DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két percben szeretnék reagálni Vojnik képviselő asszony mondataira, ezen belül is arra, hogy forráskivonás folyna jelen pillanatban a magyar egészségügyből.
Ez a megállapítás nem állja meg a helyét. Ha összeadjuk azokat a forrásokat, amelyek az Egészségügyi Minisztérium fejezetében, illetve az E-alapban találhatók, akkor látjuk, hogy több mint reálérték az egészségügyre fordítható összegük.
Képviselő asszony azt mondta, hogy a zárolt összeg miatt már az idén is forráskivonás van az egészségügyben. Több fórumon megvitattuk ezt. Nagyon kérem, végezze el azt az egyszerű matematikai műveletet, hogy a 337-et elosztja 300-zal, akkor kap egy számot, ami 12 egész valahány század százalék - fejből nem tudom megmondani, hogy pontosan mennyi -, majd megnézi az inflációt, ami az országban van, ez 10 százalék körüli; ez azt jelenti, hogy mintegy 2,5 százalékos a reálérték-növekedése az idén a zárolások után az egészségügyi kasszának. Nagyon sok fórumon elmondtam, hogy legyen kedves elvégezni ezt a matematikai műveletet, most is erre kérem, és ennek megfelelően folytassuk le a tárgyalást. Legalább a számokat ne változtassuk meg, mind a kettőnk ugyanabból az anyagból dolgozik.
Tehát az egészségügyből nincs forráskivonás, a reálérték-megőrzés ebben az évben megvalósul, az előző évben pedig forrásbővülés volt.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés