VÍGH ILONA (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Szeghalom az elmúlt időszakban az országos érdeklődés középpontjába került, de sajnos nem azért, mert ez a több száz éves mezőváros az utóbbi években az átlagosnál is gyorsabb iparosodásnak indult, vagy mert 1946-ban az első köztársasági elnököt adta hazánknak a református lelkész Tildy Zoltán személyében, hanem azért, mert úgynevezett olajügyek vetnek sötét árnyakat városomra.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt és annak képviselőcsoportja, mely mindig is fellépett a közélet tisztasága és a szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében, Szeghalom város lakosságával, velem és az ország közvéleményével együtt szeretne végleg tisztán látni az ügyben. Hadd emlékeztessek néhány tényre! Az úgynevezett olajszőkítések még az előző kormányok idején keletkeztek. (Dr. Kóródi Mária: 1993-ban!) Most egy volt rendőrtiszt bejelentése hozta felszínre az évekkel ezelőtti ügyeket, több rendőrt is korrupcióval vádolva kérdőjelezte meg az ügyészség és a bíróság elfogulatlanságát is. Felelevenedtek a többek által feltáratlannak tartott rendőri öngyilkossági ügyek, és elhangoztak vádak egy volt országgyűlési képviselő családjával kapcsolatban is. A legsúlyosabb vád azonban mindig is az volt, hogy Békés megye volt és jelenlegi rendőri vezetése nem tett meg mindent az olajügyek tisztázása érdekében, és napról napra kapjuk az újabb híreket. Bár az országos rendőrkapitány úr a sajtó, illetve közvélemény után még egy parlamenti bizottság tájékoztatását is fontosnak tartotta, az ország közvéleménye az eddig történteket kevesli és válaszokat vár.
Államtitkár Úr! Hogyan és mikor keletkeztek az olajügyek? Kinek vagy kiknek állt érdekében, hogy olyan tisztázatlan jogi helyzetet teremtsenek vagy tartsanak fenn, amely egyeseket milliárdos vagyonhoz juttathattak? Kik a felelősek azért, hogy rendőri vezetők olyan alapítványokra szorultak napi munkájuk ellátása érdekében, amelyek később árnyékot vethettek személyükre? És nem utolsósorban mit kíván tenni a kormány, hogy egy korábbi időszak piszkos ügyeit kisöpörve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) végre megtisztuljon az ország...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés