DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Közben már többször úgy voltam, hogy megnyomom a kétperces gombot, de inkább türelmesen kivártam, mert ezek valóban olyan témák, amelyekre két percben nem lehet reagálni, különösképpen a gyógyszerkassza kapcsán. Azért itt elég sok fals dolog hangzott el.
Borkó képviselő úrnak mondom, hogy gyermekdózisok természetesen vannak, különösképpen antibiotikum esetében, kifejezetten szirup formájában lehet mérni, tehát ilyen jellegű probléma nincsen.
Nagy polémia hangzott el azzal kapcsolatosan, hogy a gyógyszer árát mi képzi, és a technológia, a kutatásfejlesztés - ez való igaz a gyógyszerek egy részére. Ezeknek a hatóanyagoknak a kikutatása iszonyatosan sokba kerül. Ez így van. De ez a gyógyszerpalettának egy bizonyos százalékát fedi le, a többi esetében ez a költség már rég nem érvényes, mert az úgynevezett licencdíja lejárt.
Magyarországon ez idáig a gyógyszerárakban nem lehetett megkülönböztetni azt a hatóanyag alapján, hogy tulajdonképpen valójában melyik teljesen vadonatúj hatóanyag, vagy pedig egy régi hatóanyag új csomagolási formában. Úgyhogy itt ez a probléma, hogy a gyógyszergyártók, a gyógyszerkereskedők ezt összemosva, ezt kihasználva itt igenis kemény extraprofitra tesznek szert. Nem véletlen, hogy ha önök kutakodnak, akkor ezeknek a gyógyszergyártóknak a mérlegadataiban nem találják meg azt, hogy ők reklámra mennyit fordítanak. Ezt mindegyik gyógyszergyártó titkolja.
Tudom, hogy Bauer képviselő úr hallgatja kint (Derültség.), ezért most válaszolok neki. Van ideje visszajönni, mert egy picit hosszabban fogok beszélni, tehát tud reagálni. Azt mondja, hogy piacgazdaság, és hogy mi azt akarjuk, hogy majd megint Bécsbe kelljen rohangálni gyógyszerért. Azért itt össze vannak keverve a dolgok! Ha egy gyógyszert befogadunk, akkor azt a megfelelő szerv törzskönyvezi, és attól kezdve forgalomba kerül Magyarországon, nem úgy, mint amilyen botrány volt, az használható, mert azt a szakma befogadta, a kettő között semmiféle összefüggés nincs.
Én úgy gondolom, abban mindannyian egyet kell hogy értsünk, hogy az egészségügyi piac - számomra mint egészségügyis számára nagyon furcsa maga a megfogalmazás, hogy mondjuk egy kiló savanyúkáposztával hozzuk egy szintre a kérdést - nem egy klasszikus piac, tehát nem a klasszikus gazdasági törvények vonatkoznak rá, és ez a reklámra is vonatkozik. De ha reklám szempontjából azt mondjuk, hogy klasszikus piac, nem tudom, hogy ahol Bauer képviselő úr a cipőjét szokta például vásárolni, hallotta-e a kereskedőtől, hogy a cipőkereskedőt a cipőgyártók mondjuk öt napra kiutaztatják Hawaiira valamilyen konferenciára a bőr cserzésének a nem tudom én mijére, és sorolhatnám a példákat.
Érdemes körülnézni, hogy a nemzetközi gyakorlat mi ezzel az úgynevezett promóciós tevékenységgel kapcsolatban. Pont ezeknek a költségeknek az elszaladása miatt nagyon sok országban ezt nagyon szigorúan szabályozzák (Babák Mihály: 50 milliárddal!), és kettéválasztják a két dolgot. Úgyhogy itt igenis kemény tárgyalási pozícióban van a mindenkori egészségügyi kormányzat! Teljes mértékig igaza van Hegyi képviselő úrnak, hogy az egészségügy az a stratégiai ágazat, amiben jó lenne konszenzusra jutni, és jó lenne hosszabb távra tervezve stratégiát kidolgozni. De pont ezek a polémiák azok, amik ezt lehetetlenné teszik.
Tavaly, amikor a gyógyszertárgyalások folytak, akkor ment a legnagyobb vita, hogy a kassza elég, nem elég. Ma Magyarországon azért, mert a kassza zárttá vált, senki nem került hátrányos helyzetbe, mindenki megkapta a szükséges gyógyszerét (Közbeszólás a kormánypárt padsorokból: Így igaz!), és ez, biztos vagyok benne, jövőre is úgy lesz. Tehát ilyen veszély nem fenyeget! Az, hogy a gyógyszerkasszát felülről bezárták, egy pszichikai dolog, a tárgyalásokon segítendő, hogy azért álljon meg a menet!
