VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt T. Asztalos Ildikó Képviselő Asszony! Szeretnék önnek és az ön frakciójának is válaszolni azokra a felvetéseire, amelyeket már sorozatban ismételnek meg, miszerint jövőre nem lesz autópálya-építés, és nem lesznek úthálózat-fejlesztési programok. Valóban ezek ebben az évben elhúzódtak, és néhány olyan építés nem tudott megindulni, amit már az idén is terveztünk. Ennek előre nem látható okai voltak, például hogy a szerződések módosítására került sor, amelyek szerintünk előnytelenek voltak a magyar államra nézve, másrészt pedig olyan jellegű kötelezettségvállalások történtek az elmúlt években, amelyekről mi úgy gondoltuk, hogy át kell strukturálni.
Csak címszószerűen hadd említsem meg mégis azt a 6-8 legfontosabb építkezést, amely a következő esztendőben el fog indulni, vagy ha nem is indul el, de a többségének az előkészítő munkája meg fog történni. Az M3-as Füzesabony-Polgár közötti építése, hitelből, európai uniós támogatással, költségvetési forrásból; az M7-es felújítása a Balatonaliga-Zamárdi útvonalon, hitelből, uniós támogatással, költségvetési forrásokból; a szekszárdi híd építése; az M0-ás körgyűrű keleti részének építése; az M30-as autópályarész építésének megkezdése, jövőre lesznek az előkészítő munkák, 2001-től pedig megkezdődik az építés; az M5-ös, szintén hitelből, európai uniós támogatással, költségvetési forrásból; az M7-es, az M70-es Zamárdi-Letenye szakaszának építése, amelyre 2002-ig 15,82 milliárd forint van betervezve. Az előkészítő munkák már ebben az évben elkezdődtek, és ez a következő esztendőben folytatódni fog. Végül 2001-től megkezdődnek az M3-as Polgár-Nyíregyháza közötti szakaszának az előkészítő munkái. Tehát 2001-ben az előkészítő munka, 2002-ben pedig már a tényleges kivitelezői munkák is elkezdődhetnek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés