ELNÖK: (Dr. Magyar Bálintnak:) Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék elnézést kérni az előbbi technikai hibáért. Ennek egyetlen magyarázata volt, legalábbis a munkatársaim tájékoztatása szerint, hogy önt a mai napra hiányzóként, távollévőként jelentette be a frakció. (Derültség a Fidesz soraiban.) Úgyhogy arra kérem az SZDSZ frakcióját is és minden frakciót, hiszen minden alkalommal jelentenek távollévőket - igazoltan távol lévőket is -, hogy ha mégis meggondolják, akkor ezt időben jelezzék, mert akkor a technikát ehhez képest tudjuk megfelelő módon mind a szavazás elősegítése, mind pedig a hangosítás szempontjából biztosítani.

Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szájer József frakcióvezető úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt. Megadom a szót.

Forrás: parlament.hu