Elhangzott itt, hogy meg kéne nézni, hogy a nyugati országokban is emelkedik a gyógyszerkiadás. Nem hiszem, hogy ezt kellene megnézni! Azt kellene megnézni, hogy az egészségügyi büdzsén belül hány százalékot foglal el a gyógyszerkiadás. Az egészségügyi, gyógyító büdzsének több mint 25 százalékát költjük gyógyszerre, és az elmúlt években, az elmúlt hat év alatt majdnem megháromszorozódott az a költség, amit gyógyszerre fordítottunk. Mindemellett sajnos azt kell tapasztalnunk, mintha fordított arányban lenne: minél több pénzt költünk gyógyszerre, annál rosszabbak a morbiditási, mortalitási mutatóink. Tehát eközött sincs közvetlen összefüggés.
Úgyhogy én úgy gondolom, hogy ebben az ügyben valóban szakmai vitát kellene folytatni. Még azt is megkockáztatom - habár visszajött Bauer képviselő úr, igaz, hogy ezt Hegyi képviselő úr mondta -, hogy talán ez az a téma, amit nem feltétlenül itt kellene megvitatnunk, hanem egy szakmai vitát kellene máshol ezzel kapcsolatosan lefolytatnunk.
Úgyhogy én nem félek tőle, és bízom benne, hisz a bizottsági ülésen - Béki és Vojnik képviselő asszonyok emlékeznek rá - direkt rákérdeztem a kormányzat képviselőjétől, hogy a nyáron bevezetett új támogatási rendszer érezteti-e már a hatását, mert az ismerősi körömben lévő patikusoktól pozitív jellegű reagálást kaptam, hogy igenis, érezteti már a hatását. Hiszen egy ilyen változtatásnak a bevezetése nyilvánvalóan nem egyik napról a másikra fogja a hatását meghozni, hanem ehhez kifutási idő kell, általában inkább egy év, mint fél év. De olyan visszajelzések voltak, és ezt a kormányzat képviselője is megerősítette, hogy igenis, érezhetőek már ezek a kedvező hatások. De hangsúlyozom: ezért Magyarországon gyógykezelésben hátrány senkit nem fog érni! Ennyit a gyógyszeráremelésről.
Hegyi képviselő úr több ízben említette, hogy a jövő évi nyugdíjemelést tulajdonképpen a jövő évi járulékokból fogjuk fedezni. Így van! És utána szóvá tette, hogy a GDP-növekedésből bizony részesülniük kellene a nyugdíjasoknak is. Ez is így van. Én semmi mást nem tettem, elővettem ezt a törvényjavaslatot, annak a mellékleteit, és összeadtam, hogy mi az, ami járulékból bejön, és mi az, amit nyugellátásra kifizetünk.
(22.20)
A járulékbevétel 889 milliárd 852 millió forint, ha összeadjuk; a kiadás, amit nyugellátásra és egyéb ilyen jellegű ellátásokra költünk, 974 milliárd 10 millió forint. A kettő különbsége majdnem 10 százalék. Úgy gondolom, hogy itt van a GDP-növekedésből az ezt megillető rész, odateszi az állam, odateszi a kormány, amit kell.
Nagyon örülök annak, amit Bauer képviselő úr mondott, bizony Isten, megnyugodtam. Egy orvosnak közgazdasági kérdésekben nyilatkozni, közgazdasági pályára menni nagyon rizikós dolog, az ember, én legalábbis kerülöm, amikor lehet. Azt mondtam, hogy nem nagy dolog volt ez az államnak a magánnyugdíjpénztár kapcsán, hogy a külföldi tulajdonú nyugdíjpénztár a befizetett járulékot államkötvény formájában köti le, az államkötvény meg semmi más, mint a költségvetés lyukainak a betömködése, de azért államkötvény, hogy kicsit magasabb, kedvezőbb legyen a kamata.
Erre azt mondta, elismerte, hogy ez önmagában nem jó. Ez szerintem így van, és amikor balanszírozni kell azon, hogy most mennyi mehet ki, vagy mennyi mehet be, vagy mennyit kell visszatartani, akkor a közgazdászok mindig azt mondják, hogy figyelemmel kell lenni a költségvetés hiányára, hogy ez az államháztartási hiány mekkora, figyelemmel kell lenni az inflációra. Valahol az ember úgy érzi, hogy egy ördögi körben van, mert Molnár képviselő úr teljesen jogosan felhozta azt, hogy megnyomorítják a vállalkozókat a hatalmas nagy járulékok, és ezért kénytelenek vagy feketemunkásokat alkalmazni, vagy minimálbéren bejelenteni a dolgozóikat, de miután ezt kénytelenek tenni, egy csomó járulékbevételtől elesik az állam, a mindenkori állam. Egy mókuskerékben vagyunk, amit már egyszer jó lenne áttörni.
Én mindig azt mondtam, hogyha egy évig mindenki tisztességesen fizetné az adóját és a járulékát, akkor egy év után vélhetően nagyon nagy lépéseket tehetnénk abba az irányba, amit önök is jónak tartanak, mi is jónak tartunk: a járulékokat csökkentsük, és így szabadabb gazdaság lesz. Ez már a morális síkja ennek az országnak, és úgy látszik, hogy mentális paradigmaváltásra lenne szükség. Bízom benne, hogy ezt mindenféleképpen meg fogjuk élni.
Sajnálom, hogy vártam a kétpercesekkel. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés