DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én még mulathatok, mert van 8 perce a Független Kisgazdapártnak, tehát elmondhatom egy-két dologról a véleményemet.
Kezdem talán az irányított betegellátás szükségességével, amiről Kertész képviselőtársam kritikát fogalmazott meg. Én is kritikát fogalmaztam meg vele szemben a vezérszónoklatomban, de a jobbítás szándékával. Az irányított betegellátás számomra egy nagyon lehetséges és nagyon követendő modellt van hivatva megalapozni. Ez a modellkísérlet, tudjuk, Angliában sikeres volt, és olyan lehetőséget jelent, amely lehetőség lényegesen olcsóbbá, racionálisabbá teheti a gyógyítást, magyarul a betegek kórházba való áramlását, az olcsó hely felé áramlását tudja biztosítani.
Hogy ezer forint fejenként: végül is, akik erre vállalkoztak és pályázatot nyertek, az egészségügy apparátusa helyett végzik ezt a munkát, és lehet, hogy sokkal olcsóbban, mint az egészségügyben, mert lehet, hogy ott ez a tízszeresébe kerülne fejenként. Tehát én ezt üdvözölni tudom.
Mint említettem, a pályázat során túlnyomóan nagy intézmények nyertek, de nyert kis intézmény, járóbeteg-ellátást szem előtt tartó intézmény is, tehát lesz egy reális összehasonlítási alap, és lehet, hogy jövőre vagy két év múlva már nem 200 ezer, hanem 2 vagy 4 millió ember vehet részt ebben a rendszerben. Ennek az iskoláját ki kell járni, és ez a fejenkénti ezer forint minimális összeg ahhoz, hogy ezt működtetni lehessen.
Tisztelt Elnök Úr! Nem tudom, most hagyjam abba, vagy pedig folytathatom? Mert van még időm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés