DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szerettem volna üdvözölni az államtitkár urat... (Az államtitkár nem a helyén ül, de az ülésteremben tartózkodik.) Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott országos fogyatékosügyi program kapcsán elöljáróban engedjenek meg nekem két megjegyzést. Amikor erről a témáról tárgyalunk, két hibát is véthetünk. Az első, hogy kellő empátia nélkül vizsgáljuk meg ezt a programot, és döntünk azokról, akikért ez a mai nap szól. A másik, hogy olyan hamis pátoszt kapcsolunk hozzá ehhez a kérdéshez, amely kifejezetten árthat a program megvalósításának és a célok elérésének.

A másik ilyen megjegyzés: az 1998. évi XXVI. törvényt - melyet a köznyelv csak az esélyegyenlőségi törvénynek nevezett -, ahogy a képviselőtársaim a patkó mindkét oldaláról többszörösen hangsúlyozták, konszenzussal fogadta el az Országgyűlés. Ezért tehát a program tárgyalása kapcsán minden olyan kitétel, mely a program ürügyén, de annak szellemével ellentétesen a fogyatékkal és korlátozottsággal élőket politikai ellenfelek lejáratására vagy kritikájára használja fel, azt gondolom, nem egyezik meg a fogyatékkal élő személyek céljaival, és helyzetükkel is visszaél.

Ezek után engedjék meg, hogy magáról a fogyatékosügyi programról beszéljek, olyan országgyűlési képviselőként, akinek választókerületében, Nyíregyháza megyei jogú városban az Egészségkárosodottak Civil Kerekasztala működik. Országgyűlési képviselőként részt vettem és részt veszek a civil kerekasztal munkájában, és arra vállalkozom, hogy - Lezsák képviselőtársam szellemével teljesen megegyezően - azokat a véleményeket tolmácsoljam, amelyeket azok a személyek és azok a szervezetek tettek meg, akik ezt a programot használni fogják majd. Tehát a civil kerekasztalban részt vevő mozgáskorlátozottak, egészségkárosodottak, siketek és nagyothallók, vakok és gyengénlátók, értelmifogyatékos-szövetségek, a rákbetegek szövetségének képviselői vizsgálták meg ezt a programot és adták meg a megjegyzéseiket, és tisztelettel tárom önök elé az ő véleményüket.

A civil kerekasztal a programban megfogalmazott célokkal és alapelvekkel maradéktalanul egyetért, a stratégiai célok megfogalmazását szerkezetében elfogadja, és úgy ítéli meg, hogy a program megvalósulása nagyon fontos módon szolgálja ezeknek a stratégiai céloknak a megvalósulását. Ennek kapcsán több, személyüket és életüket is érintő, személyes tapasztalattal gazdagították az én ismereteimet. Ezek közül, amennyiben az időm megengedi, néhányat önök elé fogok tárni.

A program hiányosságának ítélték, hogy a fogyatékossággal élő személyek élethelyzetét feltáró fejezet, úgy érzik, nemcsak felszínes, nemcsak rövid, hanem nem is elég tartalmas.

(11.00)

Ahogy képviselőtársaim a korábbiakban már megemlítették, felhívták a figyelmemet, hogy úgy érzik, a további kutatásokra nem a készség nincs meg, hanem a mellérendelt forrásokat nem találják. A legfontosabb három problémát a következőkben látják:

1. Nem érzik elég pontosnak a programban, hogyan valósul meg az esélyegyenlőség abban a tekintetben, hogy az egészséges közeledjék a fogyatékossággal élő személy felé, miközben azt is elvárják, hogy a program azt szolgálja, hogy a fogyatékkal élő személyek is nyithassanak az egészségesek társadalma felé.

2. A törvényben megfogalmazottak - az esélyegyenlőségről szóló törvényről beszélek - megszegőivel szemben kérnek és várnak el valóságos intézkedéseket, hogy a megsértőket szankcionálhassák. Ezt mindannyiunk érdekében nagyon fontosnak találják.

3. A képzés és a rehabilitáció. Ennek kapcsán több konkrét felvetésük volt. Ami a képzést illeti, ezt hiányolják a programból, és személyes tapasztalatuk alapján megjegyezték, hogy az iskolázottsággal összefüggésben nő az ismeret és nő a tolerancia a fogyatékkal élő személyek iránt. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az általános iskolákban a fogyatékosságról nagyon kevés ismerettel rendelkeznek, és ahogy az iskolázottság nő, úgy az ismeretek birtokában az empátia is javulhat.

Nehezményezték a kerekasztal résztvevői, hogy a tanítói főiskolákon a tanrendből ma hiányzik a gyógypedagógiai képzés, ezért kérték, hogy közvetítsem: a pedagógiai főiskolák tanrendjébe ezt illesszék bele, mert úgy találják, nemcsak a gyógypedagógus-képzésnek, hanem a normál pedagógiai képzésnek is integráns része kell legyen a velük való bánásmód. Az ennek hiányából fakadó következményre csak egyetlen példát szeretnék elmondani: a vak gyerek a Braille-írógépével megy iskolába, és miközben az osztálytársai érdeklődve figyelik a működését és elfogadják, hogy ezt teszi, a tanár a szülőt arra kéri, hogy a gyerekét írassa másik iskolába, mert zavarja a tanítást ez a típusú érdeklődés. Ez csak egy példa, de önök bizonyára lényegesen több példát is el tudnának mondani.

A másik, ami a fogyatékos személyek képzésére, tehát nem a normál képzésre vonatkozik: hiányolják, hogy a gyógytornász, a konduktor, a masszőr, a segítő foglalkoztatók képzése nem teljes sem programjában, sem létszámában. Javaslatokat tettek arra, hogyan lehetne ezek minőségi javítását és a képzés mértékét is fokozni a fogyatékossággal élő személyek érdekében.

A harmadik: a képzés során azok az intézmények és fogyatékosszervezetek, amelyek maguk is vállalkoznak arra, hogy fogyatékosokat képezzenek és tanítsanak, a jelenlegi gyakorlat szerint ma nem bírnak azonos eséllyel, hiszen van olyan szervezet, amelyik nem kaphatja meg a képzési állami normatívát azért, mert nem olyan gazdálkodási formát választott, amiben a norma teljes elérésére jogosult lenne. Ez kitüntetetten a Start rehabilitációs vállalat, amelynél fogyatékosok középfokú oktatását végzik.

A negyedik: a szülők és a fogyatékossággal élő személyek szemléletének változása és képzése. Nehezményezték, hogy az általános iskolás kor előtt, a korai gyermekkorban a fogyatékosság fel nem ismerése és el nem fogadása gátja és akadálya annak a korai képzésnek és habilitációnak, amely alapján a korlátozottság vagy a fogyatékosság mértéke csökkenthető vagy megelőzhető lenne. Ezért több javaslatot is kidolgoztak arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezt a felvilágosító-megelőző és képző munkát a korai gyermekkorban gyermeknek és szülőnek is eljuttatni.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló országgyűlési képviselők részletesen elmondták, milyen mértékben hiányolják, hogy a megindított programokhoz egyfelől az idő, másfelől a pénzügyi korlátok nem állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a program a maga lehetőségei szerint megvalósuljon. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az országgyűlési képviselőkhöz eljuttatott egy felhívást. Ez a felhívás mellékletként tartalmazza azt a levelet, melyet a mozgáskorlátozottak egyesülete a Magyar Köztársaság miniszterelnökének írt. Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy ők is szeretnének alkotó, cselekvő részesei lenni a társadalomnak, teljes jogú polgárként részt venni a társadalom életében, dolgozni, közlekedni, tanulni, nota bene, adót fizetni. Ezért tehát arra kérik az országgyűlési képviselőket, működjenek közre abban, hogy a fogyatékosprogram megvalósulásához az Országos Fogyatékosügyi Tanács által kalkulált és feltétlenül szükséges pénz maradéktalanul megtalálható legyen a következő évi költségvetésben, és hogy a lemaradások behozásához vagy a fejlesztéshez rendelkezésre álló források a szükséges mértékben bővüljenek.

Tisztelt Országgyűlés! Ahogy képviselőtársam elmondta, módosító indítványokkal támogatni fogjuk ezt a programot, és reméljük, hogy az elfogadása ebben a Házban éppúgy konszenzusos lesz, mint ahogy a törvény elfogadása is az volt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu