FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy 12 órán át tartó vita után elérkezett annak az ideje, hogy ellenzéki oldalról a kormányt egyfajta dicsérettel illessük. (Szórványos taps a Fidesz soraiból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Te maradhatsz!) Hiszen azzal együtt, hogy itt mindenféle negatív véleményeket elmondtunk a benyújtott indítványokkal kapcsolatban, azért van pozitív álláspont is a kormányzat munkájában, és ezt, úgy érzem, tizenkét óránként meg is kell tenni.
Ilyennek tartom a 221. számú ajánlást, amelyhez a javaslatot én, Göndör István és dr. Horváth Zsolt képviselők nyújtottuk be. Ez a javaslat lehetővé teszi, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jövő évben se kelljen százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizetni a gyermeknevelési támogatás után. Ez mindenképpen dicséretes, és úgy érzem, a kormányzat számára is kedvező, hiszen ők is el tudják mondani, hogy ellenzéki indítványt is találtak legalább egyet vagy kettőt, amit támogatni tudnak.
Tulajdonképpen ezt a dicséretet folytatnám a kötelező egészségbiztosítás ellátásaira vonatkozóan is, de itt rendkívül sok kétely van, nem vagyok határozott a kormányzatnak az álláspontját illetően. Benyújtottuk, több ellenzéki képviselő, a kötelező egészségbiztosítás ellátásainak a korrekcióját. Ezek arra irányultak, hogy a kormányzat tekintsen el attól a kezdeményezésétől, hogy megterheli a munkáltatókat, miszerint 40 napig nekik kellene a táppénzt fizetni teljes egészében, és megterheli a kormányzat eredeti elképzelése szerint a munkavállalókat is, miután el kívánta törölni a betegszabadságot annak minden járulékával együtt, tehát sokkal kisebb ellátást biztosítana ezekre a napokra a dolgozóknak, eltörölné a 3 napos igazolás nélküli betegszabadságot, nem tenné jogosulttá táppénzre azokat a napokat, amelyek a biztosítási jogviszony után következnek be, ez az első, a második és a harmadik nap.
Ezeket a javaslatainkat érdekes módon a kormányzat nem támogatta. Gondolhatnánk, hogy nem ért egyet ezzel az elképzeléssel, és kiáll eredeti elképzelése mellett, csakhogy ezzel szemben mindenütt azt olvashattuk és azt hallhattuk, hogy a kormányzat ezen a téren vissza fog lépni. Ezt hangoztatták felelős tisztségviselők, tehát gondolhatjuk azt is, hogy ez meg fog valósulni. Erre némi utalást tesz az, hogy végighúzódik a kötelező egészségbiztosítás ellátásait illetően a költségvetési bizottság módosító javaslatsora, amely szinte valamennyi tételt eltörli, tehát a 123. §-tól kezdődően a zárórendelkezésekbe tartozó részeket is beleértve.
Csakhogy rendkívül kellemetlen, hogy a kormányzat a költségvetési bizottság ilyen irányú javaslatával kapcsolatban egyáltalán nem foglalt állást, nem mondta meg, hogy támogatja-e a költségvetési bizottság ezen javaslatait. Amennyiben ezt támogatná, akkor számunkra csak egyetlen kérdés maradna, hogy reméljük, ebből a körből, amelybe a kormány visszavonul, nem fog kimaradni az igazolás nélküli 3 napos betegszabadság intézménye sem, vagyis ez az ellátás is meg fog maradni. Most azonban, miután a kormányzat nem támogatta a módosító javaslatainkat és nem foglalt állást a költségvetési bizottság ilyen tartalmú és azt hiszem, teljes körű és átfogó indítványaival kapcsolatban, e kérdést illetően meglehetősen nagy a bizonytalanság, és remélem, hogy ez a vita sokkal hamarabb el fog dőlni, mint ahogy a szavazásra majd sor fog kerülni.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés