FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Néhány gondolatot kívánok hozzáfűzni a jövő évi költségvetés sporttal kapcsolatos tételeihez.
Az 1998-ban megalkotott kormányprogram fontos feladatként jelölte meg a magyar társadalom egészségének javítását, önpusztító szenvedélyeinek csökkentését, a fiatalokkal való fokozott törődést, ezért szinte a semmiből létrehozta az Ifjúsági és Sportminisztériumot, amely fontos szerepet kapott és kap az előbb említett célok elérésében. Ehhez azonban új alapokra kellett és kell helyezni a sportot. A folyamatosan adósságokat felhalmozó, megcsontosodott, korszerűtlen sportszervezeteket, az egész hierarchiát meg kell változtatni oly módon, hogy az alkalmassá váljon a piaci viszonyok közti gazdaságos működésre.
Ezen célok elérése nem egyszerű és nem is rövid folyamat. De megtettük az első lépéseket és bízhatunk a következő évben is, hiszen a költségvetésben továbbra is fontos szerepet kap e terület finanszírozása. 1999-hez képest a szakmai koncepció nem változott, az ehhez rendelt költségvetési támogatás azonban növekedett. Továbbra is kiemelt cél a minisztérium szakmai koncepciójában a látványsportok támogatása. Ezen sportágaknál is szükség van azonban a szerkezeti átalakulásra.
A következő évben is folytatódnak a megkezdett szakmai programok. Így tovább bővül és működik a nemzeti atlétikai program, amely fő célja a jó fizikális alapok lerakása és a fiatal nemzedék mozgáskultúrájának fejlesztése. Természetesen a program megvalósításakor széles társadalmi rétegek bevonása szükséges. Ennek és a többi programnak a hatása hosszú távon jelentkezik, de akkor a minőségi sportban is. A következő évben újabb sportági program finanszírozására tesz javaslatot az ISM: ez a kosárlabda-fejlesztési program. Egy olyan sportág hosszú távú szakmai alapelképzelései jelennek meg az erre elkülönített 100 millió forintban, amelynek népszerűsége az egész világon rendkívül nagy és hazánkban is jelentős.
Természetesen ezek a tervek - kiegészülve a már megkezdett labdarúgás-fejlesztési koncepcióval - a felnövekvő fiatal nemzedék képzését tűzték maguk elé. Azok a fiatalok, akik ezekben a programokban szerepelnek, dolgoznak, az adott sportág, de egyben a magyar sport következő évtizedekbeli eredményeket hozó sportolói lehetnek. A hangsúly természetesen az aktív sportoláshoz való hozzászoktatáson van, minél nagyobb tömegek részvételével.
Mint említettem, az ISM és a kormány megtette az első lépéseket a sport struktúrájának megváltoztatása érdekében. Az erre betervezett összegek lehetnének magasabbak is, de ahhoz, hogy lerakjuk a széles és stabil alapokat, elégségesek. Ha például visszatekintünk 1996-ra, láthatjuk, hogy az akkori adatok körülbelül 5 milliárd forintnyi sporttámogatást rögzítettek, ehhez képest imponáló a 2000. év 15 milliárd forintos sportköltségvetése.
A szerkezetváltás, egyben a támogatások felosztásának technikájában is lényegi változást hoztak. Már az év elején meghatározott összegek és pályázati feltételek jelennek meg, és a felhasználás módját is ellenőrizni szükséges. Az elmúlt évben rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott a pályázatok iránt, amely jelzi a holtpontról történő elmozdulást, a sport különböző területeinek fokozott igényeit a költségvetési támogatásokra. Különösen igaz ez az infrastrukturális, a szabadidős és a táboroztatási pályázatok esetén.
Az átrendeződés azonban nemcsak számszerű, hanem tartalmi is. Egyre több a hagyományos, egyre több részvevővel zajló helyi esemény. Ezek mára már beépültek a település szabadidős, kulturális kínálatába. Az ilyen események támogatása több szektorú kell hogy legyen, jelenjen meg a helyi támogatás, a magántámogatás, de alapvető hányadot a költségvetésnek kell vállalnia. Így a 2000. évre tervezett összeget a következő években folyamatosan emelni szükséges.
Jelentős szerepet kap a költségvetés fejezetében a diáksport fejlesztése. Módosító indítványként javasoljuk a tisztelt Háznak azt, hogy az iskolai sport támogatására fordítandó 1400 forint/fő normatív támogatást külön címkézve kapják meg az önkormányzatok. Így növelhető annak a valószínűsége, hogy az erre a területre szánt összeg valóban a célnak megfelelően kerüljön felhasználásra.
Fontos változtatásokra van szükség a diáksport versenysorozatainak rendszerében is. A bajnokságok lebonyolítását pontosabbá, tartalmasabbá, elismertségében színvonalasabbá kell tenni.
2000 az olimpia éve. Az ISM kiemelten kezeli és támogatja az olimpiai felkészülést. Jelentősen növekedtek az előző évihez képest az erre a célra fordítandó összegek, bízva abban, hogy a magyar olimpiai csapat jól szerepel majd Sydneyben a játékokon.
A magyar sportszerető közvélemény a sportot mindig az olimpiákon és a világbajnokságokon elért eredmények alapján értékeli. Ehhez voltunk szoktatva. Természetesen jelentős az elért eredmény, de értékelésünkben feltétlenül nagyobb szerepet kell kapniuk azoknak az eseményeknek, amelyekben nagy tömegek jól értékelhető sportteljesítményt realizáltak. Az elmúlt hét végén például a Margitszigeten 13 800-an futottak örömmel és jókedvvel. Ezeknek vagy az ezekhez hasonló eseményeknek a jelentősége óriási, és szerepük növekedni fog, mint ahogy a támogatásuk is.
Összességében a tervezett jövő évi költségvetési javaslatot, különösen annak a sportra vonatkozó tételeit, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nevében elfogadásra javaslom.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés