlakozni fogunk az európai unióhoz, véleményem szerint nem lehetne. 2002-re prognosztizálja a kormány javaslata ezt a csatlakozást és 2000. augusztus 1-jétől a bort jövedéki adó körbe is léptetnék. Tisztelt Képviselőtársaim! A bölcsek kövét senki nem tartja a zsebében, jóslásokba nehéz bocsátkozni, de egy kicsit magunkba szállva azt könnyen átláthatjuk, hogy a 2002-es európai uniós csatlakozásból nem lesz semmi. Mert az Európai Unió által támasztott maastrichti kritériumok, az államadósság alakulása, az infláció mértéke, a GDP arányában mért költségvetési hiány és még sorolhatnám hosszasan, ezek a közgazdasági kritériumok nem nagyon fognak teljesülni. Ha az a folyamat érvényesül, ami az elmúlt években vagy az 1999-ben is mérhető makrogazdasági adatok, ezek a teljesítmények nem sikerülnek.
A másik oka az európai uniós csatlakozás - véleményem szerint - tízéves kifutási idejének a politikai szempontok. Az Európai Unió tagállamaiban a gazdasági növekedés lassult. Az Európai Uniót szociális problémák feszítik, az Európai Unió tagállamaiban a vállalkozások, a családok egyfajtaképpen restrikció hatásainak vannak kitéve, tehát kevesebb a jövedelmük. Az a véleményem, ha majd Magyarországon a termelőknek és jelen esetben a mezőgazdasági termelőknek, a szőlőtermeléssel foglalkozó parasztembereknek olyan lesz az életszínvonala és olyan gazdasági erő lesz mögöttük, mint egy németalföldi vagy egy francia parasztnak, akkor van értelme európai uniós jogharmonizációról beszélni a jövedéki adók, nevezetesen a bor körében.
A felszólalásomnak ebben a pontjában szeretném némiképpen csalódásomat kifejezni Zsikla Győző képviselő úr irányába, aki úgy képzeli, hogy Kiskőrösön, a választókerületében a szőlőtermelő parasztemberekkel ezt el tudja hitetni, hogy mert 2002-ben lesz egy európai uniós csatlakozás - véleménye szerint és a kormány vélemény szerint, szerintem nem lesz belőle semmi -, a parasztemberek jó indulattal és gond nélkül fognak bor literenként tíz forint jövedéki adót fizetni. Nemcsak a kormánnyal kellene Zsikla Győző képviselőtársamnak egyeztetni, hanem a kiskőrösi választókerületében lévő parasztemberekkel is, hogy vajon ők önként és dalolva fognak-e literenként tíz forint jövedéki adót fizetni.
Természetesen az a szándék, Zsikla képviselőtársam, hogy ön tíz forintról öt forintra mérsékelné a jövedéki adó fizetését, dicséretes, de ön is megfogalmazta, hogy a borhamisítás ellen úgy is fel lehetne lépni, ha ezt a jogszabályrendszert, az ellenőrzés mechanizmusát adminisztratív eszközökkel kiépítenénk, de a bort, mint jövedéki terméket nulla százalékos kulcsba sorolnánk be.
(16.30)
Tehát a borhamisítások ellen így is hatékonyan lehetne védekezni. Az a 10 forintos jövedéki adóteher, amely literenként az államkasszát illetné, olyan 6-7, esetleg 10 milliárd forintra tehető, bár annak ellenőrzése, hogy ezt ténylegesen befizetik-e vagy sem a vámhatóság részéről adminisztratív költségterhekben többet fog jelenteni, mint a befolyó költségvetési bevétel. Tehát a ráfordítás és a haszon mint fontos közgazdasági, számviteli alapelv, azt kell mondjam, hogy nem áll arányban. A számviteli törvényben van is egy ilyen számviteli alapelv, hogy a költség-haszon elv. Ha egy információért, egy eredményért többet kell fizetnünk, mint annak a valós pénzügyi hatása, akkor azzal a számviteli alapelvek szerint egy vállalkozásnál nem célszerű foglalkozni. Államháztartási szinten is tulajdonképpen ugyanez áll, mert az államháztartási rendszerekre, alrendszerekre is a számviteli törvény vonatkozik. Tehát nem hiszem, hogy ebben a tárgykörben hatékony, komplex költség-haszon elemzések történtek volna.
A bor jövedéki adójának tekintetében az is látható, hogy az adóteher egyrészt a végső fogyasztókat fogja terhelni, hiszen drágább lesz a bor, másrészt pedig azért a termelőknél is bizonyos pénzügyi nehézségeket fog jelenteni. Ha a végső fogyasztókat terheli, miáltal drágább a bor, mert adóteher megy rá, egyértelműen látható, hogy a hazai alkoholtermék-piacon a saját belső termelésből származó bor-, alkoholtermékek részaránya tovább fog csökkenni. Ugyanakkor a másik oldal, a hazai alkoholpiac jelenleg is túlsúlyos, szeszipari cégek által legyártott értékvolumene, és ennek következtében az arányai pedig tovább fognak emelkedni.
Tehát közgazdaságilag fogalmazva ez azt a nem kívánatos hatást is ki fogja váltani, hogy emberek fogják elveszíteni a munkahelyüket. Mezőgazdasági termelők, parasztemberek elveszítik a munkahelyüket, hiszen az általuk legyártott, forgalomba hozott bortermékek így drágábbak lesznek a fogyasztói piacon. A szeszipar döntő többsége külföldi tulajdonban van, tehát a sör, az égetett alkoholtermékek még nagyobb részarányt fognak képviselni a hazai alkoholpiacon. Tehát ezen közgazdasági szempont felelevenítésében is azt látom, hogy nem lett volna célszerű a kormánynak a jövő évi adótörvényeknél hozzányúlni, és jövedéki adókörbe beemelni a bort, illetve a bortermékeket.
Az alkoholtermékek vonatkozásában az is látható, hogy a magyarországi társadalmi viszonyokba, a falusi, mezővárosi jellemzőkbe és helyzetbe nem illik bele ezen termékkör megadóztatása. Kényszermegoldásnak tudjuk csak nevezni, és éppen ezért nem is tudjuk elfogadni ennek a bevezetését.
A másik, hogy a módosító indítványaimmal, amelyek a 32. ajánlással kezdődnek, és körülbelül 10 módosító indítvány van ebben a körben, de a törvény eléggé szétszabdalt, ezért ilyen nagy tömegű módosító indítványt kellett előterjesztenem. Azt a hatást kívánják elérni, hogy a 2000. költségvetési évben Magyarországon a bor után - bármilyen mennyiségről is legyen szó - ne kelljen jövedéki adót fizetni. Miáltal a magyar társadalmi és gazdasági viszonyok nem eurokonformok, akkor ne akarjuk a bort is úgymond olyan eurokonform adózási rendszerbe bevinni, mint ahogy az a nálunk sokkal fejlettebb nyugat-európai országban történik. Fényévnyire vannak Magyarország gazdasági viszonyai és főleg a mezőgazdasági termelők életlehetőségei az Európai Közösségben dolgozó és boldoguló parasztemberekéitől.
A másik problémás dolog, amire fel szeretném hívni a tisztelt kormányzat figyelmét, a jövedéki adó emelése a dohánytermékek vonatkozásában. Kérdezem, hogy elgondolkodott-e azon a kormány, hogy ha most megemeli a cigaretta jövedéki adótételét, akkor Magyarországon a dohánytermelő gazdaságokra vajon ez milyen hatást fog gyakorolni. Nem tart attól a kormány, hogy az országban működő dohányipari cégek egy országgal keletebbre viszik a tevékenységüket? Nem gondol arra, hogy ennek következtében a dohánytermeléssel foglalkozó parasztgazdaságok termelésére, tevékenységére nem lesz szükség? Ukrajnában, Romániában ugyanebben a minőségben megtermelhető a dohány. Ha a jövedéki adót kivetem, nyilván pénzügyi hatásaiban érinteni fogja a dohányt feldolgozó cégeket is. Egyszerűen nem lesz érdekük, hogy Magyarországon dohányt termeljenek, és a dohányból cigarettát állítsanak elő.
Tehát itt komoly munkahelyi, szociális problémákra lehet számítani. Ugyanúgy, mint a bor jövedéki adókörbe vonásánál azt vélelmezem, hogy itt komoly szociális feszültségek várhatók, és nem lenne célszerű a Fidesz vezette kormánynak ezeket a szociális feszültségeket felizzítani az országban. Annyira minimális - főleg a bornak - a jövedékiadó-vonzata, amely a költségvetésben lecsapódik, hogy szerintem ez nem ér meg annyit a Fidesz-kormánynak, hogy ebbe a folyamatba a 2000. költségvetési évben belemenjen. Jó lenne ezt egy kicsit későbbre halasztani.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés