DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy ezt évek óta megszoktuk, a társadalombiztosítási alapok költségvetése viszonylag szűk családi körben tárgyaltatik meg itt, ebben a Házban. Ez most is így van. Jó lenne, ha ennek az előnyeit is ki tudnánk használni, és a vita tényszerű és szakszerű lenne, ahogy ez egy ilyen családi körtől elvárható.

Persze tudom, hogy a társadalombiztosítási költségvetés is költségvetés, és mint ilyen, hordozza magával azt a szerepjátékot, ami abból adódik, hogy ki ül az ellenzéki oldalon, ki ül az kormánypárti oldalon. Ez valamiképpen természetes; az ellenzék nincs abban a helyzetben, hogy támogasson egy költségvetést, mert a szerepéből az következik, hogy nem ez a dolga. Ne becsüljük le az ellentmondás szerepét! Hiszen azt gondolom, hogy tökéletes költségvetés nem létezik, és egy tárgyszerű és szakszerű, kívülálló vélemény úgy kell a kormányzó erőnek, mint a falat kenyér.

Ennek a mai költségvetési vitának a figyelemmel kísérése azt a benyomást keltette bennem, mintha ebből a helyzetünkből adódó szerepből, legalábbis a kormányoldalon, megpróbálnánk kitörni. Komoly oka van ennek. Nem az, hogy a költségvetés minden eddiginél rosszabb és ezért még kormányoldalról is kritizálják, hanem az a társadalmi elvárás, amely az objektivitást kívánja meg a képviselőktől, nem a szédelgő földicsérést az egyik oldalról és nem a sárba gyalázást a másik oldalról mint szerepjátékot. Nos, ez a költségvetés, azt gondolom, sem a sárdobálásra nem alkalmas objektíven nézve, sem a szédelgő földicsérésre nem ad elegendő támpontot.

Magam ebben a hozzászólásban elsősorban a nyugdíjakra szeretnék centrálni. A nyugdíjasok számára sok fenyegető elem létezik a jövő éveket nézve. Vannak rövid távú problémák, és vannak hosszú távú problémák. A rövid távú problémák részben a magánnyugdíjpénztárak bevezetéséből adódnak, abból a forráskivonásból, amely itt kétségtelen, hogy létezik, és amelyet az állami költségvetésből kell, kötelező okvetlenül pótolni, különben a nyugdíjak kifizethetetlenné válnak. Azt gondolom, hogy ezen úrrá lehet lenni, de egy kicsit biankó a számla. Nehéz volt az induláskor pontosan fölmérni, hogy mennyi az az összeg, ami itt átáramlik.

Van azonban egy ennél súlyosabb probléma: a nyugdíjasok, az inaktívak nagy száma az országban és a várható demográfiai helyzetünk. Távlatosan nézve nem megnyugtató dolog nyugdíjasnak lenni, illetve még kevésbé megnyugtató dolog a mai középgeneráció számára az, hogy ha majd valaha nyugdíjas lesz, lesz-e, akinek a munkája hozzásegíti őt, hogy a nyugdíjához hozzájusson.

Abban a szerepjátékban, amelynek az emlegetésével a beszédemet kezdtem, úgy érzem, hogy az ellenzék két nagyon súlyos hibát követ el, nem föltétlenül itt most ma délelőtt, hanem általában véve a témához való hozzászólásában.

Az egyik hiba az infláció megbecsülésével kapcsolatos. Jól tudjuk, hogy az infláció részben várakozásból áll. Minden olyan üzenet, amely azt mondja, hogy az infláció nem annyi lesz, hanem amannyi, annál több, az okvetlenül tettestársi felelősséget vállal ennek az inflációnak a tényleges alakulásában. Azt gondolom, hogy ezt nem így kell tenni. Lehet kritizálni a kormányt, hogy rosszul becsülte meg az inflációt, de az ország érdekében ez a kritika úgy kellene hangozzék, hogy túl nagynak tartja a kormány, és ezért kevesebb lesz. És akkor lehet, hogy annyi lesz, mint amit a kormány most mond. De ha most azt mondjuk, biztos, hogy nem 6 százalék, akkor biztos, hogy nem 6 százalék lesz - de kár ezt ténylegesen elősegíteni! Ez az egyik hiba, amit azt gondolom, hogy nem kellő bölcsességgel mérlegelt az ellenzék, amikor evvel kapcsolatban megfogalmazta a maga mondanivalóját.

A másik pedig a gyermekellátásokra való centrálás és annak a kifogásolása, hogy itt ebbe az irányba mennek el a pénzek, és közben mások meg elmaradnak. Ez ugyanis azt a benyomást kelti, hogy ha fordulna a politikai váltógazdaság és a mai ellenzék kerülne kormányzati pozícióba, akkor a most bevezetett, újra bevezetett, visszahozott családpolitikai intézkedések eltűnnének. Én fölvetettem ezt a kérdést korábban már a bizottságban, és nem kaptam az ellenzéki oldalról világos választ arra, hogy igen, vissza fogjuk vonni, vagy nem, meg fogjuk tartani. (Bauer Tamás: Beépítjük a családi pótlékba! - Varga Mihály: Visszavonnák, nyilván!) Azt gondolom, nekem nem tisztem eldönteni, meg úgyis azt remélem, hogy erre úgysem kerül sor (Csige József: A fene tudja!), hogy módjuk legyen ilyen döntéseket hozni. De most ne viccelődjünk itt a politikai jövőképet illetően (Bauer Tamás: Akkor ne kezdd el!), hanem azt szeretném mondani, hogy a családok számára az egyik legfontosabb dolog a stabilitás kérdése. Hogy reagáljak itt egy közbeszólásra, itt most én nem a családi pótlék versus személyi jövedelemadó-kedvezmény kérdéséről beszélek elsősorban, hanem a gyedről, és nem annyira a kisebbik szociálliberális párt véleménye a számottevő itt, hanem a nagyobbiké, hiszen ha egyáltalán, akkor ők kerülhetnek abban a pozícióba, hogy erről döntsenek.

(11.10)

Nos, én azt gondolom, hogy ezek nagyon fontos dolgok a nyugdíjak szempontjából is. Van azonban a nyugdíjügyben egy nagyon jó hír. 1997-re sikerült viszonylag a reálérték közelébe hozni a nyugdíjak változását, és '98-99 és 2000 egy reálérték-növekedést, tehát vásárlóerő-növekedést jelent a nyugdíjasok számára. Ez egyik évben sem volt falrengető, egyik évben sem jelenti azt, hogy lényegesen javultak volna a nyugdíjasok életviszonyai. De nagyon jelentős dolog, hogy a nyugdíjaknak az az értékvesztése, amely azért évtizedes, több évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, '98 óta megállt. És azt gondolom, hogy ebben nagyon sok mindenkinek a munkája benne van, és ez egy nagyon-nagyon fontos üzenet, hogy legalább az a félelem múljon el a nyugdíjasoktól, hogy évről évre kevesebbet fog érni az, amit nyugdíj címén kapok.

Itt persze érdemes egy picit visszanézni, hogyan is alakultak a nyugdíjak értékei, ahol azt látjuk, hogy 35-36 százalékos infláció mellett 1991-ben a nyugdíjak 7 százalékot veszítettek az értékükből. Innentől fogva megindult egy relatív javulás, ami '94-ben több mint 5 százalékos értéknövekedést eredményezett. Erre lehet mondani, hogy természetesen választási év volt, és ilyenkor a Pénzügyminisztérium is mindig egy kicsit lazábbra veszi a gyeplőt. Hát ezt azért egy hideg zuhany követte, mert '95-ben 10 százalékkal romlott a nyugdíjak értéke, miközben a Bokros-csomag minden inflációnövelő ereje mellett sem sikerült 30 százalékos inflációt produkálni, csak 28-at - az azt megelőző 18-hoz képest azért ez is egy derék teljesítmény volt. Nos, innentől fogva, '95 óta megint megindult a folyamatos javulás, és ez, mint említettem, '97-től kezdve állt át a pozitív oldalra.

Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy egy költségvetést nemcsak a saját évében, hanem összefüggéseiben, tendenciáiban is látni kell, és ezt talán érdemes lenne minél inkább tudatosítani az állampolgárokban, hogy ugyan a nyugdíjasok helyzete nagy javulást még nem mutat, de megállt az értékvesztés, egy enyhe értéknövelés állapotába jutottunk. Az a feladata a gazdaságpolitikának, teremtse meg a feltételeit annak, hogy ez a tendencia folytatódjék.

Mik itt a kilátások? Ezt nyilván nem most kell minden részletében áttekintenünk és átbeszélnünk, de azt gondolom, hogy ha ez a sokoldalú megközelítése a kérdésnek, amely egyszerre segíti a munkavégző emberek életviszonyát, jobb helyzetet teremtve számukra, egyszerre segíti a gyermeket nevelő családokat ahhoz, hogy gyermekeiket becsülettel és tisztességgel fel tudják nevelni, és ne jelentsen katasztrofális anyagi veszteséget egy gyermek megjelenése a családban, és eközben biztosítjuk a nyugdíjak értékállóságát és kisfokú, a gazdasági teljesítőképesség függvényében való további emelését, akkor emelkedő állapotba kerülhet a társadalombiztosítás.

Számomra ez a költségvetés azt jelenti, hogy nincsenek falrengető változások. Mindig irigyeltem azokat a kormányokat, ahol a vita nem is 2-3 százalékon, hanem 2-3 tizedszázalékon múlik, mert évről évre nincs nagyobb változás, mint ilyesmi. Itt még nem tartunk. Ott azonban már tartunk, hogy egyfajta nyugalmat, stabilitást és biztonságot ígérhetünk a nyugdíjasoknak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu