DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Már kezdem megszokni, hogy minden rossz, ami a magyar történelemben Mohácstól kezdve történt, az Antall-kormány műve volt (Bauer Tamás: Nem!), mint ahogy Bauer képviselő is az Antall-kormány energiatörvényére hivatkozva mondta. Az energiatörvény valóban kimondta azt akkor, amikor az energiaszolgáltatók magyar állami tulajdoni többségben voltak. Tehát mielőtt önök privatizáltak, nyugodtan megváltoztathatták volna (Közbeszólás.) az energiatörvényt, és kivehették volna belőle ezt a passzust. Ez az egyik.

A másik: Bauer képviselő úr elfelejtkezik arról, hogy ezzel a privatizációs lépéssel önök kifosztották az önkormányzatokat. (Közbeszólás.) Itt van a következő csomag ennek a kormánynak a nyakán, amin most dolgozunk, hogy most vajon hány száz milliárd forint kell majd az önkormányzatoknak. Önök az önkormányzati vagyont, mások tulajdonát adták el, magyarul, erről szól az egész történet. (Tóth István: Úgy van!)

Az eszközarányos nyereséggarantálás pedig arra volt jó, hogy ezek a külföldi tulajdonosok nem érdekeltek a beruházásban. Egyszerűen azt mondják, hogy őket nem érdekli, az önkormányzatok ezen is fokozatosan veszítenek. Számtalan példát tudok önnek mondani, hogy az önkormányzatok egyszerűen kénytelenek beruházni. Utána a szolgáltató azt mondja - a Mollal folyamatosan erről tárgyalunk -, hogy ő nem veszi át, csak ha tulajdonba kerül, a tulajdonba át kell adni és az önkormányzatok kamatmentesen kénytelenek hitelezni ezeknek a külföldi tulajdonú energiaszolgáltatóknak, ha azt akarják, hogy a lakosaik gázhoz vagy villanyhoz jussanak.

Ennyit a sikeres privatizációjukról. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

(20.30)

Forrás: parlament.hu