BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a keleti régió nagyon sok problémájára megoldást jelentene, ha az autópálya mihamarabb odaérne. Úgy gondolom, hogy az autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatnak az a fejlesztési programja, amit elfogadott a kormány az elkövetkezendő 10 évre, nagyon sokban fogja segíteni annak a területi elmaradásnak a csökkentését, ami ott, a mi tájékunkon, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod északi részein jellemző.

Azt gondolom, hogy ezt a kérdést kellene leginkább forszírozni, mert lehetnek akármilyen integrált felzárkóztatási programok, ameddig a nyugati tőke a Tiszáig hajlandó eljönni, mert én látom - gyakran járok arra - az épülő, szépülő tiszaújvárosi ipari parkot, ahol már a nem tudom milyen nyakkendőgyár ki is van írva, hogy óriási mértékű innováció révén nyakkendőket fog ott gyártani; tehát addig, ameddig az autópálya nem ér el minket, ameddig a fejlődés odáig nem halad vagy nem jut, addig lehetnek akármilyen integrált fejlesztési programok, addig az igazán nagy volumenű beruházások nem fognak megvalósulni, mert a nyugati tőke egyszerűen nem hajlandó rozoga, életveszélyes utakon eljönni 350 kilométerre Magyarország fővárosától.

Azt gondolom, hogy ezt kellene forszírozni mindenféle módon, hogy ez mihamarabb elérjen odáig. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu