NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! A szlovén-magyar határ közelében járva elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a két ország közti vasúti kapcsolat kiépítése mind a magyar, mind a szlovén oldalon szemmel láthatóan imponáló szervezettséggel és gyorsasággal folyik.

Az épített vonalszakasznak az 5. számú korridor részeként jelentős szerepe lesz a nemzetközi vasúti közlekedésben, de reményeink szerint ennek révén fejlődhet az idegenforgalom és javulhat az őrségi emberek életminősége is. Az előkészítés, a tervezés során különös gondot fordítottak arra, hogy az Őrségi Tájvédelmi Körzet különleges flórája és faunája csak a legkisebb mértékben sérüljön; tájvédelmi szempontból készült földmű helyett völgyhíd, bevágás helyett alagút. Különleges és így költséges műszaki megoldásokkal a szükséges bevágásokat oly módon alakították ki, hogy az őrségi táj arculatában a lehető legkisebb rombolás keletkezzen.

Okkal gondolhatnánk, hogy a természet védelme mellett legalább olyan gonddal járnak el az ott élő emberek védelme érdekében is. Ezért meglepő, hogy a 7416-os jelű úton, a bajánsenyei határátkelőhelytől 600 méterre lévő útkereszteződésnél, a Vas Megyei Közútkezelő Kht. és az önkormányzat többször hangoztatott aggályai ellenére szintbeli kereszteződést terveztek be; annak a határátkelőhelynek a közelében, amely szlovén viszonylatban Rédics után a legnagyobb forgalmat bonyolítja le.

Különösen érthető a helyi lakosság s az önkormányzat tiltakozása, ha azt látják, hogy falujuk területén másik három kereszteződés kiépítése is folyik, mindhárom szántóföldön és mindhárom külön szintben.

Kérdezem az államtitkár urat, mit tesz a beruházó annak érdekében, hogy a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) negyedik, a falu közepén, közúton lévő kereszteződésben is aluljáró épüljön.

Forrás: parlament.hu