KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csodálkozom Mádi László képviselőtársamon, és a kormányoldalon ülő, hasonló gondolatokat megfogalmazó képviselőtársaimon. Ha szorosan vesszük a Házszabály rendelkezéseit, akkor a 29-es, a 30-as és a 31-es megfogalmazott javaslat, az ajánlási pontokat mondtam, házszabályellenes, hiszen az áfa-törvény 71. §-a meg sincs nyitva, tisztelt képviselőtársaim.

Ugyancsak házszabályellenes az a 275. számon szereplő javaslat, amely egy új paragrafussal bővíti a törvénytervezetet és javaslatot, s amelyik egy eddig szóba sem került törvényhelyet, az 1998. évi XXIV. törvényt, a külföldiek magyarországi befektetéséről szóló törvényt hivatott módosítani.

Meg sincs nyitva, meg sincs említve, és ezért én úgy gondolom, hogyha jogosnak tekintik ezeket a kritikai felvetéseket a házszabályszerű megoldásról, akkor először saját magukon vegyék számon.

Tisztelt Tállai képviselő úr! Keller László az előbb mondta, és valamennyien megkaptuk a 2000. évi költségvetési tervezetet, amiben az van betűvel írva, hogy a személyi jövedelemadó-bevételek 20 százalékkal nőnek. Ha ezt én összehasonlítom a 8,5 százalékkal tervezett jövedelem-kiáramlási többlethez, akkor ebből egyenes következmény az, hogy bizony a személyi jövedelemadó-terhelés masszív mértékben, értékelhető nagyságrendben nőni fog. És ez egyenlegében fog nőni. Nem jelenti ez természetesen azt, hogy nem lesznek kedvezmények, mint ahogy voltak '99-ben is kedvezmények, a gyermekkedvezmények, aminek egyébként volt egy előzménye még a mi időszakunkban is, de ugyanakkor ezt a kedvezményt a munkavállalói kedvezmény 75 milliárdos megkurtítása mellett érte el a kormányzó koalíció, úgyhogy én úgy gondolom, hogy a tényezőket összességében kell vizsgálni és egyenleget kell vonni. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban)

Forrás: parlament.hu