FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ebben a fejezetben is két javaslatról szeretnék szólni. Az egyik pontosan a csődeljárással kapcsolatos kezdeményezésünk, amelyet Keller képviselőtársam már ismertetett elég részletesen, ezért próbálom azt röviden összefoglalni én magam is.
Legnagyobb sajnálatomra itt azt kell mondanom, hogy nem tudtunk mást tenni, minthogy ezt a paragrafust, ezt a bekezdést, ezt a törvényi kezdeményezést összességében elutasítsuk, mert megnéztük, hogy milyen megoldást találunk, ami ennek próbál valamennyire, részben megfelelni, de nem találtunk ebben ilyen elemet. Ez az egész kezdeményezés elfogadhatatlan.
Megítélésünk szerint az adóhatóság nem bújhat ki az alól a kötelezettség alól, hogy követelését csak akkor tudja majd érvényesíteni, ha az 1 százalékot erre vonatkozóan befizette. Ez vonatkozik valamennyi hitelezőre, és mi úgy gondoljuk, hogy az adóhatóság ebben a tekintetben különleges hitelezőnek tekinthető. Miért tekinthetjük különlegesnek? Egyrészt azért tekinthetjük annak, mert az adóhatóság az, aki a hitelezők közül a legtöbbet tehet annak érdekében, hogy egy folyamat során, amikor a cég már nem tud fizetni, és a csőd felé halad, tőle az adótartozásokat beszedje. Igaz, például a szállítóknak is van erre lehetősége, hogy a követeléseiknek érvényt szerezzenek, de nekik nincsenek erre vonatkozóan különleges jogosítványaik, az adóhatóságnak viszont van.
Milyen üzenete lesz a többi hitelező számára annak, ha pontosan az az adóhatóság bújik ki a fizetési kötelezettségei alól ebben az esetben, amely ennek érdekében a legtöbbet tehette? Ráadásul azt is tudni kell - pontosan a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény mondja ki -, hogy amikor ezek a sajnálatos események bekövetkeznek, a hitelezői követeléseket milyen sorrendben kell kielégíteni, és tudjuk, hogy az APEH helyzete itt is kedvező, ő meglehetősen elöl áll ebben sorban. Mit szóljanak annak a társaságnak a beszállítói, a társaság alkalmazottai, akik ott valami bedolgozói vagy más tevékenységet végeztek? Számukra ez a lehetőség abszolút nem adatik meg. Ezért gondoljuk, hogy az adóhatóság ez alól egyszerűen nem bújhat ki.
Azt is el szeretném mondani, hogy ez a kezdeményezés egyébként nem új, mert amikor ennek a törvénynek a módosításával 1996-ban vagy 1997-ben foglalkoztunk, akkor az adóhatóság, illetve a Pénzügyminisztérium maga is támogatta ezt a kezdeményezést, csak akkor mi, kormánypárti képviselők ennek a kezdeményezésnek az útjába álltunk, és nem hagytuk, hogy ez érvényesüljön. Úgy látszik, a verkli megy tovább: most ezek a hivatalok megint előterjesztették ezt a kezdeményezést, ami számukra kedvező, csak most olyan kormánypárti képviselők vannak, akik nem gondolnak utána a következményeknek, és most nem állítanak akadályt az ilyen kezdeményezésekkel szemben.
Egyébként szeretném elmondani, hogy magam is el tudom képzelni ezt a lépést akkor, ha valami más helyen - például a költségvetésben vagy valamilyen más törvénynél - a kormányzat megtalálja annak a módját, hogy egyébként miből finanszírozza a felszámolásokat. Kétségtelen, hogy ez a lépés kevés ahhoz, hogy a kiüresedett társaságok felszámolását finanszírozni lehessen, de ez is egy adalék ahhoz, hogy a felszámolók egyáltalán hajlandóak legyenek valamiféle munkát is elvégezni.
(22.40)
Tehát ha a kormányzat ehhez a törvényi lépéshez ragaszkodik, akkor viszont azt kérjük a kormányzattól és a kormánypárti képviselőktől, hogy találjanak olyan megoldást, hogy a felszámolásnak ezt a problémáját, a felszámolási költségek rendezését a kiüresedett cégek esetében valamilyen módon sikerüljön megoldani. Akkor itt nem keletkezik olyan helyzet, ami egyébként ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása esetén fenyeget. Nyilvánvalóan majd a kormánypárti képviselőknek kell ezzel szembenézniük, hiszen a Kisgazdapárt kifejezetten azt mondja, hogy a mezőgazdasághoz szükséges pénzt éppen az adóhátralékokból próbálja beszedni. Hogyan tudja majd ezt a pénzt beszedni, ha az adóhatóság kibújni igyekszik az ilyen esetek alól?
Azt hiszem, hogy ha ebben a kisgazda kezdeményezésben van valami ráció, akkor ezt abban az esetben lehet érvényesíteni, ha a felszámolási eljárásokra az adóhatóság rendkívüli módon odafigyel, a kormányzat is odafigyel, mert tudni kell: minden szakirodalomban és szaksajtóban az jelenik meg, hogy bizony az elmaradt, régóta be nem szedett pénzek jelentős része ilyen cégektől származik. Ha ezt nem tudják behajtani, akkor álom marad az a különleges fejezet, aminél majd a mezőgazdaság további pénzekhez fog hozzájutni. Ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy gondolják át ezt a javaslatot. Csak azért érvelek én is a gazdasági bizottságban hozott döntéssel, mert ott a kormánypárti képviselők is támogatták ezt a javaslatot. A gazdasági bizottságban ezt alaposan, széles körben vitattuk meg, és az érvek alapján ők maguk is támogatták ezt a kezdeményezést.
A másik javaslat, amellyel foglalkozni szeretnék, a 262. javaslat. Konkrétan arról van szó, hogy a kormányzat beterjesztett egy elképzelést az alkalmi munkavállalással kapcsolatban. Ez az elképzelés véleményem szerint - helyesen - azt célozza, hogy az alkalmi munkavállalás intézményét ki lehessen szélesíteni. Az általános vita során is elhangzott, hogy ez mindenképpen helyes lépés. Azonban a kormányzat - szándékosan vagy nem szándékosan - ebből kihagyott egy elemet, amelyik azt célozta, hogy a 250 ezer forint alatti bérjövedelmet ilyen esetben nem kell bevallani. Ezt akkor észrevettük, elmondtuk. A kormányzat sem a bizottsági ülésen, sem az általános vitában, sem azóta nem foglalt állást különösebben, hogy szándékosan hagyta-e ki ezt a lépést.
Igaz, a bizottsági vita során, amikor megnéztük az erre vonatkozó javaslatokat, már az derült ki, hogy ebben a körben van olyan módosító javaslat, amelyet a kormányzat támogatni tud. Ez a 264. számú módosító indítvány, amelyet Tállai András képviselőtársam terjesztett be. Ő arra tesz javaslatot, hogy ezt a bekezdést emeljük vissza a törvénybe most már (6) bekezdésként. Véleményem szerint ez egy helyes lépés, hiszen pótolja azt a hiányosságot, amit a kormányzat tévedésből vagy szándékosan megtett, tehát ezt az elemet kihagyta a törvényjavaslatból.
Én most csupán azért érvelek a mi 262. számú módosító javaslatunk mellett, amelyik végeredményben ugyanezt célozza, mert úgy gondoljuk, hogy a mi elképzelésünk ebben sokkal komplettebb és áttekinthetőbb. Véleményem szerint azért jobb a javaslatunk Tállai Andrásénál, mert Tállai András új (6) bekezdésként kívánja megjelölni azt a tényt, hogy 250 ezer forint alatt nem kell bevallást tenni a jövedelemről, holott, mint tudjuk, ez nem egy új elem. Ez eddig is így volt. Most csupán azért kerül be új elemként, mert a kormányzat az előterjesztéséből ezt kifelejtette vagy kihagyta. Márpedig akkor ezt egy törvénymódosításként, új elemként bevinni nem célszerű, mert aki ezt el fogja olvasni, úgy jelenik meg számára, mintha ez egy forró, új elképzelés lenne a kormányzat részéről. Persze lehetne másképp fogalmazni, és azt mondani, hogy nem új (6) bekezdés, hanem valami más megoldás legyen.
De hogy miért nem jó az eddigi 5 bekezdés végén ez az elképzelés, erre az is utal, ha megnézzük, hogy miről szólnak ezek a bekezdések. Már a (4) és az (5) bekezdés egészen másról szól, nem az alkalmi munkavállalásnak a személyi jövedelemadóval kapcsolatos részével függ össze, hanem annak az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos részével és a nyilvántartásával. Ezért úgy gondoljuk, hogy nem jó, ha ennek a törvénynek a végére illesztjük be ezt a megoldást, a 250 ezer forint alattiakra vonatkozó elképzelést, hanem azt a megfelelő helyén kell kezelni, azokat a bekezdéseket követően, ahol azt a logika is kívánja.
Hangsúlyozom, hogy ez ilyen szempontból technikai jellegű módosítás. Mindenképpen dicséretes, hogy a kormányzat ezt a bekezdést visszaillesztette, tehát nem kívánja kiterjeszteni az alkalmi munkavállalást, ugyanakkor az adózását megszigorítani. Ettől eltekint. De úgy gondoljuk, hogy ha egy törvény készül, akkor e bekezdést a megfelelő helyre kell visszailleszteni. Véleményünk szerint a mi 262. számú indítványunk ezt az igényt kielégíti.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés