ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm. Nem értek egyet Orosz képviselőtársammal, hogy nekem most itt a kormányt kell elsősorban meggyőznöm. Úgy gondolom, hogy a törvényeket a parlament hozza, a kormány terjeszti be, és igaz, hogy kormánypárti képviselőként általában elfogadjuk a kormány beterjesztését, de úgy gondolom, szakmai szempontok alapján is volt már rá számtalan példa, hogy a kormányt sikerült meggyőzni a jobbító szándékú módosításokkal.

(15.00)

Teljesen értelmetlen lenne például a mostani vitánk is, ha ez így működne, ahogy Orosz képviselőtársam felfogásában, hogy amit a kormány benyújt szent és sérthetetlen, mert akkor mi értelme van annak, hogy a parlament megvitassa ezeket a beterjesztéseket. Akkor automatikusan törvénnyé lehetne kinevezni őket. Tehát ezért azt mondom, hogy az itt elhangzottak nyilván a képviselőtársaimnak szólnak és a kormánynak is egyben. Remélem, hogy mezőgazdasági kérdésekben szakmai érvekkel sikerül úgy képviselőtársaimra, mint a kormányra is hatni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu