BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy gondolat erejéig szeretnék visszatérni a költségvetési vitában elhangzott pénzügyminiszteri expozé egy mondatára, és majd látni fogják az összefüggést.

A pénzügyminiszter úr - kár, hogy nem tudta már megvárni a vitának ezt a későbbi szakaszát ma - a tegnapelőtti expozéjában azokról az úgynevezett prognózisokról beszélt, amelyeket ellenzéki politikusok és a hozzájuk kapcsolódó vagy csatlakozó gazdasági és pénzügyi kutatók, elemzők, újságírók készítettek a gazdaság és a költségvetés lejáratására.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Azt gondolom, hogy nem jó dolog az, ha a gazdaságpolitikai vitákba beleszűrődik egy effajta hang. Az én ismereteim szerint Magyarországon vannak közgazdászok, vannak elemzők, vannak kutatók, és nincsenek kormánypárti meg ellenzéki számok, kormánypárti meg ellenzéki prognózisok. Óvjuk meg a gazdaságpolitikai gondolkodást az ilyenfajta mellékízektől. Már csak azért is, mert egyáltalán nem egyértelmű az, hogy a fél évvel, egy évvel ezelőtti aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak. Nem egyértelmű ez a '99-es költségvetést illetően sem, hiszen ha a folyó kiadásokat és a folyó bevételeket vetjük egybe, és kikapcsoljuk azokat az egyszeri bevételeket, amelyekkel a költségvetés lyukait idén betömik, akkor bizony nem voltak alaptalanok azok... (Tóth István: Azelőtt nem voltak lyukak?) De azelőtt is voltak, de olyan értelemben nem voltak, mint most. Akkor nem voltak alaptalanok az aggodalmak.

De hadd figyelmeztessek arra is, most már tovább haladva a mai napirendi ponthoz, hogy azok a tavaly megfogalmazott aggodalmak a tb-költségvetés vitájában... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

Forrás: parlament.hu