HERCZOG EDIT (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Azzal kezdeném Zsikla Győző képviselőtársam hozzászólásához a kétperces hozzászólásomat, hogy abban a pillanatban, ahogy nem politikáról, hanem a gazdák, a kistermelők valódi érdekei alapján tesszük meg a hozzászólásainkat, egyre közelebb kerülünk egymáshoz.
Én itt most mégis csak egyetlenegy dologról szeretnék megjegyzéseket fűzni, nevezetesen azzal kapcsolatban, hogy európai uniós követelmény-e a bor jövedékiadó-kötelessé tétele, illetve a jövedéki adó kivetése. Erre nagyon egyszerűen azt válaszolhatjuk, hogy a szőlők nyilvántartását elvárja tőlünk az Európai Unió, a borok nyilvántartását is elvárja tőlünk az Európai Unió, többet azonban nem vár el tőlünk. Magyarán azt, hogy jövedékiadó-köteles-e a bor vagy nem, nem várja el tőlünk az Unió. Ezt a 10 milliárd forintot nem az Európai Unió szeretné, hogy mi begyűjtsük, hanem a magyar költségvetés iszonyatos pénzéhsége az, ami ezt a 10 forintot megállapította. Magyarán, semmi köze nincs az Európai Unióhoz, hogy ez 10 forint vagy 1 forint vagy nulla forint.
Én azért tartom fontosnak elmondani az integrációs bizottság tagjaként ezt a véleményemet, ugyanis borzasztóan károsnak tartom azt a kormánypolitikát, ami olyan törvényekre és olyan nehezen lenyelhető szabályokra épp az Európai Uniót húzza rá mint a kötelezettséget megindokoló tényezőt, amelyeknek valójában semmi közük nincs az Európai Unióhoz, ugyanakkor azzal a viszonylag súlyos következménnyel jár - remélem, ebben a kormánypárti képviselők is egyet tudnak velem érteni -, hogy a magyar társadalom egyszerű állampolgárai egyre kevésbé szeretnének az Unióba csatlakozni. És ez egy olyan káros folyamat, amit, azt gondolom, képviselőtársaim, nem kellene erőltetni, különösen akkor nem, hogyha a tegnapi európai vitanap kapcsán minden kormánypárt elkötelezte magát amellett, hogy Magyarország az Európai Unióba tart. De ezt én nem tanácsolnám. Százezer ember veszíti el ma azt a kedvét, hogy az Unió felé ballagjon, hogy ha ezt a törvényt európai uniós követelményként tüntetjük fel. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés