BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Béki képviselő asszony olyat mondott, hogy jogbizonytalanságot jelent a (Közbeszólás: Így van!) 8 százalékról 6 százalékra való áttérés. Nem tudom, hogy egy trendet jelentő befizetési lehetőség miért jelent jogbizonytalanságot egy húszévesnek, hogy most nem 10 vagy 20 százalékot fizet be, hanem x százalékot.
Úgy gondolom, hogy ez mindenféleképpen a nyugdíjalapok teherbírásával van összefüggésben. A szemben lévő oldal minden tekintetben - bármilyen kérdésben eszközölünk változtatást - a jogbizonytalanság kérdését veti fel. Úgy gondolom, hogy ez nem igaz. Önök nem mondanak igazat. Nem mondanak igazat, mert úgy gondolom, hogy a szemben lévő nyugdíjas képviselőtársam is pontosan azt fogja reklamálni, hogy miért nem adunk többet. Hát adni úgy lehet többet a mai nehéz gazdasági körülmények között - mert nem állunk jól -, ha visszafogjuk a nyugdíjalapokból való kivándoroltatott pénzt.
A képviselő úr azt mondta, hogy ez kormányzati szándék, és nemzetgazdasági összefüggésekben nem igazán érti. Most azt mondja, hogy teljesen és kormányfüggő a nyugdíjemelés. Természetesen igen, ha döntésről beszélünk, de a döntés nem lehet felelőtlen. Nem értem, mit mondott akkor, amikor azt mondta, hogy kormányzati szándékon múlik csak az, hogy milyen mértékű lesz. Akkor úgy látszik, nem költségvetésben gondolkodik. Lehet, hogy félreértettem önt, de ezt a szót használta, hogy kormányzati szándék csak az, hogy milyen nyugdíjemelésről lesz szó.
Úgy gondolom, hogy a privatizációról még annyi szót kell ejtenünk, hogy a privatizáció szükséges volt a magyar gazdaságban, és ebben nagyon sok buta, elhibázott döntés született, ami a döntések közt persze mint hibaszázalék számításba jöhet. Viszont azok a privatizációk, amelyek nem a magyar embert szolgálták, hanem más érdekeket (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) szolgáltak, azokat vétkes felelőtlenség volt... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés