SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! 1998. március 16-án jelentős esemény történt a fogyatékkal élő embertársaink életében: az előző parlamenti ciklus utolsó munkanapján elfogadtuk az esélyegyenlőségi törvényt. Jelentősége abban is állt, hogy konszenzussal szavazott a Ház, egyöntetű volt a támogatás a parlamenti patkó mindkét oldalán.

Konszenzus, egyetértés volt abban is, hogy alanyi jogon járjon a fogyatékossági támogatás a fogyatékkal élőknek, a jövedelmi helyzettől függetlenül. Ez tulajdonképpen annak a felismerése és elismerése volt, hogy a fogyaték nem szociális probléma, hanem állapot.

Jelentős dátum lehetett volna a tegnapi is, a szeptember 30-a a fogyatékkal élők számára. Ugyanis a fogyatékossági támogatás kidolgozásának a határideje volt ez az esélyegyenlőségi törvény értelmében. Sajnos nem lett ez a tegnapi nap jelentős dátum. A jelen javaslatot, tehát az országgyűlési határozati javaslatot is csak a nyáron vehettük kezünkbe. A beterjesztési határideje ennek a határozati javaslatnak április 30-a volt. Túl is lehetne lépni a késedelmen, ha ez a javaslat mindenben megfelelne a korábban elfogadott esélyegyenlőségi törvénynek - de sajnos nem mindenben felel meg. Nézzük néhány kifogásunkat!

Mint ahogy a bizottsági előadónktól hallották, a bizottság ülésén sokan kevesellték a pénzt, amit a fogyatékkal élők támogatására tervez a kormány. Mi nem keveselltük ezt a pénzt ezen a bizottsági ülésen, hanem nem találtuk a forrásokat ebben az országgyűlési határozati javaslatban. Ugyanis az esélyegyenlőségi törvény 26. §-a (4) bekezdésének g) pontja ezen országgyűlési határozati javaslat részévé teszi a program megvalósításához szükséges költségek, források szerepeltetését. Ez a javaslat ezt a feltételt nem teljesíti, ezen követelményt nem elégíti ki. Úgy gondoljuk, a törvényi rendelkezéssel ellentétes az a konstrukció, miszerint a kormány kap felkérést, hogy a pénzügyi forrásokról saját intézkedési tervében döntsön. Most tehát vagy módosítani kell a törvényt, vagy az országgyűlési határozati javaslathoz kell módosítást benyújtania az előterjesztőnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A formai és tartalmi kifogáson kívül további problémáink is vannak. Egyrészt az, hogy a fogyatékkal élők helyzetéről szóló rész mindössze két és fél oldal terjedelmű, de ami komolyabb gond: '90-es adatokat tartalmaz; olyanokat, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal is alábecsültnek ítélt. Eszerint 386 ezer volt a fogyatékosok száma kilenc évvel ezelőtt. A szakértők ma már, bár véleményük megoszlik, de mégis legalább félmillióra becsülik számukat. Fontos a pontos megközelítő számadat, hiszen a fogyatékossági támogatás költségkihatását ez határozza majd meg.

Az előző ciklus esélyegyenlőségi törvénye a fogyatékossági támogatás összegét az öregségi nyugdíjminimum 50, illetve 80 százalékában határozza meg. Ebből adódik a következő problémánk. Amíg nincs szakmai konszenzus a fogyatékosság mértékének megállapítására - a határidő ennek kidolgozására, mint már említettem, tegnap járt le -, addig az érintettek nem tudják, milyen irányú támogatásra és milyen összegre számíthatnak. S ha további késedelmet szenved ezeknek a beterjesztése, akkor félő, hogy a 2001. január 1-jei bevezetés is késedelmet szenvedhet.

A minősítési rendszer megújítására csak jövő tavaszra számíthatunk, és csak az után következik majd a több százezer érintett, jogosult orvosi vizsgálata.

(9.30)

Kiket is érint ez a támogatási forma? A vakokat, a siketeket, a mozgáskorlátozottakat, az értelmi fogyatékosokat. A késedelmes beterjesztés, a beterjesztés féléves vagy még hosszabb csúszása valójában az érintettek érdekeit rövidítheti meg, azokat, akik többsége rossz szociális helyzetben van, sokan közülük már idősek is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az életkor fontos szempont a program előterjesztői számára is, hiszen abban helyesen azt fogalmazzák meg, és azt olvashatjuk az országgyűlési határozati javaslatban, hogy minden eszközzel segíteni kell a fogyatékkal élőket a rehabilitációban, az oktatásban, sőt a foglalkoztatásban is. Ezek azok a pontjai az országgyűlési határozati javaslatnak, amelyeket feltétlen támogatni tudunk.

Az akadálymentesítés komoly terhet ró a közintézmények fenntartóira, bár mi úgy ítéljük meg, hogy teljesíthetőnek tűnik a 2005. január 1-jei határidő. Bonyolultabbnak látszik már a helyzet a civil és az önkormányzati ingatlanok esetében. Ők ugyanis önerőből ezt nem tudják megvalósítani, tehát számukra valamilyen költségvetési forrás kell a törvényi kötelezettségük teljesítéséhez. Kíváncsian várjuk a kormány intézkedési tervét a felelősök megjelölésével.

Különös érdeklődéssel várjuk az egészségügyi törvény elfogadása után, aminek a betegjogi fejezet is integráns része, hogy miért kell 2002. január 1-jéig szóló távoli határidőt meghatározni a jogérvényesítés feltételeinek a kidolgozására. Bizottsági ülésünkön, a szociális és egészségügyi bizottság ülésén felvetettük ezt, de a helyettes államtitkár úr nem tudott érdemben e kérdésre válaszolni, arra sem, hogy mi a gondolkodás, a változtatási szándék iránya.

Tisztelt Képviselőtársaim! Különösen fontosnak tartjuk az oktatást, a képzést, a fejlesztést, valamint a rehabilitációt és az integrációt, ezek a legfontosabb módok a fogyatékosok számára. Mindannyian tudjuk, hogy súlyos hiányosságaink, társadalmi-politikai tartozásunk van ezen a téren.

A másik ilyen kiemelt terület, amiről néhány szót szeretnék szólni, a foglalkoztatás. Tudjuk, hogy az eltelt 10 évben jelentősen csökkent a népesség foglalkoztatottsága. Amikor a 90-es évek elején a teljes népesség foglalkoztatottsága 43,6 százalék volt, a fogyatékkal élőké 16,6 százalék. A rendszerváltás óta eltelt időszakban a teljes népesség foglalkoztatottsága mintegy 10 százalékkal esett vissza. Úgy gondoljuk, és sajnos ehhez nem kell konkrét adat, hogy ennél jóval nagyobb mértékben csökkent a fogyatékkal élők foglalkoztatottsága. Nagyon fontosnak tartjuk ezért a munkáltatók ösztönzését is, elengedhetetlennek tartjuk ezen a téren. Ne legyen olcsóbb rehabilitációs adót fizetni, mint foglalkoztatni a fogyatékost.

Mindannyian tudjuk: a feleslegesség érzésénél kevés van, ami jobban rombolja a személyiséget. Ezért tehát mindent el kell követni azért, hogy fogyatékkal élő társaink megtalálják helyüket, céljukat, feladatukat közöttünk, akik pillanatnyilag még könnyebben, fogyatékkal élünk.

Miért mondhatom ezt? Mert a '90-es népszámlálás adatai alapján, még ha régi is ez az adat, de tény: a fogyatékkal élők 43 százaléka fogyatékosságát tartós betegség következtében szerezte. A fogyatékos személyek 31,8 százaléka szenved születése óta valamilyen fogyatékban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian ismerünk fogyatékkal élőt. Ha külföldön járunk, vagy Magyarországon külföldi turistákkal találkozunk, honfitársaink közül sokan meglepődnek, milyen gyakran látni tolókocsis, jelbeszédes kirándulót. Azért, hogy a magyar fogyatékkal élők számára is kinyíljon a világ, a tudás, a tanulás, a foglalkoztatás, a sport, közösen kell, s nem pártpolitikai széttagoltság, hanem a segíteni akarás alapján mindent megtennünk.

Mi támogatjuk, hogy az esélyegyenlőségi törvény szellemében minél hamarabb, nem tolva-tologatva a határidőket, érvényt szerezni a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének. Ezt támogatni tudjuk. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu