TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném elmondani azoknak a módosító javaslatoknak a lényegét, amelyet a Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezett és nyújtott be. Szeretném előre jelezni, hogy módosító javaslataink túlnyomó többsége kormány által támogatott formában került benyújtásra, azonban vannak olyanok is, amelyek majd kapcsolódó módosító javaslattal kerülnek korrigálásra. Ezeknek a javaslatoknak egyik része technikai jellegű értelmezési gondokat, problémákat old meg, másik része viszont tartalmi jellegű, és a benyújtott törvényjavaslatot változtatja.
Az ajánlás 3. pontjában a folyamatos teljesítés fogalma kerül meghatározásra az áfatörvényben. Azt gondolom, hogy ez már régi igénye a szakmának, hogy ez valóra váljon és teljesüljön. Azonban valószínűleg tévedésből, a folyamatos teljesítés fogalmába a "termék" szó is belekerült. Kezdeményeztük, hogy ez kerüljön ki belőle. Így egyértelművé fog válni, hogy a szolgáltatáson túl csak az újság és a folyóirat előfizetése értendő bele a folyamatos teljesítés fogalmába.
Az ajánlás 8. pontjában egy joghézagot szeretnénk rendezni, amely azt mondja ki, hogy abban az esetben, ha valaki éves bevalló lesz, de a fizetendő adója eléri az 1 millió forintot, akkor át kell térnie a havi bevallásra mindazon túl, hogy egyébként nem éri el a 8 millió forintot, és az árbevétel alapján éves bevallónak kellene lennie. A jelenleg hatályos szabályozás, amely 3 millió forintnál mondja ki, hogy évente kell teljesíteni az áfabevallást, azonban azt nem mondja ki, hogy abban az esetben, ha jelentős összegű fizetendő áfája gyűlik fel az adott vállalkozónak, akkor át kell térnie a havi vagy a negyedéves bevallásra. Így előfordulhat az az eset, hogy valaki akár több száz millió forint fizetendő áfát is, hogy úgy mondjam, tartalékol, és amelyet majd csak az éves bevallással együtt a következő évet követően február 15-én kell megfizetnie. A módosító javaslatunk ezt fogja megváltoztatni.
A 15. számú előterjesztés lényege, hogy ez a bizonyos 4 millió forintos bevételi határ, amelynek elérése esetén válik csak jogosulttá az adóalany az áfa-visszaigénylésre, kezdő vállalkozás esetében időarányosan legyen értendő. Tehát ha év közben kezdi meg az adott adóalany a vállalkozást - akár egyéni vállalkozás vagy társaság -, akkor neki a 4 millió forintot arányosan kelljen számolnia.
A 19. számú módosító javaslatunk lényege - és ez alapvetően érdemi -, hogy az eredeti előterjesztés azt mondja ki, hogy egy vállalkozó csak akkor kérheti vissza az APEH-től az általános forgalmi adót, ha legalább három hónapig visszaigénylő pozícióban van, és ezt mi két hónapra szeretnénk változtatni. Az előterjesztő a bizottsági ülésen támogatta e módosító javaslatot.
A következő a 21. számú módosító javaslat, amely alapvető szigorítást hoz be a megszűnő vállalkozások esetén az áfa-visszaigénylésre vonatkozóan. Ezt ugyan a bizottsági üléseken nem támogatta az előterjesztő, de vélhetően kompromisszum árán egy más százalékkal fog kapcsolódó módosító javaslatként bekerülni, amely vélhetően 30 százalék lesz, illetve kedvezményes szolgáltatás esetén még kisebb lesz a százalék összege, és ez is a támogatandó között lesz.
A következő egy nagyon-nagyon fontos változás, a 24. Bár látszólag technikai jellegű, azonban azt gondolom, hogy érdemi. Arról van szó, hogy a törvényjavaslat szerint abban az esetben lehet áfát visszaigényelni, ha annak az ellenértékét pénzügyileg teljesítették. Azonban az eredeti előterjesztés nem tartalmazta azt, hogy ha egy adott teljesítést csak részben fizetnek ki, tehát mondjuk, ha egy vállalkozó vásárol egy járművet 5 millió forintos beszerzési áron, de abból csak a felét fizette ki, akkor az eredeti javaslat szerint annak az áfáját nem igényelhette volna vissza. E módosító javaslat kimondja, hogy akkor is visszaigényelheti ezt az áfát, ha pénzügyileg azt csak részben egyenlítette ki. Tehát, azt gondolom, hogy ez a lízingbe adó és vevő cégeknek nagyon fontos módosító javaslat.
Végül még két módosító javaslatot emelnék ki, bár nem az áfatörvénnyel kapcsolatos, hanem az adózás rendjéről szóló törvényben van, azonban úgy gondolom, hogy alapvetően az áfatörvényhez kapcsolódik. Az eredeti javaslat szerint abban az esetben, ha 200 000 forint felett van az áfa-visszaigénylés összege, akkor 45 napra terjed ki a kiutalási határidő. Ezt módosító javaslatunkkal 300 000 forintra szeretnénk felemelni. Azonban szeretném jelezni, hogy kapcsolódó módosító javaslatunkkal még tovább szeretnénk emelni ezt az összeget 500 000 forintra, és így alapvetően azokat a vállalkozókat emeljük ki ebből a körből, akiket az előttem szóló képviselő úr is említett, a kisvállalkozókat és a mikrovállalkozókat. Tehát náluk marad a 30 napos kiutalási határidő az áfa-visszaigénylés tekintetében.
Végül még az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat egy módosítását szeretném elmondani. Ez talán az egyik legfontosabb változás, ami azt tartalmazza, hogy az eredeti szabályozás abban a tekintetben marad, hogy a vállalkozók visszaigénylő pozícióba kerülnek azáltal, ha a termékértékesítésükön, illetve a szolgáltatásnyújtásukon lévő áfa kedvezményes kulcsú, ugyanakkor a beszerzéseiken lévő áfa normál kulcsú. Kérhetik, hogy havi, illetve negyedéves bevallók legyenek abban az esetben is, ha egyébként az árbevételük alapján éves bevallók lennének. Nagyon-nagyon fontos és hangsúlyozni kívánt változás.
Ezentúl azok az egyéni vállalkozók is kérhetik, akik szintén egyébként csak évente egyszer adhatnának be adóbevallást, de tudják, hogy ők majd beruházni fognak, tárgyi eszközt vásárolnak, vagy más irányú fejlesztést végeznek, szintén kérhetik az adóhatóságtól az áfájuk visszaigénylése szempontjából, hogy havonta vagy negyedévente nyújtsanak be áfabevallást. Ezáltal, úgy gondoljuk, hogy a kis-, közép- és mikrovállalkozói kör e korlátozások alól kikerül. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés