VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt frakciója és a magam nevében igen fontosnak tartom azt a tényt, hogy ebben a témában a tisztelt Ház előtt vitát folytathatunk, s egyben meghatározhatjuk azokat a főbb tennivalókat, melyek a fogyatékos emberek, de a nem fogyatékosok érdekeit is a magyar társadalom érdekében felértékelhetik és meghatározhatják.

Országunk fejlődése és csatlakozása a fejlett világhoz nem képzelhető el a különböző módon megörökölt hátrányok és esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölése nélkül. Ilyen esélyhátrány - a vidék fejlesztésének hiánya mellett - az esélyegyenlőtlenséggel szembenéző fogyatékos és rokkant emberek gondjainak, problémáinak megoldatlan halmaza. A fogyatékosság, a környezet szennyezése, a természet pusztulása, a fegyverkezés, az energiaforrások kimerülése, a szegénység, az éhezés, a felmérhetetlen gazdasági nehézségek az emberiség, egyben országunk megoldandó feladatai közé sorolandók.

A föld lakosságának körülbelül 10 százaléka fogyatékossággal él. Az eltelt évtized a fogyatékosok évtizede, '91 a rokkantak nemzetközi éve volt. A fogyatékosok az elmúlt évszázad során, annak ellenére, hogy milliónyi megkülönböztető jegyükben teljesen azonosak az egészségesekkel, csak egy-kettőben másak: vak, süket, mozgássérült, daganatos, egy vesével élő, nagyon kövér, törpe növésű stb., a társadalom mégis kitaszította őket. A fogyatékosság az emberiséggel egyidős. Ma már igen sokan vannak, és a modern életforma termeli is a fogyatékosságot. A fejlett medicina a fogyatékosság ellenére szerencsére hosszú életet biztosít számukra.

A fogyatékosok ellátása kezdetben a gondozáson és a segélyezésen alapult. A jelenlegi ellátási elvek a fogyatékost mozgósítják saját beilleszkedése elérésére: önellátás, függetlenség, integrálás, közösségbe való befogadás. A fogyatékos ember élete nem kevesebb és nem több, mint embertársaié, hanem egyszerűen más. Mássága abban is megnyilvánul, hogy csak embertársai segítségével képes a hétköznapi életre, s az a segítő folyamat, mely számukra ezt lehetővé teszi, a rehabilitáció. A fogyatékosság a WHO kategóriái szerint három fokozatban írható le: károsodás, fogyatékosság, rokkantság.

Az utóbbiról bővebben szólnék: károsodásból vagy fogyatékosságból eredő szociális hátrány, korlátozó esetenként meg is akadályozva, hogy az egyén betöltse kortól, nemtől függő normális, mindennapi szerepét. A rokkantság nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá válása. A társadalom maga is szocializálódik a fogyatékosaival élt életre. Az évszázados kitaszítási hagyományokkal szemben a befogadás a fő cél. A rehabilitáció egyes részeit a társszakmák külön kezelték: orvosi, szociális, foglalkozási, pszichológiai, jogi, pedagógiai területek. Az a tapasztalat, hogy a különféle tevékenységek fogaskerékszerű összeillesztése a leghatékonyabb a sérült ember szempontjából.

Mozgássérültek és ellátórendszerük: Magyarországon a mozgássérültek száma megközelíti a 300 ezret. Alapvető oktatásuk elkülönített rendszerben, a mozgássérültek intézetében Budapesten például, a Mexikói úton történik. Egyre inkább megvalósul az integrálódásuk, speciális oktatásukat, képzésüket a Mozgássérültek Állami Intézete a Marczibányi téren biztosítja. Kiemelkedő jelentőségű a központi idegrendszer sérülése következtében kialakuló mozgássérültekkel való foglalkozás, mely a budapesti Pető Intézetben történik, valamint kihelyezett tagozattal néhány éve Kiskunhalason.

A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményére vonatkozó rendelkezés a 164/1995-ös, 12-es kormányrendelet. Ezen rendelet szabályozása értelmében súlyos mozgáskorlátozott az, aki mozgásszervi betegsége következtében tömegközlekedési eszközt önerőből nem képes igénybe venni, de életvitelszerűen nem ágyhoz kötött és járásterhelhetősége, valamint tömegközlekedési jármű használata alapján közlekedőképességének minősítése során minősítési pontjai száma 7, vagy annál több.

Súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményei: gépkocsiszerzési támogatás, személygépkocsi-átalakítási támogatás, közlekedési támogatás, parkolási engedély. 1998. január 1. után a szerzési támogatásra való jogosultsági kör bővítésre került. Így azon mozgáskorlátozott személy is hozzájuthatott a szerzési támogatáshoz, aki alkalmatlan a gépjármű vezetésére, de a gépjármű használatát munkaviszony, tanulói jogviszony fenntartása indokolja, és szállítását a súlyos mozgáskorlátozott nagykorú gyermeke, vagy testvére felvállalja.

(9.40)

A jogszabály január 1-jétől módosította a szerzési támogatás jogosultsági körét is, bővítette a tanulói jogviszony fogalmát azzal, hogy a korai fejlesztésben és gondozásban részesülő, illetve képesítési kötelezettségét teljesítő személy jogviszonyát is tanulói jogviszonynak ismerte el. Sajnos azt is megállapíthatjuk ezen kedvező intézkedések mellett, hogy a támogatás összege, mely a súlyosan mozgáskorlátozott személyt ezen jogszabály alapján megilleti, évek óta nem emelkedik. A közlekedési támogatás összege inaktívak esetén évi 7 ezer forint, amennyiben a súlyosan mozgáskorlátozott tanul, dolgozik, akkor a támogatás összege 62 éves korig 24 500 forint. Működik az országban a gyengén látó gyermekek és a vak gyerekek számára általános iskola, Budapesten kettő, Debrecenben egy oktatási intézmény áll rendelkezésre.

A szociális ellátás formáiról engedjék meg, hogy néhány szót ejtsek. A jelenlegi szabályozás egyedül a látássérültek esetében állapít meg normatív alapon járó, mindenféle jövedelemtől független szociális ellátást, a vakok személyi járadékát, amelynek összege 1998. december 31-e után megállapított ellátásoknál havi 6700 forint. A megállapításra vonatkozó jogszabály elavult, részben vállalkozásellenes, rendelkezése szerint a kisipari, magánkereskedői, háziipari vagy vándoripari foglalkozást folytató vakot csak kivételesen, a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének javaslatára lehet személyi járadékban részesíteni. Kivételes méltánylást igénylő esetben mérlegelés alapján járadékot kaphat a családban élő vak kiskorú gyermek is, ha nevelését, gondozását családi környezetén kívül, például különleges nevelőintézetben nem tudják megoldani. Járadékot minden személynek meg kell állapítani, akinek látáscsökkenésének mértéke eléri a jogszabályban meghatározott mértéket a megyei szemész szakorvos javaslata alapján.

Siketek és nagyothallók esetében orvosilag igazolt, hogy valamilyen fokban hallásukban károsodott emberek. A lakosságon belüli arányuk megközelíti a 10 százalékot. Szerencsére a súlyosan hallássérültek aránya ennél lényegesen kisebb, azon hallássérülteknek, halláskárosodottaknak a száma, akiknek az életét ez befolyásolja is, Magyarországon körülbelül 20 ezer főre tehető. Siketnek kell tekinteni, akinek a hallásküszöbértéke mindkét fülön 80 decibel fölött van, nagyothalló az, akinél ez az érték 60-80 decibel közé esik.

Az értelmi fogyatékosok ellátórendszeréről néhány megjegyzés és gondolat. Magyarországon az értelmi fogyatékosok számáról pontos adatot közölni nem tudok, csak becsült adatokat, mely szerint számuk megközelíti a 300 ezret. Értelmi fogyatékosnak kell tekinteni azt, akinek az IQ-ja a 70-es értéket nem éri el olyan teszten, amelynek az átlaga 100-nál van. Az értelmi fogyatékosok eredményes rehabilitációja és társadalmi beilleszkedése szempontjából elengedhetetlen a korai fejlesztés és a szakszerű iskolai nevelés. Őket is megilleti a családok támogatásáról szóló jogszabály alapján a magasabb összegű nevelési ellátás.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt és a magam nevében szeretném jelezni, hogy igen fontosnak tartom a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által fölvázolt különböző javaslatokat, melyeket a minisztérium irányába ők továbbítottak, fölvázoltak és a 2000. évi költségvetés számainak összeállítására vonatkozóan a miniszterelnök úrnak is megküldtek. Ez érinti a '98. évi XXVII. törvény, az egyenlőségi törvény megvalósításával kapcsolatos állami szerepvállalás mértékét is. A Független Kisgazdapárt frakciója és a magam nevében aggasztó az a tény, hogy a Pénzügyminisztérium nem tartja indokoltnak a feladatra biztosított többletforrásokat. Ezeket a feladatokat az egyes tárcák saját forrásaik átcsoportosításának terhére kell biztosítani. Sajnos, hogy az előző kormányok szociális érzékenysége legtöbbször a szólamok szintjén valósult meg. A polgári kormány - melyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja jelenít meg - intézkedéseinek a fogyatékosügy terén nem egy jó helyzet fenntartására, hanem egy igen jelentős lemaradás behozatalára, fokozott fejlesztésre kell irányulnia. Ez igaz az épített környezet és a közlekedési infrastruktúra akadálymentesítésére, a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő rehabilitációs tevékenységre, az önrendelkezésen alapuló önálló életvitel feltételeinek biztosítására.

Hölgyeim és Uraim! Vegyük végre tudomásul, hogy a fogyatékos emberek nem segélyt kérnek, a magyar társadalomban hasznos tagok, akik részt szeretnének vállalni a társadalom életében, önfenntartók és közteherviselők lehetnek, akik az ésszerű beruházásokat, befektetéseket megérdemlik! A fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi XXVII. törvény határidőket szab, mely határidők csak akkor tarthatók, ha azok végrehajtása már 2000-ben megkezdődik és ezt követően ütemezetten tovább folytatódik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy általános iskolai tanítói és tanári foglalkozásomból eredően is fölhívjam az önök szíves figyelmét a fogyatékos ifjak nevelésének fontosságára. Az integrált nevelés, ahol az ép és a fogyatékos kisgyermekek és ifjak együttes nevelése folyik, nagyon fontos színtere a személyiségfejlesztésnek. A fogyatékos gyermek ne csak üljön az épek között, hanem kellő feladattal is ellássák az őt nevelő pedagógusok. Talán legnehezebben az értelmi fogyatékosokon lehet segíteni, akiknek jogállását valamilyen módon tisztázni kellene. Az oktatásban, képzésben rendezni kellene a fogyatékosnormatívát, a mai világban elvárható, hogy minden pedagógus rendelkezzen gyógypedagógiai ismeretekkel, a szakos ellátottsága pedig a fogyatékosok intézeteiben a fogyatékos nevelésben részt vevők ne csak 60 százalékos arányát jelentse!

A képzést illetően vannak világhírű intézményeink, ilyen a Pető Intézet vagy a világhírű gyógypedagógusokat képző Bárczi Gusztáv Főiskola. A megyei önkormányzatok lehetőségei és a helyi önkormányzatoké mégis behatároltak anyagi források híján. A fiatalok lehetőségei viszonylag szűkre szabottak, a pedagógusok alulfizetettek, de csak Magyarországon. Szinte elkapkodják a pedagógusainkat a velünk szomszédos nyugati országok, természetesen többszörös fizetség ellenében végzik kiemelkedően magas szakmai munkájukat. Itthon pedig mi a helyzet? Van olyan körzet, vannak olyan települések, ahol fontos lenne például a konduktori állás és sajnos nem tudnak ott foglalkoztatni konduktort erre a fontos feladatra, mert anyagilag nem tudják finanszírozni az önkormányzatok. Talán némi optimizmusra adhat okot az, hogy az ombudsman a fogyatékosjogokat illetően elébement a törvényjavaslatnak.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy javaslatommal a Független Kisgazdapárt és jómagam nevében határozati javaslat vonatkozásában részletes cselekvési programot vázolhassak röviden, zanzásítva sorstársaink ügyének felvállalása érdekében. Az intézkedési terv jelenlegi állapotában vázlat szintű kiindulásnak elfogadható, melyet jó lenne hamarosan a szakmával megerősíttetni, akiknek a véleményét a kormány illetékesei folyamatosan vegyék figyelembe és támaszkodjanak a véleményükre! Az általános véleményen túl a következők szerint teszek meg néhány konkrét kiegészítő javaslatot.

(9.50)

Például: a közbeszerzési törvényt módosítani kellene annak előírásával, hogy az állami önkormányzati forrásokból finanszírozott beruházások, vásárlások pályázatainak kiírása csak az akadálymentesség előírásának megfelelő eszközök beszerzésére történhessen.

Vagy: az építési törvényben, illetve annak végrehajtási rendeletében pontosan meg kellene határozni a középület fogalmát, ugyanis ennek híján a törvényi kötelezettség végrehajtása nehézkes, hiszen az esetleges szankcionálást a fogalommeghatározás hiánya nehezíti. Itt jegyezném meg, hogy ez a problémakör nemcsak a társadalom fogyatékosait érinti, hanem bizony keményen érinti a kismamákat, a gyermekeket nevelő anyukákat, amikor tolják például a babakocsit.

Vagy: a meglevő épületek utólagos akadálymentesítését gyakran nehezítik a tűzvédelemre vonatkozó előírásoknak a menekülési útvonal szélességére vonatkozó rendelkezései.

Természetes módon ezek a feladatok és javaslatok különböző tárcákhoz szólnak, én erről nem akarok szólni, aki tudja, hogy miről beszélek, az biztos, hogy ebben az irányban tevékenykedik is.

Át kellene tekinteni a műemlék és műemlék jellegű épületek utólagos akadálymentesítését akadályozó szabályozást, s azokat az európai normáknak megfelelően módosítani kellene, például a felvonók létesítése tilalmának feloldására gondolok ennél a pontnál.

El kell rendelni a középület-üzemeltető szervezetek számára a középületek felmérését akadálymentességi szempontból. Vakok számára az érintéssel, tapintással, hanggal történő tájékoztatást, siketek számára a vizuális tájékoztatást, mozgássérültek számára a megközelítés és használat akadálymentességét. A felmérések feltételrendszerét és paramétereit ki kell dolgozni, a felmérések elvégzéséhez anyagi forrásokat kell hozzárendelni. A felmérések első ütemében az egészségügyi, oktatási, nevelési és szociális célú középületeket, második ütemében az államigazgatás létesítményeit, a következő ütemben pedig a szolgáltatási, kulturális és sport célú középületek felmérését kellene elvégezni.

Tervpályázatokat kell kiírni a meglevő épülettípusok akadálymentesítéséhez szükséges műszaki megoldások ösztönzésére. Lényeges lenne erkölcsi és anyagi elismerési ösztönzési rendszer kialakítása az építészek számára, például lehetne egy ilyen, hogy "Az év akadálymentes középületének tervezője"-díj és így tovább, az ötleteket lehetne sorolni, gondolom, önökben is megfogalmazódhat néhány.

Képzéseket kell szervezni, kiadványokat kell készíteni, pályázati rendszerek sorát kell kidolgozni, a pályázat elnyeréséhez a fenntartó saját erőforrásarányát maximum 20 százalékban javasolom meghatározni. Pályázatokat kell kiírni a középületek fenntartói számára is az akadálymentesítési munkák elvégzése céljából.

A társadalmi tudat formálása érdekében a fogyatékos emberek segítségének módszereit, mindennapi életüket bemutató klipeket, szóróanyagokat, kiadványokat kellene készíteni, és azokat a közszolgálati médiacsatornákon keresztül folyamatosan be kellene mutatni. Például: hogyan segítsünk a kerekes székben élőknek vagy a vakoknak a közlekedésben, hogyan kommunikáljunk a siketekkel, hogyan élhetünk együtt az értelmi sérültekkel. A propagandát az iskolai nevelés részévé kell tenni, kiegészítve a balesetmegelőzés propagandájával, például vízbeugrásos balesetek, közlekedési balesetek, de sorolhatnám számtalan formáját még a dolognak.

A területi betegellátó intézmények, például kórházak, klinikák, rendelőintézetek, továbbá az államigazgatás ügyfélszolgálatot ellátó szervezetei személyzetének tagjai közül megfelelő számú személyt kell kiképezni a jelnyelv használatára, számukra a jelnyelv ismeretét nyelvpótlékkal kellene elismerni.

A tömegközlekedési eszközök pótlására, támogatására szolgáló forrásoknál az akadálymentes közlekedési eszközök beszerzésére irányuló pályázatokat kiemelten fontosan támogatni kellene.

Pályázati rendszert kellene kidolgozni a tömegközlekedési járművek átalakításához történő hozzájárulásra a tömegközlekedési eszközök felszállóhelyének és utasforgalmi létesítményeinek akadálymentesítéséhez.

A mozgáskorlátozottak részére kialakítandó várakozóhelyek, autóparkolók esetében bizony el kellene az önkormányzatoknak is és mindannyiunknak gondolkozni azon, hogy kedvezményként az ingyen parkolás lehetőségét számukra biztosítsuk. A mozgáskorlátozottak számára kivételes várakozási behajtási lehetőséget nyújtó engedélyek kiadásával is lehetne helyzetüket segíteni. A KRESZ módosítására ilyen vonatkozásban is szükség van, és a fentieket a szakembereknek kellő módon át kell gondolniuk.

Meg kellene vizsgálni az autópályára jutás lehetőségét, lehetőleg ingyenes lehetőségét, de legalább megyénként - az én javaslatom és egy egyeztetett szakmai javalat alapján is - körülbelül 10-20 darab ingyenes autópálya-használati igazolványt kellene kiadni a megyei szervezetek felé, ahol a továbbítás módjában biztosan konszenzusra jutnának. Ilyen kedvezményes lehetősége van egyébként a BM-nek, a Határőrségnek, hát akkor hölgyeim és uraim, miért ne legyen a sérült embereknek.

Új elveken és gyakorlaton alapuló minősítési rendszert kellene kidolgozni, amelynek elemei, a kialakult egészségi állapot okai, összetevői, a kialakult károsodás mértéke, jellege, sorolhatnám mind-mind azokat az ismérveket, amelyek alapján ezt a minősítési rendszert a szakemberek segítségével újra lehetne gondolni, újra is kell. Itt a hátrány szempontjából még egy halmozott hátrányos helyzetről is szólnék, nevezetesen a tanyavilágban élő mozgáskorlátozottak, mozgássérültek gondjairól, hiszen az ő helyzetüket még tetézi az úthálózat hiánya, az eljutás nehézsége. Nagyon szerencsés és jó dolog lenne, ha megyénként legalább egy szállító kisbuszkapacitást tudna a költségvetés számukra biztosítani, ők a különböző kórházi és egészségügyi intézmények, egyéb intézmények megközelítése okán nagyon szépen be tudnák osztani ennek a kis busznak az útvonalát, csak hát lenne busz.

Ki kell dolgozni a gyógyászati segédeszköz-ellátás eurokonform rendszerét. Meg kell teremteni a súlyosan fogyatékos emberek szűrővizsgálatait, az általános és speciális orvosi ellátást biztosító infrastruktúra-felszerelés és szakemberháttér feltételeit. Óriási anyagi megoldást jelentene ez, megyénként több helyen és a jó megközelíthetőség érdekében legalább kistérségenként egyet javasolok.

Az integrált oktatás feltételeinek megteremtéséhez gondoskodni kellene a szükséges személyi segítő szolgáltatások és esetleges speciális szállító kapacitások forrásainak megteremtéséről az oktatási intézmény fenntartója számára. Ki kell dolgozni a fogyatékos emberek számára a sporton kívüli szabadidős tevékenységekhez nyújtható speciális támogatások rendszerét, ilyenek lehetnek például az üdülés, kirándulás, kulturális tevékenységek eszköz-, szállítási és anyagi feltételeihez nyújtott hozzájárulások.

Ki kell dolgozni a lakóotthonok létesítéséhez nyújtott pályázati támogatások, valamint fenntartásukhoz szükséges normatív támogatások feltételrendszerét. Szociálisan támogatást nyer minden olyan magyar család, ahol új lakást építenek, tudjuk azt, hogy az első gyermek után 200 ezer, a második után egymillió, a harmadik után egymillió és a soron következő gyermekek után 200 ezer forint szociálpolitikai támogatást kaphatnak.

(10.00)

A tisztelt Ház előtt kapcsolt javaslatom van, amely kiterjesztené a szociális lehetőséget a használt épületek megvásárlására is, hiszen rengeteg vidéken élő, és főleg a vidéki épületolcsóság következtében helyzetbe kerülhető sorstárs, de egészséges ember is tudna élni a szocpol lehetőségével.

Ki kell dolgozni a már működő speciális támogatásszolgálatok működésének átmeneti finanszírozására vonatkozó jogszabályokat. Ki kell alakítani a súlyos fogyatékos személyek speciális szállítását végző szolgáltatások létrehozását támogató pályázati rendszert. Meg kell határozni a fogyatékosok Esély Közalapítványa működésével kapcsolatos főbb elvárásokat a fogyatékosügyi program megvalósításában. Alakítsuk ki a fogyatékos emberekkel foglalkozó érdekérvényesítő szakmai szervezetek részvételi mechanizmusát a döntéshozatalban és a program végrehajtásában.

A szervezetekben meglévő szakmai szakértői háttér felhasználásának módját, illetve ennek anyagi és technikai feltételeit feltétlenül ki kell dolgozni. Elő kell segíteni a program megvalósításában tevékenyen részt vállaló szervezetek működését és tevékenységét anyagi és erkölcsi támogatások biztosításával is. Erről a helyről mondanék egy kritikát, amikor a társadalmi szervezetek támogatottsága cím alatt anyagi támogatást kaptak a civil szervezetek. Hadd mondjak el egy sajnálatos negatív tényt, hogy a Csongrád megyei mozgáskorlátozottak és fogyatékosok szervezete egy fillért nem kapott a pályázataira. Érzékenyen oda kellene figyelni erre a kérdéskörre.

Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt a fogyatékosügyi határozati javaslatot, az általam felvezetett kiegészítő intézkedési javaslatokat igen fontosnak tartja. Az intézkedéssort és a programot évenkénti felülvizsgálatra javasoljuk, egyben kérjük, hogy a feladatok által keletkező költségvetési kiadásokat a Pénzügyminisztérium és a szaktárcák javára képviselőtársaim módosító indítványokkal, szavazatukkal támogatni szíveskedjenek.

A H/1368. számú határozati javaslatot szíves támogatásra ajánlom a Független Kisgazdapárt frakciója és a magam nevében. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu