DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az önkormányzatok alapjoga, hogy tulajdonukkal önállóan rendelkezzenek, bevételeikkel önállóan gazdálkodjanak, a feladatkörükbe tartozó közszolgáltatások ellátására önkormányzati intézményt alapítsanak. A helyi szükségletek igényének kielégítését, kötelező és önként vállalt feladataik ellátását az általuk választott módon láthatják el. Az ágazati törvények által meghatározott kötelező ellátásokat saját költségvetésükből kiegészíthetik. Mindezek alapján a privatizációs döntések és a privatizáció lefolytatása során is önállóan járhat el az önkormányzat.
Azonban minden felelős önkormányzat mérlegeli, hogy döntésének milyen társadalmi fogadtatása lesz. Felelős önkormányzat döntésének a negatív hatását kompenzálja. A lakosságot érintő terhek növekedése komoly feladatot jelent a szociális ellátás keretén belül mind az állami, mind az önkormányzati ellátórendszernek. E felismerést tükrözi, hogy a szociális törvény biztosítja a szociális alapellátás keretein belül a lakásfenntartási támogatást. A szociális ellátás állami rendszerén belül a központi költségvetés forrást biztosít a települési önkormányzatok, a fővárosban a kerületi önkormányzatok számára, ha az önkormányzat támogatja az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévők adósságterheinek enyhítését. A támogatás feltétele, hogy az önkormányzat részletes helyi szabályokat tartalmazó rendeletét megalkossa, az érintettekkel a konkrét szerződéseket megkösse.
A jelenleg megválasztott és működő képviselő-testületek tevékenységét, így a főváros gazdasági és privatizációs tevékenységét is remélhetőleg a választópolgárok megfelelően fogják értékelni a 2002-es önkormányzati választásokon leadott szavazataikkal.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés